Schlégl mint előkészítő

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2002.10.04. 21:57
Címkék
A nyári igazolások után még inkább eltávolodni látszott egymástól a bajnok és az ezüstérmes tudásszintje, ám erre a meccsre ez nem vonatkozott, lévén az NRK két (még) ukrán erőssége – játékengedély híján – nem léphetett pályára. Így aztán az a Kovács Bernadett lett a házigazda feladója, aki kevés hasonló légkörű derbin edződhetett eddig. A hazaiak vezetése így sem forgott veszélyben, mert sokkal szélesebb volt a támadási repertoár, mint a túloldalon. A második szettben Tímár nyitássorozatával léptek meg a vendégek, az ötpontos BSE-előnyt csak apránként kezdte ledolgozni a Ludvig-csapat. A második technikai szünet után Mátrai Veronika megmozdulásai háromszor is az egyenlítést jelentették, de a BSE rendre egy lépéssel ellenfele előtt járt. Erdősné bombájával hiába egyenlített hatodszor is a házigazda (22:22), szettlabdához a fővárosiak jutottak, amit Fekete blokkjával értékesítettek is. Hasonló volt a harmadik felvonás forgatókönyve is, azaz rendre a bajnok loholt ellenfele után. Schlégl ütése több mint játszmányi szünet után jelentette az újbóli hazai vezetést, amely nem akart állandósulni. Olyannyira, hogy a BSE újbóli, hárompontos előnyénél (13–16), Ludvig Zsolt szerkezeti változtatásra szánta el magát, és Schlégl (!) lett a feladó. A strandröplabdázásból eredően a válogatott játékos számára nem tűnt szokatlannak a szerepkör, fel is pörgött csapata játéka, Erdősné és Kiss pedig pontot tett a játszma végére. Nem is változtatott a jól bevállt felálláson a hazaiak trénere, Kasziba Istvánnak pedig a kispad "rövidsége” miatt nem volt lehetősége erre. Botos, majd Erdősné nyitássorozatával produkált a bajnok egy 13:1-es rohamot, és ezzel elvileg gondoskodott az izgalommentes folytatásról. De csak elvileg, mert megkezdte a felzárkózást a vendéggárda, bár egyenlíteni már nem tudott. MestermérlegLudvig Zsolt: – Nehéz mérkőzést vártunk, hiszen két húzóemberünket nélkülözni kellett. A csapat így is egységes tudott lenni, ebben mutatkozott meg igazán az ereje.Kasziba István: – Kevés hittel játszott a csapatom, így messze került a jó formájától. A mérkőzés színvonalát csak a játékvezetés múlta alul. Szegedi DRE–Vasas-Budai Tégla Óbuda3:1(18, –21, 22, 22)Szeged, 100 néző. V: Csikós, AdlerSZEGED: DOBOS 3, Bakos 18, Kiss E. 9, GRÓZER 13, VAKULYA 22, Juhász 4. Cs: SELMECZI ZS. (liberó), Kádár Németh, Kovács T. Edző: Nusser ElemérVASAS: Jáka 5, Dégi 12, Pinczés 3, NYÁRI 15, Kriegel O. 10, Tormási 11. Cs: Vatai (liberó), Kriegel É. Edző: Ratimorszky KárolyAz eredmény alakulása. 1. játszma: 0:4, 7:6, 13:11, 17:12, 20:15, 22:18. 2. játszma: 1:3, 7:6, 11:7, 14:15, 19:21. 3. játszma: 3:1, 5:8, 8:12, 16:14, 21:19. 4. játszma: 4:2, 9:10, 14:11, 20:16, 22:19Jó vendégkezdés után a Szeged gyorsan átvette az irányítást, és – gyakran ötpontos előnnyel vezetve – tizenhat perc leforgása alatt nyerte a nyitó játszmát. Miként korábban, a második játékrészben is a Vasas kezdett jobban, a hazaiak Dobos és Grózer vezérletével fordítottak, ám előnyük a szett közepén elfogyott. A hajrát kétpontos előnnyel kezdték Nyáriék, végül Dégi ütése, valamint Tormási nyitása hozta meg számukra a szakaszgyőzelmet. A folytatásban a fiatal Vakulya vállalta magára a támadások befejezését, azonkívül felugrásos nyitásai is rendre megoldhatatlan feladat elé állították a piros-kékeket. Eredményessége felrázta a hazai hölgykoszorút, és ez a lendület a mérkőzés végéig kitartott. A Ratimorszky-tanítványok küzdöttek, ám a sérült Kastner távollétében csupán megszorítani tudták a nyáron megerősödött újoncot. MestermérlegNusser Elemér: – Érthetően a Vasasnak volt több vesztenivalója. Idegességét jól használtuk ki, elsősorban nyitásban múltuk felül ellenfelünket.Ratimorszky Károly: – Szoros küzdelemben megérdemelten nyert a győzelmet jobban áhító Szeged. Ilyen feladó- és négyesütő-teljesítménnyel nem lehet mérkőzést nyerni. Miskolci VSC-Cronus-V-fon-Jászberény3:2(16, 22, –22, –25, 13)Miskolc, 300 néző. V: Csizmarik, BodrogiMISKOLC: ADRIJANENKO 5, SZŰCS 14, KOVÁCS E. 18, Országh 14, Katona 8, KISS B. 20. Cs: Németh A. (liberó), Sike 2, Kiss R. Edző: Kőhalmi RichárdJÁSZBERÉNY: Héjjas 8, FÉSÜS 11, Németh Zs. 1, BÓTA E. 17, VARGÁNÉ 9, Adorján 2. Cs: Selmeczi K. (liberó), Nagy I. Edző: Deme GáborAz eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 4:3, 6:6, 9:6, 13:8, 15:9, 19:11, 22:13. 2. játszma: 3:2, 5:7, 6:10, 9:13, 11:15, 16:15, 18:16, 18:18, 18:20, 24:20. 3. játszma: 4:2, 5:5, 8:6, 12:8, 14:10, 14:14, 15:17, 19:24, 22:24. 4. játszma: 4:0, 5:5, 7:8, 13:10, 14:15, 15:17, 17:21, 19:23, 25:24, 25:26. 5. játszma: 2:2, 7:2, 7:7, 9:9, 13:10, 14:11Szenzációs mérkőzést játszott egymással a két csapat. A miskolciak az első két játszmát magabiztos, erőtől duzzadó játékkal nyerték, sáncmunkában és ütőerőben is felülmúlták ellenfelüket. A harmadikban kétszer is négy-négy ponttal vezettek, de elszalasztották a lehetőséget. A negyedikben ugyancsak volt hárompontos előnyük, de ekkor sem használták ki a kínálkozó esélyt. Az ötödik játszmát végigtombolta a szurkolótábor, és a határtalan akarással játszó, elvesztett labdát nem ismerő miskolci újoncegyüttes megszerezte első győzelmét.MestermérlegKőhalmi Richárd: – Óriási erőket kellett mozgósítanunk, hogy legyőzzük a remekül teljesítő Jászberényt. Remélem, ez a találkozó kitűnő közönségcsalogatónak bizonyult.Deme Gábor: – A miskolciak jobban akarták a győzelmet, és megérdemelten nyertek. Phoenix Mecano-Kecskeméti RC–Architekton-Gödöllői RC3:0(23, 22, 24)Kecskemét, 150 néző. V: Simon, ValczKECSKEMÉT: ÉKES 9, Forgó 5, LENGYEL L. 8, Kiss A. 3, Szabó J. 8, CZAKÓ 20. Cs: CZÉH (liberó). Edző: Farkas MihályGÖDÖLLÔ: Gudmann, Kurucz 8, MESTER O. 9, NAGY K. 10, Szendrői 5, Villányi 6. Cs: Puskás (liberó), Szurkos 3, Szabó M. 1. Edző: Németh LajosAz eredmény alakulása. 1. játszma: 2:3, 5:7, 10:13, 13:16, 19:16, 22:18, 23:23. 2. játszma: 3:1, 7:5, 11:8, 14:15, 19:13, 23:20. 3. játszma: 2:3, 8:7, 11:8, 15:13, 19:16, 22:20, 24:24Nagy csata volt várható a két együttestől, és valóban hol az egyik, hol a másik lépett el egy kicsit ellenfelétől. A szett vége felé a hazaiaknak állt a zászló (23:20), ami nagyban volt köszönhető Czakó remek ütéseinek. Ekkor pillanatnyi zavar támadt a kecskemétieknél (23:23), de a szettgyőzelem már nem sikerült a Gödöllőnek. A második játszmában tovább folytatódott a Phoenix jó szériája. Pontos volt a nyitásfogadás, remek mezőnymunkát végeztek a kecskeméti lányok, aztán 14:15-nél volt egy kisebb megtorpanás – akkor kiválóan működött a gödöllői sánc, de csak ideiglenesen, így a második játszmát is a hazai gárda nyerte. A legkiélezettebb csatát a harmadik szett, és bebizonyosodott: minden csapatnak komolyan kell számolnia a hírös városiakkal.MestermérlegFarkas Mihály: – A szettek végjátékában jobban koncentráltunk, gratulálok a csapatnak. A jó játék mellé kemény küzdelem is párosult.Németh Lajos: – Nem tudom már megmondani a mérkőzés után, hogy mi történik akkor, ha kifelejtjük a sok elemi hibát a játékunkból. Az állás 1. Kecskemét 2 2 – 6:2 4 2. BSE 2 1 1 4:3 3 3. Vasas 2 1 1 4:5 3 4. Miskolc 2 1 1 3:5 3 5. Nyíregyháza 1 1 – 3:1 2 Szeged 1 1 – 3:1 2 7. Jászberény 2 – 2 4:6 2 8. Gödöllő 2 – 2 2:6 2Tudósított: Borbély Károly (Kecskemét), Doros László (Miskolc), Thékes István (Szeged)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik