Pető Tamás Veszprém megye híres, és mondhatni tán legértékesebb futballistája: a VLC egykori saját nevelésű játékosáért aki jelenleg a holland első osztályú NAC Breda középpályása ugyanis ötmillió eurót kér klubja az érdeklődőktől.
A centenáriumi meccsen a német kapuscsillaggal, Oliver Kahnnal csatázó Petô Tamás reméli, az Európa-bajnoki selejtezôkön is helye lehet a magyar válogatottban
A centenáriumi meccsen a német kapuscsillaggal, Oliver Kahnnal csatázó Petô Tamás reméli, az Európa-bajnoki selejtezôkön is helye lehet a magyar válogatottban
A 28 éves, 14-szeres magyar válogatott játékos futballozott ugyebár Veszprémben, Győrött, a Videotonnál, Újpesten, mígnem a Vasastól került a hollandokhoz, s mint mondja, elégedett, hogy így alakult a sorsa. A nyári szünidőt családja körében Veszprémben és a Balatonon töltötte. – A Feyenoord és az Eindhoven is megkereste a Bredát és a menedzseremet – mondta Pető Tamás, aki feleségével és a tizennégy hónapos Pannával egy éve éli a légiósok életét Hollandiában. – A csapattal jó teljesítményt nyújtottunk, hiszen a hatodik helyen végeztünk, és így a nemzetközi kupában indulhatunk. A harmincnégy meccsből harminckettőn szerepeltem, és csupán kétszer cseréltek le, egyszer kiállítás, egyszer pedig a begyűjtött sárga lapok miatt hagyott ki Henk ten Cate edző. Talán ez a stabil szereplés is közrejátszott abban, hogy két nagy klub érdeklődését felkeltettem, ám még hároméves szerződés köt a Bredához, így nem valószínű, hogy most kivásárolnak, tudva, hogy később kevesebbért vehetnek meg. – Akkor most már ön is tudja, hogy miért gyengébb a magyar futball a többi országéhoz képest? – Régi nóta. A képességek terén mi semmivel sem vagyunk rosszabbak a riválisoknál. Ám hosszasan tudnék beszélni arról, hogy miért nincs esélyünk a felzárkózásra. Sajnos akkora a hátrányunk minden más tekintetben, hogy az már-már elképzelhetetlen. Csak egyetlen markáns példa: a a legjobb bajnokságokban tízszer gyorsabb ritmusban futballoznak, mint mi idehaza, és ezt a tételt a világbajnoki meccsek is fényesen igazolták. – Valóban a szerencse fiának számít az a magyar labdarúgó, aki olyan szerződéshez jut, mint ön? – Ha élni tud a kapott lehetőséggel, akkor meggyőződésem, hogy igen. Szakmailag, anyagilag összehasonlíthatatlanul nagyobb esély van a kiugrásra, ez motivál, és ezzel élni szeretnék. – Elárulná, hogy mennyi az éves fizetése? – Ez Hollandiában egyáltalán nem téma. Megírják az újságok, hogy ki menynyiért, hová szerződik, mennyi a járandósága, de a fizetés sérthetetlen. – Akkor saccolok: egymilliárd forint. – Ugyan már! Négyszázezer eurót kereshetek, ez pedig mintegy kilencvenhétmillió forint. A Breda közepes csapatnak számít, gondolhatja, hogy a legjobbaknál mi a helyzet. Ezért kérdezem: ennyiért nem éri meg hajtani, küzdeni? – Ezt a pénzt a hollandok pontosan is fizetik? – Ha nem, akkor a szövetség kárpótolja a játékost, de az egyesületet példásan megbüntetik. – Hamarosan megkezdődnek az Európa-bajnoki selejtezők. Csak a játék kedvéért: ön milyen összeállításban küldené pályára a válogatottat? Egyáltalán, az ön helye biztos? – Nem könnyű feladat. A kapuban döntetlen az állás, azaz Király Gábor vagy a klubtársam, Babos Gábor védene. A védelem tagja lenne Fehér Csaba, Sebők Vilmos, Halmai Gábor – bár tudom, ő visszavonult, ám az én álomcsapatomban azért még szerepel – és Mátyus János. A középpályán Lisztes Krisztián, Lendvai Miklós vagy Pető Tamás és Dárdai Pál futballozna, míg csatárként Kabát Péter, Horváth Ferenc és Tóth Norbert rohamozna. –Ebben a csapatban ugye a haverok vannak többségben? – Ön azt kérte, mondjam el az én válogatottamat… – Velük ott lennénk az Eb-döntőben? – Látja, ez nehéz kérdés…