Újra dobogós a Schalke

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.09.22. 21:59
Címkék
Mindössze egy napot tölthetett a dobogó harmadik fokán a Werder Bremen. A Schalke ugyanis vasárnap hihetetlen mennyiségű helyzet elpuskázása közepette is legyőzte 2–1-re a Mönchengladbachot, és visszatért a pódiumra. A még mindig veretlen "királykékek” Poulsen fejesével szerezték meg a vezetést, ám erre – meglehetősen furcsa körülmények között – válaszoltak a látogatók. Van Hout előbb a saját kapuja előtt kézzel tisztázott – a tizenegyes elmaradt –, majd a következő akció végén egy szabadrúgást követő bólintással egalizált. Hajto szinte azonnal visszaállíthatta volna a rendet, ám büntetőből Stiel kapusba vágta a labdát, így a félidő utolsó percéig kellett várni arra, hogy a gelsenkircheniek ismét kedvező pozícióba kerüljenek. Akkor az első gólt is előkészítő Möller jobbról kanyarított középre szögletből, Agali pedig erős fejessel 2–1-re alakította az eredményt. A fordulás után pedig jött a helyzetkihagyó fesztivál: a Schalke részéről Varela, Dário Rodríguez és Asamoah is óriási ziccert rontott, így a fellelkesülő vendégek könnyen egyenlíthettek volna. Feltéve, ha a Schalke kapuját nem Frank Rost védi…
Bundesliga I

6. forduló. Vasárnapi mérkôzések: Schalke–Mönchengladbach 2–1 (Poulsen 15., Agali 45., ill. Van Hout 31.) VfB Stuttgart–Arminia Bielefeld 3–0 (Kuranyi 5., 64., 69.)

Következik (szeptember 28–29-én) a 7. forduló: Energie Cottbus–Wolfsburg, Nürnberg–Kaiserslautern, 1860 München–Hertha BSC, Hamburg–VfB Stuttgart, Arminia Bielefeld–Schalke, Hansa Rostock–Hannover, VfL Bochum–Werder Bremen, Bayer Leverkusen–Bayern München, Borussia Dortmund–Mönchengladbach
Bundesliga II
6. forduló. Vasárnapi mérkôzések: FC Köln–VfB Lübeck 2–1 (Scherz 17., Springer 89., ill. Bärwolf 39.), Freiburg–Union Berlin 4–0 (Kobiasvili 9. – 11-esbôl, Ramdan 53., Zeyer 80., Müller 82.), Greuther Fürth–Braunschweig 3–0 (Rösler 20., Azzuzi 36., 49. – mindkettôt 11-esbôl), Oberhausen–Trier 2–1 (Beljakov 52., 60., ill. Braham 26.), St. Pauli–Mainz 1–4 (Stanislawski 58., ill. Thurk 62., 73., Adamu 63. – öngól, Voronyin 74.). A Karlsruhe–Eintracht Frankfurt találkozót hétfôn (Tv: DSF, 20.15) játsszák
Az élcsoport: 1. Freiburg 15 pont, 3. 1. FC Köln 14, 3. Trier, Mainz 12-12 (mind 11–5)

A másik, vasárnapra rendelt összecsapáson a VfB Stuttgart, illetve Kevin Kuranyi nagyon simán elintézte az Arminia Bielefeldet. A brazil származású támadó mesterhármast hintett a jól rajtoló újoncnak – a harmadik, a bal felső sarokban kikötő gólja élményszámba menő volt! –, és megszerezte évadbeli első győzelmét a bajnokságban. A Bundesligában már csak a sereghajtó Kaiserslautern hajkurássza az első diadalát.
Aligha meglepő, hogy eközben a két válságövezetben, Leverkusenben és Kaiserslauternben azon törték a fejüket az érintettek, hogy a csapat miként tud kilábalni a hullámvölgyből. A Le-verkusen például az Energie Cottbus, a Borussia Dortmund, a VfL Bochum, a Hansa Rostock és a Hannover elleni bajnoki, valamint az Olympiakosz elleni BL-ütközet után a Werder Bremen ellen is megszerezte a vezetést, ám a győzelmet – a Rostockkal szembeni összecsapás kivételével – most sem tudta kicsikarni. "Megint nálunk volt az előny, rögvest utána egy–egy állt az eredményjelzőn. A következő támadás végén pedig már egy–kettőre álltunk. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, de úgy látszik, képtelenek voltunk tanulni az előző meccsek hibáiból” – nyilatkozta önkritikusan Bernd Schneider, a Bayer középpályása. Klaus Toppmöller vezetőedzőnek elsősorban azt kell kitalálnia, csapata miként tud zökkenőmentesen támadásból védekezésbe váltani. Ha ez sikerül, akkor kedden, a Manchester United elleni BL-csoportmeccsen is eséllyel léphet fel a társulat, ellenkező esetben viszont…

Eközben Eric Gerets, a 'Lautern edzője az 1860 München elleni 0–0 után úgy vélekedett, talán sohasem látott nehézségű szezon elé néz együttese. "Legkésőbb ezen meccs után mindenkinek be kell látnia: hónapokon át keményen kell dolgoznunk azért, hogy kijussunk innen lentről. Annyi pozitívumot azért elárulhatok, amióta itt vagyok, most láttam először, hogy játszik a csapat” – mondta az Andreas Brehme helyét elfoglaló belga tréner.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik