Veselá, a megtört asszony

Az idős hölgy bátortalanul lép ki a kapun, félénken néz jobbra-balra, s csak akkor meri folytatni útját kissé bizonytalan léptekkel, amikor meggyőződik róla, hogy üres az utca. Senki sem hinné, hogy a hajlott öregasszony, akinek kemoterápiától kopasz fejét hatalmas kendő, arcát sötét szemüveg rejti, az a gyönyörű szőke nő, akit 1968-ban legjobb sportolójaként ünnepelt a világ. A torna hétszeres olimpiai bajnoka, Vera Cáslavská, aki az idén tavasszal szomorú körülmények közepette élte meg hatvanadik születésnapját, egy prágai nyugdíjasotthonban él visszahúzódottan, a maga választotta száműzetésben. Távol mindentől és mindenkitől – súlyos betegen, testben, lélekben megtörten. Az a hölgy, aki tizenegy évig tartó sikeres pályafutása során a hét olimpiai bajnoki cím (Tokió 1964 és Mexikóváros 1968) mellé 140 érmet szerzett, ebből 97 aranyat, akit 1990-ben Pierre de Coubertin nemzetközi Fair-play-díjjal tüntettek ki, akinek egy évvel később nagy tisztelője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előző elnöke, Juan Antonio Samaranch ezüst Olimpiai Érdemrenddel tüntetett ki. Vera Cáslavská, Csehszlovákia legsikeresebb sportolója (egyébként négyszer érdemelte ki ezt a címet), még élete során legendává vált. Gyerekkorában kezdett tornászni, a szülők így próbálták levezetni a rendkívül élénk, mozgékony kislány energiáját, aki a nagyszülőknél töltött szünidőben a fiúkat is sűrűn és könnyűszerrel földhöz vágta. Gyakran dicsekedett ezzel, mondván, később, a nehéz évek során is megmaradt ez a jó tulajdonsága. Akkor még nem sejtette, hogy a sors erősebb lesz nála és mégis leteperi. Vera aszszony, aki "művét”, a tornát sokak szerint tökélyre vitte, s máig tizedik a legeredményesebb az olimpikonok rangsorában, az életben nem volt képes hasonló bravúrra, a csapásokkal nem tudott megbirkózni. Pedig megszokhatta őket...Amikor Tokióból három arannyal a tarsolyában tért vissza, 460 koronát keresett a legfelső sportszerv, az egykori CSTV dokumentációs osztályán, s csak azután emelték fizetését száz koronával, hogy elpanaszolta sorsát magának a legnagyobb főnöknek, Zápotockynak, amikor az átadta neki "Az építésben szerzett érdemekért” kitüntetést. A mexikói olimpiáról – ahol férjhez ment a középtávfutó Jozef Odlozilhoz – visszatérvén négy aranya miniatűr mását Dubceknek, Smrkovsynak, Svobodának és Cerníknek, az 1968-as politikai élet vezetőinek ajándékozta. A normalizáció idején ezt a lépését, amelyet a Kétezer szó aláírásával pecsételt meg, kellőképp éreztették vele: öt évig nem volt munkája. Bár tanárképzőt végzett, senki sem merte alkalmazni, még csak szakácsnőként vagy takarítónőként sem. Otthon nem volt szabad dolgoznia, a külföldi ajánlatok pedig hiába jöttek, kiutazási engedélyt nem kapott. Illetve, egy kikötéssel kapott volna, ha visszavonja tettét, de erre nem volt hajlandó. A müncheni olimpiára csak az egész sportvilág közbelépésére utazhatott ki. Visszajött, de a rendőri zaklatás, a kihallgatások eztán sem maradtak el."Hála a sportnak, kész voltam keményen megküzdeni az élettel” – ecsetelte később ezeket az időket. Sokat maradt otthon, nevelvén a gyerekeket (1970-ben született Radka, három évvel később Martin),nem járván társaságba, hogy ne kompromittálja barátait. Közöttük akadtak, akik úgy tettek, mintha meg sem ismernék. Öt hosszú év után dolgozhatott újra – a strahovi stadionban tornászlányokat edzett. A hetvenes évek végén jutott ki külföldre – férjével együtt két évig edzősködtek Mexikóban. Az engedélyt maga a mexikói elnök közbenjárására kapták meg, s mindenki azt várta, a család sohasem jön vissza. Nem így történt. A házasság, amely egykor nagy-nagy pompával és világhírrel köttetett, 1987-ben csődbe jutott. Illetve már előbb, az előző év karácsonyán, amelyet a család a víkendházban töltött, Jozef Odlozil furcsa ajándékot talált a fa alatt – válókeresetet egy leragasztott borítékban. Arra, hogy mi is történt valójában, miért ért csúfos véget egy nagy szerelem, a választ csak ők ketten tudják. Vera asszony köre a férjet hibáztatja, állítólag gyakran nézett a pohár fenekére, konfliktusos ember volt, míg Odlozil nővére, hasonlóan, mint legjobb barátai, köztük a Prágában élő, de kassai származású futó, Jozef Plachy, aki egyben kollégája is volt, Verát okolják. Állítólag mindig a középpontban akart állni, a családra ügyet sem vetett, egyedül abban, hogy ismeretségi körét kihasználva egyengesse gyerekei útját, s ez okozta a házastársak közötti feszültséget. Ez, sajnos, a válás után sem engedett, s valahol talán itt keresendő az 1993-as tragédia gyökere…Az 1989-es novemberi eseményeket követően, Václav Havel – akihez még a fordulat előtti időkből szoros baráti, sokak szerint intimebb szálak fűzték – egyik tanácsadója lett. Havelhoz hasonlóan ő sem aludt többet napi két óránál, Radka és Martin alig látták, ha igen, akkor hullafáradtan. Odlozil Irakban dolgozott az ENSZ-misszióján, újra nősült, az új feleség, Éva gyerekeket szült neki, de a volt házasság árnyéka folyton ott lengett felette. Kilencvenháromban, amikor tudomást szerzett róla, hogy Martin nem tette le az érettségit, elutazott Belára, és felelősségre vonta fiát. Hogy mi történt valójában, azt csak szemtanúk ecsetelték: apa és fia veszekedése tettlegességgé fajult, s Jozef Odlozil, aki állítólag jócskán ittas volt, az ütéstől elesett, s közben olyan szerencsétlenül megütötte a fejét, hogy később belehalt sérüléseibe. Halálával fiát vádolták, s 1996-ban négy év börtönbüntetésre ítélték. Egy évre rá azonban a mama közbenjárására Václav Haveltől kegyelmet kapott.Vera asszony a tragédiát sohasem heverte ki – a nyilvánosság szemére vetette, hogy apagyilkos fiának kegyelmet kért. Komoly pszichikai problémákkal küzdött, ismételten a bohnicei pszichiátrián kezelték. Lánya, Radka Ausztriába menekült az események elől, Martin, aki jogot tanul Plzenben, ügyet sem vet az anyjára. Az egykori aranylány egyedül maradt.Egészségi állapota miatt lemondott a Cseh Olimpiai Bizottság elnöki posztjáról, tavaly a NOB-tagságról is. Visszavonultan él a nyugdíjasotthonban, magát csak úgy emlegeti, mint Veselá asszonyt, ez áll ajtaja csengőjén is, s hiába keresik barátai, Dana Zátopková, vagy maga Václav Havel, nekik sem nyit ajtót. Csak néha megy ki az utcára, főleg akkor, ha Ceské Budejovicére utazik, ahol kemoterápiás kezelést kap egy speciális szanatóriumban. Veselá asszony – e mögé a név mögé rejtőzik, ami paradox módon "vidámat” jelent. Pedig Vera Cáslavská manapság csöppet sem vidám. Egy megtört, beteg öregasszony, akinek az élete hatvanéves korára befejeződött. Elfeledten, elhagyottan, meggyötörten…