Pinte Attila a Panionioszé

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2002.07.04. 20:22
Címkék
Ez gyorsan ment… Pinte Attila, a Ferencváros támadó középpályása szerda délután repülőre ült, a kora estét már a görög fővárosban, Athénban töltötte, majd csütörtök délelőtt szerződést kötött az előző görög bajnokság hetedik helyezettjével, a Panioniosszal. "Kettő plusz egyéves szerződést írtam alá az athéni klubnál – újságolta Pinte Attila. – A csapat néhány száz kilométerrel arrébb edzőtáborozik, erdős, magasabb fekvésű területen, ahol kissé hűvösebb van. Én is oda utazom, ugyanis egy edző- meccsen pályára lépek. A görög bajnokság augusztus huszadikán indul, addig azonban sok munka vár még ránk, többek között egy újabb edzőtábor. Az elmúlt szezonban hihetetlenül peches volt a csapat, hiszen az utolsó forduló kilencvenhatodik percében kapott gól miatt szorult végül a hetedik helyre, így éppen csak lemaradt az UEFA-kupa-szereplésről. A következő kiírásban legalább egy hellyel előrébb kell végeznünk, és ehhez, remélem, én is hozzá tudom a magam részét.”A középpályás persze nem feledkezett meg a rövid kitekintető követően immáron csak volt egyesületéről, a Ferencvárosról sem."Nagyon szép két évet tölthettem a Fradinál, amelyből az első sikeres is volt. Nekem is ment a futball, a csapat bajnok lett, és indulhattunk a Bajnokok Ligájában. Sajnos, és ezen nincs mit szépíteni, a második szezonom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Mindenesetre köszönöm a szurkolók szeretetét és a vezetők bizalmát, és a pályafutásomat a Ferencvárosban szeretném majd befejezni, így ha egyszer visszatérhetek, akkor a bizalmat és a szeretetet is lesz módom meghálálni.”Mindazonáltal Pinte Attilára valószínűleg főszerep vár a Panio- niosznál, lévén az a Jozef Bubenko irányítja a gárdát, akivel a pozsonyi Internél már együtt dolgozott a labdarúgó, s akinek nagy szerepe van Pinte "görög kalandjában”. A távozó labdarúgó helyére érkezhet a Ferencvároshoz Bogdan Andone. Az elmúlt hétvégén már Budapesten járt 26 éves román játékossal a hírek szerint közel a megegyezés, és ennek bizonyítéka az, hogy a futballista csütörtökön a Népligetben edzett. Garami József szakmai igazgató – mint korábban is mondta – értékes játékosnak tartja Andonét, és szüksége lenne a középpályásra.Már labdás gyakorlatokat végzett Balog Zoltán, kihagyta viszont a tréningeket a kedden térdszalagsérülést szenvedett Tököli Attila, valamint a brazil Leandro, akinek gyomorrontása van.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik