Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás legalább három hetet hagy ki

B. A. P.B. A. P.
2026.09.19. 09:57
null
Varga Barnabás négy válogatott meccset is kihagy (Fotó: Árvai Károly)
Görög sajtóhírek szerint Varga Barnabás túl van a vizsgálaton, a magyar válogatott támadóra combizomsérülés miatt legalább háromhetes kihagyás vár.

Ahogy arról beszámolunk, Varga Barnabás a a Panszerraikosz elleni Görög Kupa-mérkőzésen két góllal segítette csapatát, de combsérülés miatt le kellett cserélni.

Korábban megírtuk, hogy a Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a combjában megállapítható a szakadás az első vizsgálatok alapján, viszont annak mélysége – tehát hogy részleges vagy teljes izomszakadás történt – nem.

A görög sportal.gr információi szerint Varga Barnabás legalább három hétig nem lép pályára, minden bizonnyal csak a válogatott szünet után térhet vissza az AEK edzéseire. „A vizsgálatok, amelyeken Varga Barnabas ma részt vett, lényegében megerősítették azt, ami már az első pillanattól nyilvánvaló volt, amikor a pályán elesett, és ami nagy aggodalmat keltett az AEK-sok körében: izomsérülést szenvedett. A válogatott szünet teljes ideje alatt ki kell maradnia az edzésekből” – írja a portál.

A görög honlap megjegyzi, hogy eddig is úgy volt, Varga nem játszhat a vasárnapi, Volosz elleni bajnokin, de így az OFI elleni október 10-ei mérkőzés is kérdéses. Továbbá Marco Rossi sem számíthat a Görögországban légióskodó támadóra. Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában szeptember 25-én Ukrajnát fogadja, majd három nappal később Belfastban Észak-Írországgal játszik, október elején pedig Grúziával és ismét Ukrajnával találkozik.

A görög bajnokságban négy forduló után nyolc ponttal az ötödik helyen álló AEK a válogatott szünet után az OFI ellen lép pályára, majd október 14-én a Sahtar Doneck következik a Bajnokok Ligájában. Az athéniak azt követő bajnokija elmarad, így az ukránok után jöhet október 20-án a Manchester City szintén a BL-ben.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás bekerült az AEK BL-keretébe

Bajnokok Ligája
7 órája

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
23 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:16

Légióskörkép: magyar bombagól Portugáliában és egy 11-es Romániában

Légiósok
Tegnap, 9:48

Vitályos Viktor bemutatkozott a cseh élvonalban – légiósaink vasárnapi meccsei

Légiósok
2026.10.11. 21:12

Örül bombagóljának Szalai Gábor, de sajnálja, hogy nem szereztek pontot

Minden más foci
2026.10.11. 17:55

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59

Szalai Gábor 30 méteres gólja nem ért pontot a Marítimónak a Porto ellen – videó

Légiósok
2026.10.10. 21:03