Torma Gábor újra váltott

Vitathatatlanul az 1996–97-es szezon volt pályafutása eddigi csúcsa. Harminchárom bajnoki mérkőzésen tizennyolc találatig jutott, s ezzel a belga góllövőlista élmezőnyében végzett. Apró szépséghiba, hogy csapata, a Cercle Bruges így is kipottyant az élvonalból.
Az azóta eltelt öt évben – két másik gárdában – ötvenhatszor kapott lehetőséget edzőitől, és tíz gólig jutott… Mindezt alapos visszaesésnek minősíthetnénk, ha nem tudnánk, hogy az érintett labdarúgó, Torma Gábor éveken át küszködött a térdével. Némelyek egyenesen a horvát zsenihez, Robert Prosineckihez hasonlították, mondván, ő is "üveglábú”.
– Remélem, hogy ez a hasonlítás a továbbiakban már nem állja meg a helyét – mondta Torma Gábor. – Való igaz, rengeteg problémám volt az elmúlt években a térdemmel, többször műteni is kellett. Az év elején úgy tűnt, végre a futballra összpontosíthatok, ám májusban egy edzést követően újra bedagadt a térdem. Mivel egy specialista szerint egy apró porcdarab került a térdkalácsom mögé, újból műtőasztalra kellett feküdnöm. Ennek immár hét hete. Elkezdtem az edzéseket, és egyelőre panaszmentes vagyok. Mit mondjak, élvezem, hogy semmim nem fáj, hogy újra úgy rohangálhatok, akár egy gyerek.
– Most éppen hol is?
– A De Graafschapnál…
– Mi történt Kerkradéban? Vagy nem is a Rodához ment vissza a nyári lábadozást követően?
– Dehogynem. Papíron még mindig a Roda játékosa vagyok, de remélem, már nem sokáig.
– Nocsak…
– Hosszú történet. Egy éve megvett a Groningen, ám volt a szerződésemben egy olyan pont, hogy ha probléma adódik a térdemmel, a Roda köteles visszafogadni. A fríz egylet szerint újból megsérültem – szerintem viszont nem… A szövetség elé került az ügy, ahol a Groningennek adtak igazat. Visszatértem a Rodához, ahol persze nem örültek nekem, ennek megfelelően nem is játszottam. Így pergett le az idény hátralévő része. Igaz, a télen bejelentkezett értem az RKC Waalwijk, ám a vezetők akkor nem engedtek el. Mostani visszatérésemkor a klub irányítói nem kerteltek. Kijelentették: néhány társammal együtt esélyem sincs bekerülni a keretbe. Azokról van szó, akiknek a szezon végén lejár a szerződése. Július huszadika után a tartalékokhoz kerültem volna, ám végül szabadon igazolható lettem. A Roda ugyanis inkább ingyen elenged, mint hogy még egy évig fizesse a béremet.
– Kezd világossá válni, miért edz egy másik csapatnál. Más kérője nem volt? Magyarország eszébe sem jutott?
– Fel sem merült, hogy hazajöjjek.
– Pedig a nyáron is hazatért több légiós.
– Ez engem nem befolyásol. De visszatérve az előbbi kérdésre: érdeklődött utánam a ciprusi bajnok, az Apoel Nicosia, mely végül Sztipánovics Barnabást szerződtette, ugyanakkor Hollandiában és Belgiumban is szívesen maradtam volna, de természetesen csak az első osztályban. Ez a De Graafschappal teljesülhet.
– Amikor Kerkradéba szerződött, itthon sokan felkapták a fejüket. Nemcsak a csapat nevének, hanem a megállapodás időtartamának hallatán is. Négy plusz kettő évre írt alá. Sohasem bánta meg a döntését? – Nem! Az első két évben minden rendben volt – egészen az első komolyabb sérülésemig. Fociztam is, gólokat is lőttem, nem meglepő, hogy abban az időben az AZ Alkmaar el akart vinni. De ebben az időszakban figyelték a teljesítményemet a spanyol Rayo Vallecano ügynökei is. A sérülésem miatt persze ezek a lehetőségek elvesztek. És volt még egy jó oldala, hogy Hollandiában a Rodát választottam. Ez az egyesület ugyanis valahogy mindig "megtalálja magát” anyagilag, azaz itt nem voltak pénzügyi problémák az elmúlt években. A vezetők jól gazdálkodnak, a játékospiaci üzletekből pedig rendre pozitív mérleggel jönnek ki…
– Úgy fogalmazott, a Rodánál nincsenek financiális nehézségek. Hol vannak?
– Helyesebb lenne a "hol nincsenek?” kérdés. Például a legnagyobbaknál, az Ajaxnál, PSV-nél, a Feyenoordnál.
– Magyarországon a Kispest lebeg élet és halál között, Németországban a Kirch-médiacsoport csődje okozhat nehéz pillanatokat a kluboknak. Már Hollandiában sem bízhat az ember?
– Tegyük hozzá, Belgiumban sem, bár a kettő közül Hollandia a gazdagabb. A holland másodosztályba idén kiesett Fortuna Sittardnál és Sparta Rotterdamnál, valamint a tavalyelőtt búcsúzó MVV Maastrichtnál egyaránt anyagi gondok vannak, de az élvonalbeli klubok többségénél sem rózsás a helyzet. Számos egyesület nem kapta még meg az indulásra jogosító licencet, ez ugyanis bizonyos pénzügyi garanciákhoz kötődik. A magyarokat érintő gárdák közül Dombi Tibor kapcsán az Utrechtet kell említeni, ahol a be nem fizetett adók indították el a lavinát. De a NAC Breda még súlyosabb helyzetben van.
– Ezt honnan tudja?
– A holland teletextről. Ha hiszi, ha nem, az itteni média egyelőre hallgat. Az újságok, internetes oldalak nem írnak erről a problémáról. Persze személyes tapasztalataim is vannak a bredai bonyodalmakról.
– Talán beszélt az egyik ott játszó magyar játékossal?
– Nem! Mint mondtam, a Rodánál kezdtem el a felkészülést. A Kerkradéban töltött néhány nap alatt együtt edzettem Cristianóval és Sergio Pachecóval. A két brazil Babos Gáborékkal játszotta végig az előző szezont. Tőlük hallottam, hogy a Bredának tizenegymillió euró tartozása van… Úgy gondolom, a Bosman-szabály miatt kerülnek a kisebb klubok lehetetlen helyzetbe. A pénzügyi összeomlást talán el lehetne kerülni, ha a csapatok ténylegesen kihasználnák az utánpótlást. Nem kész, ennek megfelelően drága játékosokat kellene vásárolniuk, a tehetségek ügyes menedzselésével messzebb lehetne jutni.
– Eddig azt hittük, Hollandiában mindenhol ez az elv működik… A Rodánál egyébként milyen az utánpótlás helyzete?
– Egyszerűen rossz. Kerkradéban az első csapat a fontos. De hozzá kell fűznöm: ennek a klubnak a vezetői tudnak valamit, hiszen ezzel a politikával is életképes az egyesület.