Andersson és a motiváció

Furcsa volt nézni Kennet Anderssont. Ült a büfében kezében egy pohár üdítővel, és készült a Spanyolország–Paraguay mérkőzésre. Eközben szinte folyamatosan a televíziót leste, és nézte, mit csinálnak honfitársai Nigéria ellen. Közben talán az is megfordult a fejében, milyen jó lenne, ha ő is köztük lehetne. De erről már örökre lemaradt. Andersson másfél éve hátat fordított a svéd válogatottnak, az idén pedig a labdarúgással is felhagyott. Már csak hobbiból focizik, emellett a svéd tv közvetítéseinél segédkezik, és azért szurkol, hogy Henke Larssonék minél messzebb jussanak a 2002-es vb-n.

– Eddig elégedett lehet a svéd válogatott teljesítményével. Számított ilyen jó rajtra?
– Az angolok elleni első félidőben messze nem úgy játszottunk, ahogyan tudunk. A fordulás után minden rendben volt, keményen küzdöttünk, remekül hajráztunk, kis szerencsével megnyerhettük volna az összecsapást. De az is jó eredmény, ha egy csapat egy ponttal gazdagabban jön ki az első találkozójából. Lelkileg nagyon sokat segített ez a döntetlen, mert így kellőképpen ráhangolódtunk a Nigéria elleni meccsre.
– Amelyen ismét hátrányba kerültek…
– Úgy látszik, ez a sorsunk. A gól ugyanakkor csodálatos volt, élményszámba ment az a csúsztatás. Szerencsére ismét sikerült magunkra találnunk, Henke szép gólt rúgott, majd bevágott egy tizenegyest, így nagyon jó helyzetből várhatjuk az utolsó kört. Továbbjuthatunk a csoportból, de még így is nehéz lesz az argentinok ellen.
– Nincs önben semmiféle irígység? Nem sajnálja, hogy nem lehet ott a többiek között?
– Én másfél éve lezártam egy korszakot az életemben. Akkor lemondtam a válogatottságról, mert nem éreztem a kellő motivációt a folytatáshoz. Éppen eleget játszottam a válogatottban!
– A futballal is ezért hagyott fel az idén?
– Valami hasonló miatt, igen. Tudja, amikor az embernek kevés ösztönzője marad a folytatáshoz, akkor könnyebben hoz meg ilyen döntéseket. Azt hiszem, elég volt.
– A rengeteg futballal kapcsolatos emléke közül melyik a legszebb?
– Természetesen az 1994-es világbajnokság pillanatai!
– Össze lehet hasonlítani az 1958-as és az 1994-es svéd csapatot?
– Akárhogyan is nézzük, a vb-ezüst jobb eredmény, mint a bronz, tehát a régi volt a jobb gárda.
– De akkor csak tizenhat együttes indult, míg nyolc éve huszonnégy.
– Ez igaz, de talán ez az egyetlen, ami mellettünk szól. Manapság egyre nehezebb eljutni a világbajnokság végső fázisáig, több a csapat, jobbak a játékosok, és talán nem sértődnek meg az idősebbek, de a színvonal is magasabb.
– Önöknek hogyan sikerült betörniük az elitbe? Volt valami titok a háttérben?
– Semmi különös. Rengeteg jó játékosunk volt, akik jó formában voltak. Ráadásul nem tizenegy, csak önmagával foglalkozó játékos alkotta a válogatottat. Mi egy igazi közösség voltunk, egyetértésben, összhangban. Küzdöttünk, hajtottunk, és a pályán kívül is megpróbáltunk intelligensen viselkedni.
– Azon a világbajnokságon nemcsak a játékával, hanem a gólörömével is kitűnt a többiek közül. Minden találata után megállt, és maga elé mutatott a két kezével. Volt ennek valami jelentősége?
– Látott már ausztrál futballt?
– Nem, még sohasem.
– Nos, én onnan vettem ezt a mozdulatot. Az ausztrálok így jelzik a saját futballjukban, ha valaki gólt ért el.
– Ahogy hallom, a nemzeti csapatra mindig szívesen gondol majd vissza, de így van-e a klubjaival is? Tényleg, melyikre gondol vissza a legszívesebben?
– A Bolognára és a göteborgi időszakra, de a záró esztendőkre, a Fenerbahcénál eltöltött évekre sem lehetett panaszom.
– Sokakat meglepett, amikor az olaszból a török bajnokságba szerződött.
– Én Bolognából akartam visszavonulni, minden tisztának tűnt, amikor hirtelen megromlott a klub és a közöttem lévő viszony. Akkor elkezdtem keresgélni, jött a Fenerbahce, korrekt ajánlatot tett, én pedig belevágtam.
– És testközelből átélhette, milyen dinamikusan fejlődik a török foci.
– Ebben semmi meglepő sincs. Nagyon népszerű arrafelé a futball, az országnak hetvenmillió lakosa van, imádják ezt a játékot. Sok tehetségük van, mellettük rengeteg külföldi focista és edző tevékenykedik a bajnokságban. Lassan mindent megtanulnak, a szervezésen keresztül a pontosságig, meglátja, hamarosan még erősebbek lesznek.
– Mi a véleménye a sokak által fanatikusnak tartott szurkolókról?
– Csodálatosak, ők már most a szűk elitbe tartoznak Európában.
– Térjünk vissza a magyar futballra! A magyar és a svéd csapat egy csoportban szerepel az Európa-bajnoki selejtezők során. Mit tud a magyar válogatottról?
– A mairól nem sokat. Arra emlékszem, hogy az 1996-os Eb selejtezői során játszottunk a magyarokkal, de ennél többet nem tudok. Azt sem, hogy a klubjaik milyen színvonalon futballoznak, névről is csak a Ferencváros ugrik be, de az biztos, hogy egyetlen nagy csapatuk sincsen. Picit nehéz felmérni, mit is tudnak valójában.
– Ezek szerint nem félnek tőlünk.
– Senkitől sem félünk, viszont mindenkinek megadjuk a kellő tiszteletet.