Új nóta: Adieu les Bleus!

A szurkolók azonban mintha csak titokban mertek volna az argentin mintára gondolni. A stadion környékén elmaradtak a megszokott dalok, csak néha hangzott fel a "kékeket” éltető rigmus. Egy középkorú, láthatóan jó hangulatban lévő úriember legalább a vidámságot megpróbálta visszacsempészni az övéi közé. A stadion előtt még boldog-boldogtalannak mutogatta a franciák kabalaállatát, a kakast, majd kabátja alá rejtve a stadionba is becsempészte. Motozás nem volt, a fémdetektor ugyebár nem az ilyen jószágok kimutatására szolgál, az pedig nem tűnt fel a rendőröknek, hogy az említett úr sörhasa igencsak intenzíven mozgott minden irányban. A szerencsehozó tehát bejutott, rajta nem múlhatott a siker.A dánok teljesen más karakterek. Jöttek, sorban jöttek a viking vezérek az incshoni stadionba, mindegyikük arca – a bátrabbaknak a teste is – piros-fehérre mázolva, legalább egy dán zászló a hátukon, harci sisak a fejükön.Egy ötvenes úr volt mindenki kedvence. Sörhas, nem kevés elfogyasztott alkoholról árulkodó pirospozsgás arc, érces hang, a lábujjakon lakkozott körmök – emeljük ki: az illető férfi volt! –, és bombabiztos tipp. "Három–nullára nyer Dánia” – énekelte egy korsó sörrel a kezében, majd azzal a lendülettel belegázolt egy medencébe, és a lábával fröcskölte a vizet a szélrózsa minden irányába. Hamarosan segítségére siettek a helyi gyerekek, így aki arra járt, garantáltan ingyenes hűsítőt kapott a nyári melegben.Érdemes kiemelni: a tét ellenére az összes északi vidám volt, kortyolgatta a különböző nedűket, fotóztatta magát mindenkivel, énekelt, szórakozott. Akadt, aki beállt táncolni a helyiek közé, mások a dobosok előadásában vettek részt, valamiben azonban megegyeztek.Mindannyian gondtalanul élvezték az életet.Ahogyan azt tőlük megszokhatta a világ. Legalább 1992 óta ők a kedvencek. Akkor is remek csapatuk, strandcsapatuk volt, amelyet úgy kellett összerántani az Európa-bajnokságra, miután kiderült: Jugoszlávia politikai okokból nem vehet részt a tornán. Olyannyira jól sikerült összetoborozni a szó szerint nyaralásból érkező labdarúgókat, hogy kontinensbajnoki cím lett a vége.Azóta senki sem robbanószerre gondol, ha azt hallja: jönnek a dán dinamitok.Most is jöttek."We are red, we are white, we are Danish dynamites” – skandálták a hívek, miközben vonultak a stadionba. Abba a stadionba, ahol történelmet írhatott Morten Olsen együttese. A statisztikák elárulták: ha Sörensen kapus "lehúzza a rolót”, akkor a vébék történetében először esik ki rúgott gól nélkül a címvédő. A keretében többek között Trezeguet-t, Henryt, Cissét – sorrendben az olasz és az angol bajnokság gókirályát, a francia idény társgólkirályát –, Zidane-t, Wiltord-t felvonultató címvédő.A fenti névsorból kétségtelenül Zidane jelentette a franciák számára a reményt. A kopaszodó karmester az első két találkozót sérülés miatt kihagyta, a dánok elleni meccsre összedrótozták az orvosok – a játékos klubja, a Real Madrid elképesztő felháborodására –, hátha ő csodát tud tenni. Olyan csodát, amelynek vége világbajnoki arany lehet, azt ugyanis tudta mindenki: 1984 óta, ha összekerült a két nemzeti csapat valamilyen világversenyen, akkor amelyikük megnyerte kettőjük ütközetét, az a végső sikert is begyűjtötte.Zidane megjelenése szó szerint életet lehelt az addig csüggedő francia szurkolókba. Amikor kijött melegíteni, hangorkán fogadta. Amikor a játékosok bemutatására került sor, az övénél nagyobb éljenzést senki sem kapott. Még a dánok is tapsoltak. Nem véletlenül, ők a sportszerűségükről is híresek. A szurkolók teljes sikert akartak, azt szerették volna, ha az Olsen-banda az első számú csillagával felálló francia válogatott ellen csikarja ki a továbbjutást. Ha a Zizou nélküli csapatot verik meg Tomassonék, akkor sem szomorkodott volna senki, na de úgy az igazi a diadal, ha a volt aranylabdás is szóhoz jut a mérkőzésen.Szóhoz jutott. Néha csodálatos dolgokat művelt a labdával, küzdött, szerelt, lőtt, mindent megpróbált, ő lett a mérkőzés embere, mindez azonban kevés volt. Eleinte a szurkolók minden labdaérintését hatalmas ovációval fogadták, később már ez is elmaradt.Akárcsak a francia siker.A világ- és Európa-bajnoki cím védője, a torna egyik legnagyobb esélyese még a csoportmérkőzéseket sem élte túl. Lehet keresgélni az okokat: mi lett volna, ha Zidane az első két meccsen is játszik; ha a kapufán csattanó féltucat labdából néhány egy-két centivel lejjebb vagy beljebb megy; ha a francia újságírók többsége által kimondottan utált Roger Lemerre jobban választja meg a taktikát; ha, ha, ha…De nincs értelme a "ha, akkor” kombinációknak. Ez nem matematikaóra. Egy korszak lezárult Incshonban.A játékosok némelyike még megköszönte a szurkolók buzdítását, mások olyan arckifejezéssel álltak a gyepen, amelyből kiderült: nem értik, mi történt velük. Ôk nem erre készültek. Ôk a fényhez, a pompához, az aranyérmekhez, a kupából való pezsgőzéshez szoktak.A dánok azonban befejezték azt a forgatókönyvet, amelynek első két fejezetét Szenegál és Uruguay már napokkal korábban megírta. Immár hivatalos, visszavonhatatlan: Franciaország kiesett a világbajnokságon.A földkerekség négy éven keresztül csodálta a csapatot, amely szurkolói "Allez les Bleus”-kiáltásaitól hajtva sikert sikerre halmozott.Kedden a dán szurkolók átírták a szöveget, és búcsút vettek a franciáktól.Valahogyan így: Adieu les Bleus!