Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

A modernkori olimpizmus atyja, a NOB második elnöke, a francia pedagógus, történész és sportvezető, Pierre de Coubertin úgy gondolta, a sport képes hozzájárulni az ifjúság testi és erkölcsi neveléséhez, valamint a nemzetek közötti békés kapcsolatok erősítéséhez. (Na nem mintha a korabeli olimpiai mozgalom mentes lett volna az elitizmustól és a társadalmi kirekesztéstől, hiszen szinte teljes egészében a felsőbb rétegek kiváltsága volt a nőket pedig a közelébe sem engedték…) A 19. század végén az angol iskolarendszer a sportot már a nevelés integráns részének tekintette, Coubertin több alkalommal tanulmányozta a brit iskolák működését, és meggyőződött arról, hogy a rendszeres testmozgás fegyelemre, kitartásra és közösségi gondolkodásra neveli a fiatalokat.

Az olimpiai eszme újjáélesztésében alapvető szerepet játszott az ókori görög hagyomány, hiszen Olümpiában nemcsak sport-, hanem vallási és kulturális ünnepet rendeztek, amely ideiglenesen békét teremtett a görög poliszok között. Coubertin ezt az eszmét kívánta modern formában újraéleszteni, egy olyan nemzetközi sportesemény létrehozásával, amely rendszeresen összehozza a világ atlétáit. Enyhén szólva is sikerült neki

(Az olimpiai játékok újjászervezésének gondolata nem volt teljesen új, már a 19. század közepén is történtek erre kísérletek, Evangelosz Zappasz például a saját vagyonából finanszírozott atlétikai versenyeket Athénban az 1850-es és 1870-es években.)

A fordulópontot egy 1894-es párizsi összejövetel jelentette a Sorbonne Egyetemen, amelyen elhatározták az ókori olimpiai játékok újjáélesztését. A kongresszus során megalapították a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, első elnökének a görög Demetriosz Vikelaszt választották, egyértelműen jelezve, hogy az ókori görög hagyományra épül az újkori olimpizmus gondolata is.

Na de mi legyen a helyszín? Coubertin báró eredetileg Párizst javasolta, azonban a résztvevők végül úgy döntöttek, hogy az első, 1896-os játékokat Athénban rendezik meg. Ugyanitt az is eldőlt, hogy a később már más-más országok lesznek a rendezők – és csak négy évet kellett várnia arra, hogy Coubertinnek a francia fővárosra vonatkozó eredeti terve valóra váljon.

Görögország gazdasági helyzete akkoriban nem (inkább sem, lásd 2004…) volt olyan fényes, hogy vidáman megrendezzen egy ekkora projektet, de I. György mellett a közadakozás és több gazdag mecénás is az olimpia mögé állt. Mindenekelőtt egy dúsgazdag kereskedő, Jorgosz Averoff, akinek gáláns hozzájárulásával elhárultak az akadályok a rendezés elől. Teljes egészében márványból rekonstruáltak például 920 ezer drachmáért az ókori Panathinaiko-stadiont, amely a maga 80 ezres befogadóképességével az első újkori olimpia központi helyszíne lett. Itt rendezték az atlétikai és a birkózóversenyeket, az építkezést személyesen a későbbi király, akkori trónörökös, a szervező bizottságot elnöklő Konstantin spártai herceg felügyelte.

Mielőtt Averoff a színre lépett, már Budapest is felvetődött házigazdaként, a magyar NOB-tag, Kemény Ferenc úgy gondolta, az 1896-os milleniumi ünnepségek sorába kiválóan illeszkedne az első újkori nyári olimpia, de a kor – és Kemény kétségtelenül elenyésző itthoni tekintélye – nem volt alkalmas az ötlet valóra váltására.

Az athéni olimpia sikerének egyik kulcsa az volt, hogy képes volt ötvözni a hagyományt és a modernitást. Ettől például öttusa még nem szerepelt a programban (sokan hiányolták, 1912-ben végül beszavazták), másik kilenc alapsportág viszont igen. Az evezést a rossz idő, a vitorlázást a görögök által felkínált gyenge hajóállomány miatt törölték végül a műsorból.

A történelmi első aranyérmet nagyjából 1500 év szünet után az amerikai James Connolly nyerte meg hármasugrásban – de ez sem pontos, mert a győztesek ezüst, a második helyezettek bronzérmet kaptak, a harmadikok meg babérágat. A résztvevők több mint 65%-a görög volt, de így is csak tíz számban diadalmaskodtak, kész szerencse, hogy az igazán historikus indíttatású maratoni futás közöttük volt.

A játékok legnagyobb sztárja a birkózásban és tornában négyszeres bajnok német Carl Schuhmann volt, de a mi Hajós Alfrédunk duplázása is érdemes a nemzetközi elismerésre. Az első játékokra írta a Szpiridon Szamarasz, Kosztisz Palamasz duó a ma is használatos olimpiai himnuszt, amelyet a NOB 1958-ban emelt hivatalos rangra. (Az oroszok például eltekintenének attól, hogy hallják, hiszen hagyományosan ez szól azoknak a győzelménél, akiknek a nemzeti olimpiai bizottságát kizárja az olimpiáról a NOB…)

Ahhoz képest, hogy 169 görög indult harcba a dicsőségért, a mindössze 14 sportolóval érkező amerikaiak eggyel több győzelmet arattak (11), és közülük egyedül az úszó Gardner Williams nem végzett egyik számban az első háromban – de ez sem biztos, mert csak az első két célba érkezőt rangsorolták…

Amikor I. György az április 25-i záróünnepségen berekesztette az I. Nyári Olimpiai Játékokat, és átadta az elismeréseket az egyes versenyszámok legjobbjainak, még senki sem hitte, hogy mivé lesz Coubertin báró álma.

EMLÉKEZTETŐ

I. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK Helyszín: Athén (Görögország) Időpont: 1896. április 6–25. Résztvevő országok száma: 28 Résztvevő sportolók száma: 241 (valamennyi férfi) Magyar sportolók száma: 7 (6 sportágban) Sportágak száma: 9 Aranyérmek száma: 43