Szlovák sztárcsapat indul az Interligában

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.16. 20:40
Címkék
Mint már korábban beszámoltunk róla, meglehetősen nehéz idény elé néznek a sportág honi képviselői, ugyanis a fővárosban jelen állás szerint csak a Kisstadion tudja fogadni a korongosokat, ugyanis a Megyeri úti UTE-pálya befedése – mely a korábbi ígéretek szerint az év végére befejeződött volna – meglehetősen elhúzódik, míg az új Gyakorlócsarnokban védőháló és plexi híján egyelőre csak imitálni lehet a hokit, bár a szövetség, mint azt a főtitkártól, Kovács Zoltántól megtudtuk, kész megvásárolni a kellékeket, ha a pakkterelgetők is rendeltetésének megfelelően használhatják a pályát.A fentieknek megfelelően a szövetségben megpróbálták minél praktikusabban összeállítani a bajnoki programot, a nyolc csapatot két négyes csoportba sorolták, könnyítve ezzel a mérkőzések időpontjának kijelölését. A tervek szerint az egyik kvartettben a Dunaferr, az UTE, a Miskolc és a juniorválogatott csatázott volna egymással, míg a másikban az Alba Volán, az FTC, a Győr és a MAC-Népstadion játszott volna körmérkőzéses alapon. A csoportmeccsek után az első két helyezett gárda a felső ágon, míg a többi értelemszerűen az alsón folytatta volna, s ezen szakasz végeztével került volna sor a helyosztókra.Az elképzeléseket azonban meglehetősen befolyásolhatja, hogy a hírek szerint a MAC-Népstadion nem nevez a felnőttbajnokságba."A hír igaz, nagyon is valószínű, hogy számunkra azelőtt véget ér az idény, mielőtt elkezdődött volna – erősítette meg az információt Szongoth Gábor, a MAC jégkorongszakosztályának vezetője. – Rengeteg indokot fel tudnék sorolni, példaként említhetném, hogy már az interneten keresünk edzőt a gárda mellé, egyelőre kevés sikerrel.”Ha a kék-sárgák tényleg nem indulnak, a szövetség vélhetően visszatér a megszokott körmérkőzéses formához.A bajnokságban tehát valószínűleg egy csapattal kevesebb, az Interligában viszont eggyel több küzd majd a jövőben, ugyanis az utolsó pillanatban – a tavalyi évhez hasonlóan – egy szlovák gárda is jelezte indulási szándékát. Egy esztendővel ezelőtt az első osztályú – azaz második vonalbeli – Dubnica jelentett komoly riválist a szlovén, horvát, jugoszláv és magyar egyleteknek, az idén viszont egy igazi sztárcsapat, az Extraliga ezüstérmese, a HC Zvolen jelentkezett be a szlovén szervezőknél."Örülök, hogy a zólyomiak is indulnak – kommentálta a hírt idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztály-igazgatója –, bár vélhetően nem a legjobbjaikkal állnak majd fel, hanem a fiataloknak adnak lehetőséget. Ettől persze még igen komoly játékerőt képviselnek.”A fehérváriaknak tehát igencsak oda kell figyelniük, ha terveiknek megfelelően meg akarják nyerni a sorozatot. Ennek megfelelően erősített is a tavaly bajnoki és kupaezüstig jutó közlekedési egylet. A nyár eleji igazolások mellé – Bernei és Fodor az FTC-ből, a szlovák Ondrejcik Kassáról érkezett – jött Kovács Csaba a kanadai Notre Dame-ból – a név meglehetősen jól cseng a hazai hokiberkekben, édesapja, az egykori sokszoros válogatott újpesti Kovács Csaba –, valamint két újabb szlovák játékos. Közülük a harmincéves szélső, Pavol Fedor az elmúlt idényben előbb az olasz első ligás L’Alleghe csapatát erősítette, majd hazájában a Spisská Nová Vesben, azaz Iglón folytatta, ahol az Extraligába feljutó társulat legeredményesebb tagjának bizonyult. Még nála is nagyobb névnek számít a Volán új centere: a 35 esztendős Karol Rusznyak megfordult a pozsonyi Slovan, a Trencin és a HC Kosice gárdájában, az elmúlt három évet pedig a német EHC Wolfsburgnál töltötte, ahol volt olyan szezon, hogy nyolcvan pont felett produkált."Az elmúlt években rendre centergondjaink voltak – folytatta Ocskay –, és a légiósokkal sem volt szerencsénk, előbb Rybovic, majd Holsan hagyott minket cserben. Bízunk benne, Rusznyak megfontoltabb lesz elődeinél, és akkor igazán komoly erősítést jelent.”Ha hozzávesszük, hogy a közlekedésiek nem tettek le a sérüléssel bajlódó Kovács Frank szerződtetéséről – a kanadai-magyar szélső jelenleg Kalocsán, Budapesten és Székesfehérváron kezelteti magát –, megállapítható, ütőképes csapat alakulgat Jan Jasko edző kezei alatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik