Válogatott: Magyarország nagyon jól játszott – Southgate

SZELI MÁTYÁS (London)SZELI MÁTYÁS (London)
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 23:54
Gareth Southgate nem tűnt különösebben összetörtnek amiatt, hogy csapata nem nyert, és a Nemzeti Sport kérésére elárulta, hogy Magyarország megdolgozott az egy pontért.
Gareth Southgate szerint a magyar válogatott megérdemelte az egy pontot (Fotó: Árvai Károly) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Gareth Southgate szerint a magyar válogatott megérdemelte az egy pontot (Fotó: Árvai Károly) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

„Magyarország nagyon jól játszott, a nyáron is láthattuk, hogy még a nagy csapatok is nehezen törik meg az ellenállást, ezért volt meglepő, hogy mintha a budapesti meccsen jobban kinyíltak volna. Most viszont büszkén, jól védekezve, fegyelmezetten játszottak, ezért dicséret illeti őket, megérdemelték az egy pontot.”

Gareth Southgate az angol kollégáknak azt is elárulta, hogy csapata nem egészen azt nyújtotta, amit várt tőle.

„Általánosságban irányítottunk, de mintha kissé izgatottabbak lettünk volna, ami nem megszokott. Nem mindig gyakoroltunk elég nyomást az ellenfélre. Sikerült válaszolnunk a gólra, ám hiába volt több helyzetünk, szerintem mégsem érdemeltünk győzelmet. Próbáltuk a cserékkel felrázni a csapatot, frissíteni, mert nem nagyon voltak nagy helyzeteink, ezért is változtattunk, illetve a szerkezeten is módosítottunk, mert úgy tűnt, a kontráknál sebezhetőek vagyunk. Ez megoldódott, de sajnos elöl így sem váltunk veszélyesebbé.”

Southgate-et a nézőtéren látott incidens kapcsán is kérdezték, de Marco Rossihoz hasonlóan ezt nem akarta kommentálni.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, 8. FORDULÓ
Anglia–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)
London,
Wembley Stadion, 69 380 néző. Vezette: Alejandro Hernández (spanyol)
Anglia: Pickford – K. Walker, J. Stones, Mings, Shaw – Rice, Foden, Mount – Sterling (J. Henderson, 76.), Grealish (B. Saka, 62.) – Kane (Abraham, 76.; Watkins, 90+2.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Magyarország: Gulácsi – Kecskés Á., Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 90+2.), Nagy Á., Schäfer (Vécsei, 79.), Nagy Zs. – Schön (Holender, 68.), Sallai R. (Hahn J., 79.), Szoboszlai (Nikolics, 90+2.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: J. Stones (37.), ill. Sallai R. (24. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Jordi Cruyff is csatlakozott a nagy holland futballprojekthez az indonéz válogatottnál

Minden más foci
2025.02.25. 12:31

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

Marco Rossi Dárdai Bencéről: Meg fogom hívni, amint lehetséges lesz

Magyar válogatott
2025.01.31. 22:38

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Ahogyan szoktuk: megvertük az olaszokat

Népsport
2025.01.18. 07:57
Ezek is érdekelhetik