A válogatottban negyedszer pályára lépő Szalai Ádám először lehetett kezdő a csapatban, s rögvest meghálálta a bizalmat: a 18., a 27. és a 48. percben is San Marino kapujába talált, alaposan kivéve a részét a kiütéses, 8–0-s győzelemből. A Mainz légiósára nem csak ezért fogunk majd emlékezni: ő szerezte a válogatott történetének 75. mesterhármasát!
A fenti megállapítás nem egészen precíz, a mondat ugyanis úgy hangzik pontosan, hogy Szalai által 75. alkalommal ért el játékos legalább három gólt a magyar felnőttválogatottban egy mérkőzésen. Vagyis a 75-ben benne vannak a mesternégyesek, -ötösök, -hatosok (sőt az egyetlen -hetes) is, mert ezekre is akadt példa szép számmal.
Első ízben minden idők legfiatalabb magyar válogatott labdarúgója, Horváth József könyvelhetett el három gólt Magyarország nemzeti csapatában 1907-ben, öt évvel annak megalakulása, első hivatalos fellépése után. Az ellenfél Csehország volt, s a Millenárison rendezett mérkőzést a mienk nyerték meg 5:2-re. A találkozó nemcsak Horváth triplája miatt lett történelmi, hanem a játékvezető személye miatt is, a sípot ugyanis a magyar sport első és második olimpiai bajnoka, az elsősorban úszóként ismert Hajós Alfréd fújta. (Aki nem tudná: a civilben gyönyörű épületeket tervező Hajós nagyszerű labdarúgó is volt, válogatottságig vitte, mi több, szövetségi kapitányként is tevékenykedett.)
A következő mesterhármasig csak egy évet kellett várni, Károly Jenő szerezte – ugyancsak Csehország ellen, ugyancsak a Millenárison, s ugyancsak egy 5:2-re megnyert meccsen.
A tízes években aztán beindult a gólgyár: 12-szer szereztek játékosaink három vagy több gólt egy mérkőzésen (1912-ben nem kevesebbszer, mint hétszer!). Ebben is a legendás Schlosser Imre, a görbelábú Slózi járt az élen, aki pályafutása alatt összesen ötször ért el legalább három gólt a válogatottban úgy, hogy egyszer hatot vágott a svájciaknak (1911), egyszer ötöt az oroszoknak (1912).
Csúcsai a harmincas és az ötvenes években dőltek meg – nem, nem Puskás Ferenc volt a „tettes”…
Már csak azért sem, mert Öcsi a harmincas években legfeljebb rongylabdával varázsolt, így a század első évtizedeiben az Üllői úton istenként tisztelt karikalábú első gólrekordját egy másik ferencvárosi legenda, Sárosi György döntötte meg 1937-ben. A doktor hétszer (!) köszönt be a vb-ezüstérmes csehszlovákok kapuját őrző, amúgy világklasszis Frantisek Plánickának a budapesti Gerö-kupa-mérkőzésen (8:3).
Puskás hiába igyekezett, „csak” öt mesterhármasig jutott el címeres mezben (beállítva Schlosser második rekordját), ráadásul penzumát 1950-ig már le is tudta.
Az immár Schlosser és Puskás által közösen tartott ötös „mestercsúcs” végül az ötvenes évek derekán Kocsis Sándor révén dőlt meg. A zseniális Kocka azokban az esztendőben jobban és ráadásul eredményesebben futballozott Puskásnál, s ki tudja, ha nincs a forradalom, ha sem ő, sem Öcsi nem szakad idegenbe, talán most róla beszélnénk és írnánk úgy, mint ahogyan egyébként beszélünk és írunk Puskásról.
Kocsis mindent egybevetve hétszer ért el legalább három gólt a válogatottban – először 1949-ben, utoljára 1955-ben –, hatszor mesterhármasig, egyszer pedig mesternégyesig (1954-es vb, NSZK, 8:3) jutott. Válogatottbeli mutatója félelmetes: 68 találkozón 75 gól!
A futball ötvenes-hatvanas évekbeli taktikai átalakulását követően (mindenekelőtt a catenaccio térhódítása, elterjedése nyomán), a játék mindinkább védekezővé válása (ti. a biztonságra való törekvés) miatt egyre kevesebb gól született, születik a mérkőzéseken, ami a sajnos mind gyöngébben is teljesítő magyar válogatottnál is érzékelhető volt az utóbbi évtizedekben.
Amíg az 50-es dekádban játékosaink 18-szor értek el legalább három gólt egy meccsen, addig az utóbbi öt évtizedben összesen csupán 14-szer. Az új évezredben eddig hárman könyveltek el mesterhármast: Fehér Miklós (2000) Litvánia ellen, Gera Zoltán (2002) és Szalai Ádám – a kezdetektől számítva 41. és 42. játékosként – egyaránt San Marino ellen.
Érdekesség, hogy az A-válogatott abszolút gólrangsorának első 16 helyezettje közül Avar Istvánig bezárólag csupán a hetedik Bene Ferenc (!) nem ért el egy mesterhármast sem – jóllehet az olimpiai válogatottban mesterhatost és mesternégyest is jegyzett.
Játékos | Mesterhármasok száma | Gólok megoszlása |
Kocsis S. | 7 | 3: 6x; 4: 1x |
Schlosser | 5 | 3: 3x; 5: 1x; 6: 1x |
Puskás | 5 | 3: 4x; 4: 1x |
Zsengellér | 4 | 3: 2x; 4: 1x; 5: 1x |
Bodnár S. | 3 | 3: 3x |
Avar | 3 | 3: 3x |
Deák | 3 | 3: 1x; 4: 2x |
Hidegkuti | 3 | 3: 3x |
Farkas | 3 | 3: 2x; 4: 1x |
Kertész II | 2 | 3: 2x |
Schaffer | 2 | 3: 2x |
Takács II | 2 | 3: 1x; 6: 1x |
Sárosi dr. | 2 | 3: 1x; 7: 1x |
Sándor | 2 | 3: 2x |
Albert | 2 | 3: 2x |
Egyszeres „mesterek”, időrendben haladva (zárójelben a gólszám): Horváth J. (3), Károly (3), Pataki (4), Orth (3), Molnár Gy. (3), Kohut (3), Kállai (3), Toldi (3), Szendrői (3), Nemes J. (3), Szusza (3), Egresi (3), Szilágyi I (3), Budai II (4), Palotás (3), Machos (3), Tichy (4), Dunai II (3), Nyilasi (5 – háború utáni csúcs), Kiss L. (3), Póczik (3), Kovács K. (3), Kiprich (3), Sebők V. (3), Fehér M. (3), Gera (3), Szalai (3) |