A házigazdák sok gólra vágynak

Bár, ami a futballőrületet illeti, ez most nemzeti ügy lett ebben az országban. A japánok legalább annyira zárkózottak, mint amennyire kedvesek és udvariasak, ám a kíváncsiság olykor rést üt a maguk köré vont pajzson. Az is előfordult, hogy a nyakban lógó akkreditációs kártyát látva a metrón megkérdezte valaki, mi lesz szerintem a csapatukkal, máskor az egyik üzletben kezdte el magyarázni egy hölgy (!), hogy sajnos, a belgák nagyon erősek, de ő végtelenül bízik a japán fiúkban, és szemlátomást határtalan boldogsággal fogadta, hogy holmi idegenből jött akárki létemre hallottam már Nakata Hidetosiról. Jokohamában pedig vasárnap már hatalmas – magyar kifejezéssel élve – majálisokat rendeztek a város több pontján, ahol szinte minden a világbajnokságról szólt. Meg lehetett venni a résztvevő országok zászlóit, a nagyobb sztárok mezeit, de a legnagyobb becsben vitathatatlanul a hazai csillagokkal kapcsolatos relikviák voltak.
A japánok ráadásul bizonyítani akarnak. Nemcsak maguknak, hanem a FIFÁ-nak, a világnak, de ami mindennél fontosabb, Dél-Koreának. Természetesen azt, hogy ők a jobbak. Ha a sors szeszélye összehozná itt a két házigazdát a pályán – az lenne csak a világ csudája, a győzelemért a japánok talán elcserélnék a világbajnoki címet is. (Persze, ez csak merész játék a szavakkal…) Az itteniek ugyanis még mindig nem értik, miért kell nekik közösködniük, miért nem rendezhették meg egyedül a vb-t. Nap mint nap hallani és olvasni (beismerem, jókora segítséggel) olyan véleményeket, hogy kár a közösködésért, egyedül is menne, ugyanakkor azt hiszem, ebben elsősorban az játszik szerepet, hogy meg kell osztani a világ figyelmét, és ez az egy hónap nem csupán róluk szól. Elsősorban olyan érvekkel rukkolnak elő, hogy amíg a Japánban lezajlott meccseket lényegében telt ház előtt játszották, addig a Japán-tenger másik partján jóval foghíjasabbak a lelátók. Holott ennek egész egyszerű a magyarázata: a szervezőbizottság a két ország polgárainak az átlagkeresetéből indult ki a jegyárak megszabásakor, és a kettő között húzta meg a vonalat, ám a dél-koreaiaknak ez még így is drága, hiszen ők alkotják az átlagszámítás alját, a japánok viszont mosolyogva kifizetik az egyébként európai zsebnek is borsos összeget a belépőkért.

Ennek megfelelően legalább két-háromezren jöttek ki a Tokiótól mintegy ötven kilométerre fekvő Szaitamába a japán válogatottnak a belgák elleni bemutatkozás előtti utolsó edzésére. Tették ezt annak ellenére, hogy a csapat közelébe sem engedték őket, és az érdeklődő újságírók is csak az első negyedórában bámészkodhattak, az idő lejártával pedig a megállás nélkül kattintgató fotósokat is betessékelték a sajtóközpontba. Ugyanakkor adtak az edzést követően húsz percet, amikor szabadon lehetett beszélgetni néhány játékossal és Philippe Troussier szövetségi kapitánnyal.

"A tévét nézve el sem hiszem, hogy világbajnokságon vagyunk, a mostani edzőtábor ugyanolyan, mint az eddigiek – mondta Macuda Naoki arra a kérdésre, hogy türelmetlenül várja-e az első mérkőzést. – Az edzések alatt eszembe jutnak a belgák, de ezt leszámítva nem gondolok a meccsre. Amióta eldőlt, hogy Japán is rendezője lesz a világbajnokságnak, csak az jár az eszemben, hogy játszani és minél többször nyerni akarok.” Morioka Rjuzo Philippe Troussier-ről szólva pedig nagy elimeréssel a hangjában azt hangsúlyozta, hogy önbizalmat kaptak a francia edzőtől, és erre nagyon nagy szükségük volt.

A japánok egyébként nemigen imádják Troussier-t, mert kibírhatatlan, nehéz természetű férfiú, de tegyük hozzá: az eredményeit elismerik. Ô bizonyára fütyül rá, hogy szeretik-e vagy sem, ráadásul már előre bejelentette, az eredménytől függetlenül visszamegy Európába a világbajnokság után, ám azt ő sem mondta, hogy ez az eredmény közömbös a számára. Ráadásul nem is könnyű a helyzete, hiszen úgy véli, akkor is csalódást okoz majd a csapata, ha nem lő sok gólt. "Ha mi tovább is jutunk a tizenhat közé – magyarázta, amikor már jobban hozzá lehetett férni –, de ezt három döntetlennel és a többi eredmény szerencsés alakulásával érjük el, akkor a japán közvélemény elégedetlen lesz. A szurkolók sok japán gólt akarnak látni, és ha a látványos játék ellenére ki is esünk, azt már jó eredménynek könyvelik el nekünk.”
Tegyük hozzá: nem lesz könnyű feladat gólt szerezni. Már csak azért sem, mert Japán a története során eddig egyetlen világbajnoki találattal büszkélkedhet, tehát a támadójátéka nem nevezhető hagyományosan félelmetesnek. Ráadásul május 25-én, a svédek ellen sem bizonyított nagy átütőerőt (1–1 volt a végeredmény), azaz sok jel nem utal gólzáporos hazai győzelmekre. A kapitány szerint ennek ellenére a játékosai képesek a kiugró sikerre, ami az ő szemében a tizenhatba kerüléssel már meg is lenne.

Talán érthető, hogy jóval kisebb érdeklődés kísérte a belgák edzését és sajtótájékoztatóját. Amíg vártuk őket, a sajtófőnökük statisztikai adatokkal bűvészkedve bizonyította be, hogy a keddi mérkőzés esélyese – Japán… Arra hivatkozott, hogy a vb-k történetében a mindenkori házigazdák még sohasem rajtoltak vereséggel. Ám mielőtt sajnálni kezdenénk a derék belgákat, említsük meg azt is, hogy ez lesz világbajnokságon az ötödik meccsük ázsiai csapat ellen, és az előző négyből kettőt megnyertek, egyen döntetlent játszottak és mindössze egyszer kaptak ki. Mindent egybevetve, nincsenek könnyű helyzetben, ezt erősítették meg a játékosok is. Gert Verheyen például arról beszélt, hogy három éve játszott a Kirin-kupán, azóta a japán futballban sok minden megváltozott, és nyilvánvaló a fejlődés. A hazai válogatott jól felkészített csapat, és ha Belgium nyerni akar, tudása javát kell nyújtania. A belgák szövetségi kapitánya, Robert Waseige így fogalmazott: "Én a megfontoltságot hangsúlyozom elsősorban. Nem érzem, hogy túl nagy nyomás nehezedne ránk, ugyanakkor érdekes szerepet kaptunk a sorstól. Keményen dolgoztunk, jó állapotban van a csapat, most nyugodtnak kell lennünk. Sajnos, négy olyan labdarúgónk játékára sem számíthatok, akik tagjai lennének a kezdőcsapatnak, de nem kesergünk, így is győznünk kell Japán ellen.”

A hiányzók közül Nico Van Kerckhoven legfeljebb a következő mérkő-zésen léphet pályára, Glen De Boeck pedig a kapitány szerint már felépült, de edzettségi állapota ma még csupán nyolcvanszázalékos, és ez nem elég a világbajnoki szerepléshez. Émile Mpenza és Clement el sem utazott Japánba, ám a belgák nyilatkozataiból és viselkedéséből is kiderült, hogy nagy reményekkel érkeztek a távol-keleti világbajnokságra.