Athénról álmodnak a fiatalok

Még az elmúlt évben történt. A Gellei Imre által irányított U21-es válogatott reális eséllyel küzdött azért, hogy kijusson a kontinensbajnokságra. Mivel a románok elleni létfontosságú hazai találkozót elveszítette a magyar válogatott, a záró fordulóban hiába aratott bravúros győzelmet az olaszok ellen, az Eb-döntő csak álom maradt.
Időközben Gellei Imre átvette az A-válogatott irányítását, ezért az MLSZ vezetőinek új edző után kellett nézniük. A jelöltek között volt Bognár György, Dajka László, Détári Lajos, Varga István és Róth Antal is, végül az elnökség a pécsiek akkori trénerének szavazott bizalmat. A kinevezés óta eltelt időben több mérkőzést játszott az olimpiai gárda (melynek menedzsere Sallói István távozása után Magyar Zoltán lett) , és bár az eredményeket aligha érheti kritika, Róth Antal munkáját, az olimpiai csapatot nyilván az minősíti majd, hogy sikerül-e kijutni az athéni játékokra.
– Az olimpiai válogatott az Újpestet, a Vasast és a Debrecent megelőzve első helyen végzett másfél hete a monori Innstadt-kupán. Milyen értéke van egy ilyen tornagyőzelemnek?
– Minden részeredménynek örülni kell– mondta Róth Antal. - Persze tudom, nem szabad túlértékelni az első helyet, ugyanakkor fontos, hogy ez a megmérettetés jól illeszkedett a felkészülési programunkba. Az új bajnoki év előtt gyakorlatilag ez volt az első találkozásunk, és feltétlenül jobban sikerült, mint a legelső közös fellépésünk. A kinevezésemet követően ugyanis az MTK Hungária volt az edzőpartnerünk, és bizony négy–nullás vereséget szenvedtünk. Most pedig legyőztük az angyalföldieket és a debrecenieket is…
– Hat és fél hónapja áll az olimpiai válogatott élén, így vélhetően elkészítette már ennek a fél évnek a számvetését. Az elvégzett munka, valamint az elért eredmények ismeretében elégedett vagy hiányérzete van?
– A kinevezésemet követően hosszabb távú programot kellett készítenem. Ennek fényében, azt gondolom, az első hat hónapra tervezett munkát végrehajtottuk, és talán az eredményességet illetően sem kell szégyenkeznünk. Az Alpok–Adria-kupa keretében kettő–kettőt játszottunk Olaszországban, Szlovéniát ugyancsak idegenben sikerült egy–nullára legyőznünk, és amenynyiben szeptember harmadikán hazai környezetben sikerrel vesszük a Stájerország elleni akadályt, elsők leszünk ebben a küzdelemsorozatban. Erre reális az esély, hiszen elvben a következő ellenfelünk a leggyengébb a csoportban, ám a papírforma mit sem ér, ha nem sikerül érvényre juttatnunk.
– Ahogy mondotta, manapság már minden részeredményt meg kell becsülni. Mégis: egy esetleges győzelem az Alpok–Adria-kupában hova helyezhető az ön szakmai értékrendjében?
– Nyilván többet jelentene, mintha egy sima felkészülési találkozót nyernénk meg, de nem ugyanaz a szint, mint amikor valódi tét van, mondjuk egy Európa-bajnoki selejtezőn. Az eddig lejátszott meccsek egyértelműen segítették a felkészülésünket, ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfeleink közül Olaszországnak és Horvátországnak is erős az utánpótláscsapata.
– Magyarországon egyre kevesebb a futballcsapat, évről évre csökken az igazolt labdarúgók száma. Ennél a korosztálynál, vagyis az 1981 január elseje után született játékosoknál milyen szakmai alapokra építkezhet?
–Aktuális probléma, hogy nagyon kevés labdarúgó tud stabilan játszani a klubjában. A hazai bajnokságban szereplők közül talán csak Gyepes Gábor és Bajzát Péter jut állandó lehetőséghez, külföldön Szabics Imre és Bodor Boldizsár számít többnyire biztos csapattagnak. Ez kevés, nagyon kevés… A többiek sajnos epizodisták, ami egyfelől megnehezíti számomra a válogatást, de legfőképp a futballisták fejlődésében okoz komoly problémát. Májusban rendeztünk egy kiválasztót, ahova az élvonalbeli együttesek juniorgárdáiban szereplők, illetve az NB I B-s csapatokban játszók kaptak meghívót. Nos, aki látta a két összecsapást, az érezhette a különbséget azok javára, akik hétről hétre felnőttek között játszanak.
– Ha már azt a bizonyos kiválasztót említette: az efféle toborzók elérik a céljukat?
– Kettős céllal tartottuk az összejövetelt. Úgy gondoltuk, ha csak egyetlen tehetségre bukkanunk, már nem hiábavaló az erőfeszítés, ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy ezt a korosztályt megmutassuk a klubvezetőknek, edzőknek. Ha egyetlen játékost találunk, aki idővel odakerülhet az olimpiai keretbe, vagy ha egyetlen futballistát élvonalbeli szerződéshez segíthetünk, akkor volt értelme a kiválasztónak.
– Tornagyőzelem Monoron, reális esély az első helyre az Alpok–Adria-kupában. Ezeket az eredményeket nem kell takargatni, azzal azonban alighanem ön is tisztában van: az igazi értékmérő az lesz, hogy az olimpiai gárda miként szerepel az Európa-bajnoki selejtezőkben, illetve kijut-e az athéni olimpiára.
– Azt mindenkinek tudnia kell, az olimpiára nagyon nehéz eljutni. Amennyiben sikerrel járunk, azt egyértelműen bravúrként kell elkönyvelni. Hogy miért mondom ezt? Európát mindössze öt együttes képviselheti Athénban, és ebből is egy hely a rendező Görögországé… Az Eb-selejtezőket tíz csoportban rendezik, ám az esetleges elsőség még nem jelenti automatikusan az olimpiai szereplést. A tíz csoportelsőhöz kell még sorolni a hat legjobb második helyezettet, és ez a tizenhat gárda alkotja az Eb-döntő mezőnyét. Aztán aki ott eljut a legjobb négyig, az készülhet az olimpiára. Az biztos, hogy a sikerhez a rengeteg munka mellett szerencsére is szükség lesz.
– Lehet, hogy nem sikerül kijutni az olimpiára, de mégis sikeresnek ítéli a szereplést?
– Igen, bár ezt furcsa kimondani. Természetesen nem ezt tervezem, de az eredményesség mellett az is fontos, hogy ebben a sorozatban minél több olyan labdarúgó bukkanjon fel, aki később tagja lehet az A-válogatottnak. Az erőviszonyok reális felmérése nem azt jelenti, hogy előre feladjuk a harcot. A közvéleményt nem szabad becsapni, és nekünk is szükségünk van a szurkolók támogatására.
– Ön tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely kis túlzással csak azt a csapatot nem győzte le a nyolcvanas évek derekán, amelyikkel nem játszott. Később szerepelt a Feyenoordnál, ezért érdekelne: mi a különbség egy holland és egy magyar huszonegy éves játékos között?
–Azt gondolom, minden összehasonlítás csalóka. Egy biztos, akár a tehetséges futballisták számát nézem, akár azt, hogy a fiatalok milyen képzésben részesültek, nem állunk jól. Az előrelépésnek csak az a módja, ha mindenki a saját felelősségét felismerve képes változtatni azon, amit eddig roszszul csinált.
– Ha már a különbségeknél tartunk, ebben a korosztályban milyen eltérés van a hazai bajnokságban és a külföldön szereplők között?
–A különbség annyi, hogy a "külföldiek” más ritmusban tudnak játszani. Látszik rajtuk, hogy a felnőttek között futballoznak, nem a saját korosztályukban edződnek. Örömmel mondhatom, hogy ennek a korosztálynak a tagjai tisztában vannak azzal: a sikert nem adják ingyen, és az előrelépés érdekében hajlandóak is áldozni.
–Egy edző aligha tervezhet hosszú távra, de talán már eljátszott a gondolattal: mit csinál majd az athéni olimpia idején?
– Nagyon bízom abban, hogy valamelyik meccsünkön tövig rágom a körmömet az idegességtől. De tényleg nem szoktam messzire tervezni, mindig az aktuális mérkőzésünk foglalkoztat. És ez most a spanyolok elleni augusztusi találkozó.