Forduló után

209253 209253209253 209253
Vágólapra másolva!
2014.03.03. 23:03
Nem volt egyszerű, de csak kivártuk. 81 nap után múlt pénteken megkezdődött az NB I tavaszi szezonja, vasárnap két rangadóval pedig le is zárult...

Nem volt egyszerű, de csak kivártuk. 81 nap után múlt pénteken megkezdődött az NB I tavaszi szezonja, vasárnap két rangadóval pedig le is zárult a 18. forduló.

Mennyire lehetünk elégedettek? Személy szerint az mondom, hogy mérsékelten. A Puskás Akadémia-Paks nyitómérkőzés például maga volt a katasztrófa. És nem csupán a pályán látottak miatt, mert attól a magyar foci gyakorlott rajongója már alapból nem sokat vár. Ennél sokkal elkeserítőbb volt látni azt a hangulattalanságot, ami a Sóstói stadionban uralkodott. Mintha zárt kapuk mögött játszották volna az összecsapást.

Az éremnek azonban szerencsére a másik oldala is megvillant. A Honvéd-Újpest kifejezetten nézhető mérkőzés volt, ahogy a Pécs pontmentésére a Videoton ellen sem lehetett panasz. Ráadásul vasárnapra is maradt puskapor. A Fradi-Győr második félidejét bánhatja, aki kihagyta, és itt elismeréssel kell szólni arról a több mint 11 ezer nézőről is, aki a helyszínen szurkolt egyik vagy másik csapatnak.

Összességében tehát nem volt eseménytelen a hétvége, de még mielőtt ennyivel lezárnánk a témát, ejtsünk néhány szót a válogatott keretbe behívott játékosok teljesítményéről is.

Horváth Tamás, a Mezőkövesd hálóőre kifogott egy büntetőt, jó formát mutat. A védelem már kicsit bajosabb. Lipták Zoltánt történetesen kiállították a Fradi ellen, de Laczkó Zsolt, Heffler Tibor és társaik sem nyújtottak kiemelkedőt. A középpályások esetében felemás a helyzet. Gyurcsó Ádám gyönyörű szabadrúgásgóllal vétette magát észre, de Vass Ádám egyelőre nem hozza azt, amit várna tőle az ember. A többiek közepes teljesítménye alapján valószínűsíthető, hogy a finnek ellen ebben a csapatrészben lesz a legkevesebb hazai játékos. Támadók. Böde büntetőt rontott, Nikolics beleszürkült a mezőnybe, Lencse fontos ziccert hibázott. Pozitívumként ellenben említsük meg a Rudolf-Varga győri párost, illetve Szatmári és Futács teljesítményét.

Ahogy látható, a forduló mérkőzéseinek színvonalához hasonlóan a behívott játékosok teljesítménye is meglehetősen hullámzónak bizonyult. Talán nincs is ember, aki jelen pillanatban irigyelné Pintér Attilát, akinek mindössze két napja maradt arra, hogy hazai pontvadászat résztvevőit a légiósokkal összekovácsolva ütőképes gárdát alkosson.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda: története legnagyobb sikereként elődöntős a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:55

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49
Ezek is érdekelhetik