Jobban nem is kezdhetett volna Dajka László csapata, hiszen a mieink már rögtön az első percben megszerezték a vezetést Vécsei Bálint révén, aki 14 méterről, kapásból talált a hálóba. Az érezhetően megfogott bosnyákok még az első húsz percben újabb gólt kaptak, amikor a 18. percben Kleinheisler László lőtt a bal alsó sarokba. 0–2
A mieink a kétgólos előnyben uralták a meccset, azonban a félidő második felében a hazaiaknak is akadtak helyzeteik. A legközelebb a 41. percben jártak a gólhoz, amikor előbb Andrej Modic vette célba a kaput, majd a bosnyákok legjobbja, Haris Duljevic talált el a kapufát úgy, hogy Jova Levente beleért a labdába.
A második félidő eleje viszont mindent eldöntött: az MTK támadója, Bese Barnabás három percen belül kétszer is bevette Nikola Vasilj kapus hálóját, a két villámgyors gól pedig eldöntötte a találkozó sorsát. Bese előbb egy szabadrúgás-kombináció végén, Tamás Márk passzából közelről vette be a hálót, majd a Holender Filip lövése után a kipattanót fejelte a kapuba. 0–4
Poór Patrik rossz ütemű becsúszását követő kiállítása miatt ugyan a mieink az utolsó fél órát emberhátrányban játszották le, a bosnyákok csak a hajrában tudtak szépíteni a csapatkapitány Nerman Zolotic révén. A mieink, akárcsak hazai pályán, ismét legyőzték 4–1-re a bosnyákokat, így a csehországi Eb-részvételért még harcban maradó spanyolok és a végül kieső osztrákok mögött a harmadik helyen végeztek a csoportban.1–4
„Mindkét félidőt kiválóan kezdtük, és ezzel gyakorlatilag el is döntöttük a mérkőzést. Nagyot harcoltunk, szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, és ebben az arányban is megérdemeltük a győzelmet” – értékelt a lefújás után az mlsz.hu-nak Dajka László.
Így látták a magyar labdarúgó-válogatott játékosai a mérkőzést (MLSZ Tv felvételei)
U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
8. (UTOLSÓ) FORDULÓ
BOSZNIA-HERCEGOVINA–MAGYARORSZÁG 1–4 (0–2)
Szarajevó, Asim Ferhatovic Hase Stadion. Vezette: Árnason (izlandi)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Vasilj – Metalsi (Mutic, 71.), Hajrovic, Graovac, Letic – Duljevic, Krunic, Zolotic, Govedarica – Modic (Radovac, 57.) – Maletic (Gojak, 57.). Szövetségi edző: Vlado Jagodic
MAGYARORSZÁG: Jova – Szolnoki, Kelemen, Tamás, Baráth – Poór, Vécsei (Jagodics, 87.) – Bese, Kleinheisler (Vass P., 74.), Holender (Patvaros, 65.) – Bacsa. Szövetségi edző: Dajka László
Gólszerző: Zolotiv (87.), ill. Vécsei (1.), Kleinheisler (18.), Bese (51., 53.)
Kiállítva: Poór (60.)
A csoport másik mérkőzésén: Spanyolország–Ausztria 1–1
1. Spanyolország | 8 | 7 | 1 | 0 | 24–6 | 18 | 22 |
2. Ausztria | 8 | 5 | 1 | 2 | 15–12 | 3 | 16 |
3. MAGYARORSZÁG | 8 | 3 | 0 | 5 | 12–13 | –1 | 9 |
4. Bosznia-Hercegovina | 8 | 2 | 0 | 6 | 10–22 | –12 | 6 |
5. Albánia | 8 | 2 | 0 | 6 | 7–15 | –8 | 6 |
Spanyolország részt vehet a Eb-kijutásról döntő 14 csapatos rájátszásban, Ausztria nem, mert nem fért be a legjobb négy csoportmásodik közé. |
PERCRŐL PERCRE
93. VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A MAGYAR CSAPAT 4–1-RE NYERT, ÉS 3. HELYEN VÉGZETT A CSOPORTJÁBAN.
90. Jagodics lövése után Vasilj hárított.
83. Az utóbbi percekben a bosnyákok támadtak, Duljevic ismét helyzetbe került kétszer is, ám előbb nem találta el a kaput, majd Jova védett.
72. Radovac próbálkozása után Jova a végállomás.
62. Lövés itt is, ott is: bosnyák részről Hajrovic, a mieinktől Bese veszélyeztetett.
58. Radovac szabadrúgása után Krunic került helyzetbe, Jova a helyén volt.
Akárcsak a hazai meccsen, ezúttal is eljut legalább négy gólig a magyar csapat a bosnyákok ellen.
45+1. Az aktívan játszó Duljevic lövését blokkolta a védelem már a hosszabbításban.
41. NAGY BOSNYÁK HELYZET! Előbb Modic vette célba a kaput, Jova hárított, majd Duljevic következett, utóbbi a kapufát találta el!
39. Bacsa próbálkozását védte Vasilj.
36. Hosszabb időszak után ismét veszélyben a bosnyák kapu, Holender lőtt mellé.
31. Modic szöglete után Govedarica nem tudta kapura irányítani a labdát.
28. Felélénkültek a bosnyákok, ezúttal Duljevic került helyzetbe, ám ő is célt tévesztett.
27. Egy szöglet után alakul ki az első nagyobb hazai lehetőség, ám Hajrovic lövése elkerülte a kaput.
22. Letic lövését blokkolták a védők.
12. A gól után újabb magyar helyzet: Bacsa lőtt kapura, ám Vasilj szögletre mentette a próbálkozást.
10. A villámgyors gól óta nincsenek veszélyben a kapuk, tisztátalanságok jellemzik a mérkőzést.
Az már eldőlt, hogy a spanyolok továbbjutnak a csoportból a rájátszásba, míg az osztrákok végeznek a második helyen, és marad esélyük kijutni a csehországi Eb-re. A tétje a magyarok találkozójának, hogy a két hatpontos együttes közül melyik végez a harmadik helyen, és melyik válogatott szerez előnyt a későbbi sorsolások kalapbeosztásánál.
A két csapat tavaly őszi mérkőzésén a mieink 0–1-es félidő után 4–1-re nyertek, és a jobb gólkülönbségnek köszönhetően a döntetlen a magyar csapat harmadik helyét jelentené a csoportban.
Az MLSZ tájékozatása szerint a csapat vasárnap reggel indult útnak szálláshelyéről, és kora délután landolt a bosnyák fővárosban. Ugrai Roland és Windecker József sárga lapok miatt eltiltott, ezért nem tartottak a csapattal, ellenben nevezhető a találkozóra Kleinheisler László, aki a spanyolok ellen letöltötte eltiltását.