A nagy bevétel garantált

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.08.08. 21:32
Címkék
Az első fontos információ: a Manchester United elleni találkozót augusztus 14-én szerdán a Puskás Ferenc-stadionban rendezik, így összesen 28 ezren láthatják David Beckhamék budapesti fellépését, míg a visszavágóra augusztus 27-én az Old Traffordban kerül sor. Tizenkétezer belépő már elfogyott, az MU egyik főszponzora, a csapatra évente tízmillió fontot költő Vodafone ugyanis ennyi jegyet már megvásárolt a zalaegerszegiektől, hogy egy telefonos játék során ezeket a tiketteket kisorsolja, mi több, a cég ezen kívül hosszútávú szerződést is kötött a ZTE együttesével. Nagy Ferenc menedzser erről a következőket mondta: "A jegyeladások mellett a bajnoki évre támogatói szerződést is kötöttünk, és harmadik lépcsőben szponzorációs együttműködésre is sor kerülhet.” A menedzser elárulta, a mobilszolgáltatóval csütörtökön egyezkedtek, vagyis a kapcsolat nem jött volna létre, ha nincs az NK Zagreb elleni továbbjutás. A Vodafone egyébként csütörtökön már össze is hívott egy sajtótájékoztatót, ahol Vitai Attila vezérigazgató jelentette be a megállapodást. Az üzletember megjegyezte, ha az Üllői útra szervezték volna a találkozót, minden belépő az ő birtokukba jutott volna, így azonban maximum 12 ezer jegyet vásároltak meg. Nagy Ferencnél érdeklődtünk, mennyi pénzt kerestek a továbbjutással: "A jegybevételből kilencvenmillió forintunk származhat, ehhez jönnek még a televíziós jogdíjak, a reklámbevételek és az UEFA juttatásai.” – jött a válasz. Ha már a Manchester elleni összecsapásnál tartunk: a jegyeket hétfőtől árusítják, s a 4000 forintos átlagárú tiketteket elsősorban Zalaegerszegen forgalmazzák majd, de természetesen az ország egyéb pontjain is hozzá lehet jutni a belépőkhöz. Ami említést érdemel még: a Manchester United részéről eddig nem vették fel a kapcsolatot az egerszegiekkel. Erre pénteken kerülhet sor, információink szerint azonban annyi már biztos, hogy az MU kedden az esti órákban érkezik Budapestre és a mérkőzést követően azonnal indul is vissza Angliába. A ZTE-vel kapcsolatban még egy dolgot meg kell említeni: a Zágrábban piros lapot gyűjtő Kocsárdi Gergely egymeccses eltiltást kapott, így az Old Traffordon rendezendő Bl-selejtező-visszavágón már számíthat rá Bozsik Péter.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik