Akinek végre eljött a kánaán

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2002.09.29. 21:39
Címkék
Szabics Imre köszöni, jól érzi magát. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a Sturm Graz magyar támadója manapság csapata legjobbja, így az osztrák városban is nagy népszerűségnek örvend. Ám, mint mondja, azt azért nem felejti el, honnan jött és mit élt át az elmúlt esztendőkben.
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
Szabics Imre (jobbra) már öt gólt szerzett az idei osztrák bajnokságban
–Most igazán jóra fordult a sorsom –kezdte a támadó, miután megköszönte érdeklődésünket. –Folyamatosan játéklehetőséget kapok, és, úgy érzem, élek is ezzel, hiszen gólokat szerzek és gólpasszokat is adok.
–Mitől változott ekkorát a világ?
–Talán az, hogy szakítottam a barátnőmmel…? Krisztával három és fél évig voltunk együtt, most azonban vége lett, s egyelőre csak a futballra koncentrálok. Azért komolyabb indokok is vannak: korábban az volt a vezetés terve, hogy a drága pénzért megvásárolt "sztárokat” szerepeltetik, ám egy idő után kiderült, ez nem vált be, így kerültem többek között én is a képbe. A félreértések elkerülése végett mondom, már Ivica Oszim edzősködése idején is a kezdőcsapatban kaptam helyet, de igazán azóta megy a játék, mióta Oszim pályaedzője, a Sturm korábbi középhátvédje, Franco Foda lett a vezetőedző.
–Ha már itt tartunk: többször is beszélgettünk, s mindig úgy éreztem, nem volt felhőtlen a viszonya korábbi szakvezetőjével.
–Oszimmal senki sem ápolt közvetlen viszonyt, pedig állítom, ez egy futballistánál nagyon sokat jelent. Főleg nekem, hiszen én a "lelkizős” játékosok közé tartozok, ezért esett roszszul, amikor másfél évnyi légióskodás után kölcsön akartak adni.

T-Mobile Liga
A 12. forduló záró mérkôzésén: Pasching–GAK 1–1 (Glieder 62. – 11-esbôl, ill. Kusi-Asare 53.)
Az élcsoport: 1. Austria 27 pont, 2. Pasching 23, 3. Sturm 19
–Ez már a múlt, erről, gondolom, nem szívesen beszél manapság…
–Tény, mostanában sztárként kezelnek Grazban, de téved, ha azt hiszi, nem emlékszem a korábbi időkre. Sőt, ma már látom, jót is tett, hogy ennyit kellett várni a sikerre, hiszen most már sohasem felejtem el, mit éltem át és mennyit dolgoztam ezekért az eredményekért. Gondoljon bele, amikor a Ferencvárostól a Sturmba kerültem, Magyarországon is sztár voltam, állandóan az újságban szerepeltem, míg légiósként be kellett állnom a sorba, ugyanúgy, mint harminc másik embernek.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy elkényeztették a Fradinál?
–Utólag már be kell látni, hamar jött nekem a sztárság, márpedig a magyar labdarúgóknak ezt kell megtanulniuk. Aki külföldre szerződik, általában hazai mércével a sztár kategóriába tartozik, míg légiósként átlagos kerettagként kezelik. A Ferencvárosnál egy év alatt nagyon felkapott lettem, a Sturmnál viszont ki kellett harcolni a népszerűséget, s erre nekem három évre volt szükségem. Nem tagadom, többször megfordult a fejemben, hogy feladom és inkább hazamegyek. Főleg amikor kölcsön akartak adni, azt mondtam, köszönöm, ebből nem kérek. Mára tisztán látom, hálás lehetek a sorsnak, hogy így alakította a pályafutásomat. Persze, példám nem egyedüli, hiszen emlékezhetünk Lisztes Krisztiánra, vagy Dárdai Pálra, akik hasonló cipőben jártak.
–A Sturm Graznál az elmúlt hetekben állandó kérdést jelent, hogy ki lehet a csapat edzője. A legtöbben Christoph Daumot emlegetik Oszim utódjaként.
– Hiába kérdez, hiszen én sem tudok semmit. Ami biztos: Fodával eddig három találkozót játszottunk, és kilenc pontot gyűjtöttünk, vagyis hibátlanok vagyunk. Talán mi, játékosok is felszabadultunk egy kicsit, miután végbement az edzőváltás, de az biztos, ha így folytatjuk, s személy szerint én is rúgom a gólokat, Fodát nehéz lesz félreállítani…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik