Válogatott: Sör, remélem, lesz kint, a mulatós zenét meg visszük – Ádám Martin

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 21:01
Ádám Martin a Montenegró elleni mérkőzés előtt edzeni sem tudott a bokasérülése miatt, de azt mondta Marco Rossinak, ha leszakad a lába, akkor is játszani fog az utolsó Eb-selejtezőn. A 3–1-es győzelem után azt is elmondta, hogy mit visznek majd magukkal Németországba.

„Sör, remélem, lesz kint. A mulatós zenét azt visszük mindig, az most is szól. Szereti mindenki” – adta meg a választ Ádám Martin, aki videónkban arról is beszél, úgy játszott 78 percet Montenegró ellen, hogy bokasérülése miatt nem is tudott edzeni az elmúlt két napban.

Emellett sorra vesszük a kétgólos győzelem legfontosabb mozzanatait, és arról is beszél, miként bírja ki, hogy egy ideig most nem lesz válogatott összetartás.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT,10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,65 ezer néző.V:Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
MONTENEGRÓ:Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics.Szövetségi kapitány:Miodrag Radulovics
Gólszerző:Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Bulgária 2–2(Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG85316–7+918
2. Szerbia842215–9+614
3. Montenegró83239–11–211
4. Litvánia81348–14–66
5. Bulgária8447–14–74

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
49 perce

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
8 órája

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
19 órája

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
2025.03.24. 16:27
Ezek is érdekelhetik