Egy gól, azonkívül más semmi

Effajta pesszimizmusról azonban szó sem esett a horvát oldalon, elvégre hogy jön valaki mégis ahhoz, hogy megkérdőjelezze az olaszverő válogatott Ecuador elleni sima győzelmét.
Egyetlen apróság azért kétségbe vonhatta volna a horvát sikert: merthogy éppenséggel még az addig nullapontos egyenlítőiek nem keverhetők össze Kínával vagy Szaúd-Arábiával, kezdeti eredménytelenségük dacára is továbbléphettek volna, úgyhogy a presztízsen túl számukra szintúgy fontos volt a meccs. Fájdalom, az első balszerencse már a kezdőrúgás előtt elérte Ecuadort: az együttes játékmestere, Alex Aguinaga kisebb sérülése miatt kezdőként nem léphetett pályára. Persze, egyetlen embert elvben nem olyan nagy kunszt pótolni, Aguinaga legutóbbi szereplése kapcsán mégis megjegyeznénk valamit: a Necaxa középpályása Mexikó ellen egy fél félidőt sem kapott, ám ez alatt három káprázatos labdát varázsolt társai elé, akik csak magukat okolhatták, hogy nem tudták megfordítani az egy–kettes állást.

Így viszont Mexikó segítsége is kellett volna az ecuadori ünnephez.
A mérkőzés azonban nem úgy kezdődött, hogy bármelyik alakulat örülni akarna a végén. Mivel mindkét csapat számára a győzelem jelenthetett volna egyáltalán továbbjutási lehetőséget, nagy naivan azt hittük, hogy a felek hatalmas elánnal esnek az ellennek, és látunk majd egy egészen jó meccset. Nos, ebből aztán nem sok valósult meg, elképesztően gyatra negyvenöt percet produkáltak a csapatok. Az ember már-már visszasírta a jó kis Vác–Nyíregyháza derbiket…
Mert valóban furcsa volt, hogy míg dél-koreai idő szerint kora délután a brazil és Costa Rica-i együttes olyan fantasztikus meccset vívott egymással, addig egy tengerrel odébb, a kellemes jokohamai estében ez a találkozó vetekedik a Belgium–Tunézia mérkőzés mindent elsöprő unalmával. Jobbára a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk alig kerültek tűz alá, komoly helyzetet pedig pláne képtelenek voltak összehozni a gyepen szenvedő csapatok. Egyedül a félidő hosszabbításában történteket volt érdemes feljegyezni, amikor Alen Boksic tizenöt méterről emelt az üresen maradt kapura, de Augusto Porozo még a gólvonal előtt odébb tessékelte a labdát.
Negyvenvalahány perc alatt ennyi – nem semmi. Azaz éppenhogy semmi.

És ez a nulla produkció mégis a mennyekbe röpíthette a horvátokat, hiszen a párhuzamosan folyó meccsen Mexikó megszerezte a vezetést. Nincs kétségünk afelől, hogy Oitából azonnal meg is érkezett a jó hírt közlő postagalamb, ám Mirko Jozic együttesét egyáltalán nem ébresztette fel a hirtelen jött lehetőség.
Bezzeg Ecuadort igen!
Sajnos nem tudjuk, mi hangozhatott el a két öltözőben a szünetben, de oly nagy elégedettség egyik oldalon sem lehetett. Vélhetően mindkét szakvezető harcosabb játékot kért sajátjaitól, amit pedig az első félidő szánalmas teljesítményét látva nem volt különösebben nagy bravúr megoldani. Alig három perc telt el a második játékrészből, és máris olyat láttunk, amelyre a meccs addigi részében nem volt példa: az egyik csapat pontosan lőtt kapura… Konkrétan Augustin Delgado visszafejelt labdáját küldte nagy erővel Edison Méndez a horvát hálóba, és ez az akció valóban szép volt – na jó, a horvátok szemszögéből nem annyira.

Így nagyon érdekesen alakult a csoport pillanatnyi állása, hiszen két újabb találattal már Ecuador is továbbjutó pozícióba kerülhetett volna. Ám akkora bravúrt valóban dőreség lett volna elvárni az egész vébén nagyon szimpatikusan küzdő, már Aguinagával is megerősített csapattól, hogy éppen Olaszországot előzik majd meg gólkülönbséggel. Talán maguk az ecuadoriak sem hittek ebben, a fejetlen előrerohanás helyett inkább tartották ezt a minimális előnyt, hiszen így nem pont nélkül kellett hazautazniuk, a becsületük legalább megmaradt.
De hová lett a horvátoké?

Mert a hátrányba és kiesésközelbe került Jozic-együttes a mezőnyfölényen kívül az égvilágon semmit sem tudott kiharcolni, és ez bizony nagyon nagy kritika az öt nappal korábban fantasztikusan küzdő csapat számára. Vártuk, hogy majd félpercenként jutnak gólhelyzetbe a horvát játékosok, ám ez a válogatott a nyugdíjasnak ítélt Robert Prosinecki és Davor Suker nélkül is az idősek otthona bajnokságának valamelyik kiesőjére emlékeztetett. A találkozó hajrájában ugyan Davor Vugrinec alig lőtt a kapu fölé, majd Boksic fejese után Aguinaga a gólvonalról vágta ki a labdát, igazság szerint Horvátország azonban nem is érdemelte volna meg a döntetlent. Bár ez már kevés is lett volna, hiszen időközben az olaszok kiegyenlítettek.
A horvátok azonban eddig sem jutottak, borzalmas játékuk újabb vereséget ért. Egyetlen apró öröm érte őket: Ecuadort nagy kínszenvedés árán azért maguk mögött, a csoport negyedik helyén tartották.
Gyanítjuk, nem ez volt a kitűzött cél.