Válogatott: Előre szóltam, hogy ez lehet a legnehezebb meccsünk – Flick

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 23:37
null
Flick korántsem volt elégedett csapata teljesítményével (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Németországgal szombaton a Puskás Arénában. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzést követő sajtótájékoztatón Hansi Flick, a német válogatott kapitánya értékelt először.


„Előre szóltam a pénteki sajtótájékoztatónkon, hogy ez lehet a legnehezebb meccsünk a négy közül, egy rendkívül szervezett, jól védekező csapat ellen játszottunk. Az a helyzet, hogy nem sikerült megvalósítani azt, amit a mérkőzés előtt elterveztünk, sokszor megkönnyítettük ellenfelünk helyzetét a gyakori hibáinkkal. A védekezésünk pedig... volt, hogy megengedhetetlen dolgokat műveltünk hátul, ez nem fér bele” – kezdte a német válogatott szövetségi kapitánya, Hans-Dieter Flick a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

A német újságírók ezt követően élesen bírálták a németek mai játékát, sőt: valaki odáig merészkedett, hogy ez volt a 2014-es vb-győztes leggyengébb teljesítménye Flick irányítása alatt, ő azonban erre nem reagált, hanem így folytatta: „Maradunk holnap még Budapesten, a csapat kap egy szabad estét, regenerálódunk, aztán készülünk az olaszok elleni hazai meccsünkre.”

Később aztán a Chelsea támadója, Timo Werner is kemény kritikát kapott a német újságíróktól...

„Nem csupán ő, az egész csapat meggyőződés, magabiztosság nélkül játszott, nem lenne jó csak rá kihegyezni ezt. Sokszor nem mertünk elvállalni tiszta lövőhelyzeteket, ezen változtatnunk kell. Hiányzott a játékunkból az intenzitás, de egy ilyen hosszú idény után ez sajnos előfordul. Ettől függetlenül ki kell jelentenünk, ez a teljesítmény számunkra visszalépés volt” – zárta mondandóját Flick.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–1 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 67 000 néző. V: José María Sánchez (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles (Vécsei, 86.), Nagy Zs. (Nego, 69.) – Sallai (Gazdag, 76.), Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 69.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Neuer – Kehrer, Süle, N. Schlotterbeck – Hofmann (L. Nmecha, 85.), Goretzka (Gündogan, 68.), Kimmich, Raum – Havertz (Adeyemi, 85.), Musiala (Brandt, 78.) – Werner (Th. Müller, 78.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Nagy Zs. (6.), ill. Hofmann (9.)

Legfrissebb hírek

Torghelle Sándor: Nem voltunk rosszabbak, mint a mai válogatott, csak más a megítélés

Magyar válogatott
2025.04.10. 21:36

Hansi Flick: Még nem jutottunk tovább

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:54

NS-születésnap: Gellei Imrét a kormányfő is felköszöntötte

Magyar válogatott
2025.04.07. 21:23

Ancelotti büntetőrúgót cserélne, Flick nem aggódik a Real Madrid miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 10:40

Leon Myrtaj a Tottenhamtől jöhet a magyar válogatotthoz

Angol labdarúgás
2025.04.04. 08:36

Portugáliát sohasem győzték még le a mieink futballban – itt az ideje!

Magyar válogatott
2025.04.01. 09:22

Futballszentháromság – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.29. 23:27

A tomaji grundtól a válogatottig – 75 éves Gellei Imre

Magyar válogatott
2025.03.29. 07:07
Ezek is érdekelhetik