Kommunikációból egyes

NAGY DÁVIDNAGY DÁVID
Vágólapra másolva!
2016.02.14. 01:09
Ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő. A szövetségi kapitány és segítője nem jutott be az Újpest-Videoton NB I-es mérkőzésre.

A hír megdöbbentő, és sajnos kiválóan ábrázolja, hogy hiába foglalja el válogatottunk a legfrissebb FIFA-világranglistán a 19. helyet, a labdarúgásunkat körülvevő közeg még messze elmarad az európai szinttől. Pedig Bernd Storck és Andreas Möller nem akárkik. Tudják, az ő vezetésükkel kvalifikáltuk magunkat 30 év után az első jelentős nemzetközi tornára, az idei Európa-bajnokságra. Rémlik valami?

Fotó: MTI

Fotó: MTI

Újpesten úgy látszik, nem igazán. A klub kommunikációs igazgatója, Ágai Kis András elismerte, hogy tudtak a szakemberek érkezéséről, az üggyel kapcsolatban mégis az alábbi nyilatkozatot adta az NSO-nak: “Nem a klub vagy a rendezők hibáztak, a rendőrkordonon nem tudott átmenni a szövetségi kapitány. Ott még rendező sem volt a klubtól. Ez az eset kellemetlen számunkra, és sajnáljuk a történteket, de nem érezzük magunkat hibásnak.”

Elképesztő. Még egyszer: ELKÉPESZTŐ.

Tudták, hogy jön a szövetségi kapitány, és a segítője. Láthatták, hogy nem érkeztek meg, nyilván elakadtak valahol. És nem tudtak nekik segíteni? Ágai Kis András nem bírt ráállítani egy embert a klubtól az ügyre vagy megereszteni egy telefont, esetleg uram bocsá’, felvenni a kabátját, és saját maga kimenni Bernd Storckék elé? Képes azt mondani, hogy nem érzi magát hibásnak? Ahelyett, hogy elismerné, ezt elszúrták, hárítja a felelősséget, hogy ne rajtuk csattanjon az ostor.

Igen, ott volt a rendőrkordon. Igen, az is lehet, hogy Bernd Storckék nem szóltak senkinek, mikor látták, hogy problémába ütköztek, nem jutnak át, hanem fogták magát, és inkább leléptek valami nyugodt helyre megnézni az összecsapást. Ez azonban egy kicsit sem menti fel az újpestieket. Hogyan szervezték meg a bejutást a VIP-vendégeknek? Ha tudták, hogy érkezik a szövetségi kapitány és segítője, miért nem figyeltek oda rájuk? Nem azt mondom, hogy lesni kell minden kívánságukat, külön VIP-páholyt biztosítani számukra kaviárral, pezsgővel, csinos hosztesz lányokkal. De a kutyafáját, legalább jussanak már be szerencsétlenek!

Lehet remélni a magyar futball feltámadását az Eb-kijutástól, de a sült galamb nem igazán szokott magától az ember szájába repülni. Azért tenni kell. Mindenkinek a saját szakterületén.


A cikk a sport23.hu oldalán jelent meg, hasonló írásokért kattints ide >>

Legfrissebb hírek

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
3 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
22 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56
Ezek is érdekelhetik