Csúcs volt az őszi kupameccs

Előreléptek? Ha a DVSC egy évvel ezelőtt a bajnoki tabellán elfoglalt helyezését vesszük alapul, akkor igen. A Loki a 2000–2001-es szezont a tizenegyedik helyen fejezte be. Igaz, a kiesést érő pozíció ellenére a piros-fehérek a következő idényt is az élvonalban kezdhették, amit a második vonal bajnokságát megnyerő, ám az első osztály anyagi terheit vállalni nem tudó BKV Előrének köszönhettek. Emígyen az élvonal és a nemzetközi kupaszereplés várt a debreceniekre a 2001–2002-es kiírásban, merthogy ne feledjük: a gyalázatos bajnoki produkciót némileg kompenzálta a gárda Magyar Kupa-győzelme.
Előreléptek? – tehetjük fel újra a kérdést ezúttal a csapat elmúlt két félévét mérlegre téve, és egyben viszonyítva őket egymáshoz. Nos, a tények szerint nem. A Loki játékosai úgy karácsonyozhattak, hogy a gárda a nyolcadik helyen szerénykedett. Jobbat, többet vártak a szurkolók, ha máskor nem, akkor a tavaszi szezonban, de újra csak csalatkozniuk kellett. A kedvencek foggal-körömmel ragaszkodtak az alsóházhoz, az áhított "top 6” szinte fényévnyi távolságban pislákolt (magyar labdarúgásról lévén szó a tündökölt túl erős kifejezés lenne…), így nem meglepő, hogy az egylet végül a már említett nyolcadik helyen zárt.
Persze, egy kis számmisztikát csempészve a történetbe, ennek a nyolcadik helynek semmi köze a bibliai nyolc boldogsághoz. Boldogságból bizony alig-alig jutott a szurkolóknak.
Még az ősszel, Pajkos János vezetésével produkált valamit a debreceni legénység, ami akár önmagában is felért volna azzal az említett nyolccal. UEFA-kupa, Debrecen, visszavágó. A földbedöngölő 5–1-es bordeaux-i vereséget követően a Loki hazai pályán közel állt a mese beteljesítéséhez avagy a Dávid–Góliát párosmérkőzés megismétléséhez, ám 3–0-s hazai vezetésnél Pauleta fejese összetörte az üvöltve ébredező reményeket.
És az ősz körülbelül ennyivel le is zárható – magasan a legszebb emlékkel.
Néhány napig ugyanis a debreceni fiúk elhitették nemcsak a szurkolókkal, de (és ez baj!) a szakemberekkel is: igenis lehet keresnivalója egy magyar csapatnak a nemzetközi porondon, legyen szó klubcsapatról vagy válogatottról. Most, a világbajnokság napjaiban többször – amúgy a szakemberek által is – szembesülhettünk azzal: szó sincs itt egy üdvös közelben lévő "Európa-hadjáratról”, azaz a magyarok góljaitól még sokáig nem retteghetnek sem a szomszédok, sem a távoli országok csapatai.
Ahogy a kupagyőztes Debrecentől sem rettegtek itthon az ellenfelei. Tavasszal és ősszel is több olyan mérkőzést játszott az együttes, amely azt mutatta, többre hivatott a gárda az éppen birtokolt helyezésnél, ám a teljesítmény a szinuszgörbéhez volt hasonlatos: egyszer pozitív aztán negatív végletbe csapott. Nem meglepő, hogy a télen a kispadon Pajkos Jánost váltó Dajka László, sem tudott előrébb lépni az együttessel.
"Úgy vélem, nagyjából hasonlóan teljesített a csapat mind az őszi, mind a tavaszi félévben – kezdte értékelését Dajka László. – A felvetésre, hogy megfelelő pozíció-e a gárda által elért nyolcadik hely a csapat képességeihez mérve, igennel válaszolhatok. Nem érzem kudarcnak ezt a helyezést. Számomra bebizonyosodott, hogy a keret nem volt elég erős a kitűzött cél megvalósításához, azaz a felsőház eléréséhez. Az elődeimet, Komjáti Andrást és Pajkos Jánost egyaránt kiváló edzőnek tartom, ám nem véletlen, hogy ők sem tudtak többet kihozni az együttesből. Annak idején kértem a vezetőket, erősítsük meg a gárdát, de a szóba kerülő játékosok közül egy sem került a Nagyerdőbe. Meggyőződésem, hogy az örökölt, és most általam az utódomnak átadott kerettel más sem lett volna képes többre. Minden jó képességű labdarúgó, aki a jövőben a Lokihoz szerződik, az én szakmai elképzelésemet igazolja, vagyis azt, hogy nem voltunk elegen…”
A kérdés persze adja magát, mire lett volna szükség az áhított előrelépésre, magyarán miben kell keresni a gyengére sikeredett szezon hibáit. Hiszen nem feledhető: a Loki az utolsó előtti forduló befejezésével mondhatta csak magát biztos bennmaradónak.
"Szakmailag nézve az évadot csak azt mondhatom, két-három jó labdarúgóval kiegészülve többre vihettük volna – folytatta az értékelést Dajka László. – Bajzát Péter, Böőr Zoltán, Szekeres Tamás és a Debrecenbe Belgiumból visszatért Kiss Zoltán átlagon felüli teljesítményt nyújtott, de sajnos önmagukban kevesen voltak. Hiányoztak Kerekes Zsombor és Jozef Majoros góljai, ha ők a megbízható, jó átlagot hozták volna, akkor biztosan előrébb végzünk. Ugyanakkor rosszkor jött a húzóember, Bajzát Péter eltiltása is. Ha mindezt összerakom, és hozzáteszem, hogy a végig hullámzó teljesítményen nem tudtunk úrrá lenni, akkor igazolva látom a véleményem: ez a nyolcadik hely a realitás. Gyakran nem voltam elégedett a csapat játékával, bár volt néhány jó meccsünk. Az MTK, a Fradi, a Vasas és a Győr ellen szemre tetszetősen és eredményesen futballoztunk, ugyanakkor a mélypontot a ZTE vendégjátéka jelentette. A nekem rendelt fél év arra volt elég, hogy le tudtam szűrni, és úgymond jelentés formájában a vezetőség asztalára tudtam tenni, hogy kire lehet számítani és kire nem. Több időt nem kaptam. A rövidre sikerült időszak és a szakítás ellenére is sok sikert kívánok mind az új edzőnek, mind a csapatnak, bízom abban, hogy eredményes lesz a szereplés.”
Előrelépnek? – tehetjük fel utoljára a kérdést.
Egy év múlva választ kapunk. Az viszont tény, hogy – immár Szentes Lázárral a kispadon – a Loki előrébb tart. Ha mással nem, egy Sándor Tamással és egy Dombi Tiborral feltétlenül. Igaz, valószínűleg Dajka László sem tiltakozott volna az említett játékosok szerződtetése ellen – bár mindez ma már senkit nem érdekel Debrecenben…