Lengyel: már festményen is

– Hátraszaltó nyolcvanezer ember előtt… Hogy is volt?
– Nem versenyen, hanem a minap itt, Floridában az egyetem amerikai focicsapatának a mérkőzésén – mondja a nyári, berlini Európa-bajnokságon két ezüstéremig jutó, amúgy a tengerentúlon tanuló Lengyel Imre. – Tudni kell, idén amerikai bajnok lettem, ami nagy szó, tényleg mindenhol érzem a tiszteletet. Szóval meghívtak az University of Miami–Boston találkozóra, majd az egyik szünetben a kezdőkörben köszöntöttek a bajnoki címek miatt. Bevallom, jólesett, hogy nyolcvanezer ember csak nekem tapsolt, olyannyira feldobott, hogy még egy hátraszaltót is csináltam. Na, annak volt csak igazán sikere. Tudja, ez Amerika…
– Korábban említette, az egyetemen egy festmény készül önről, ami az uszoda falán díszeleg majd. Elkészült azóta?
– Egy hete készült el. Egyébként ezt is a bajnoki címemnek köszönhetem. A helyi szokás szerint az egyetem összes műugróbajnokát megörökítik.
– Milyen képet képzeljek?
– Egy híres kubai származású festő készítette, a meghatározása pedig: portré.
– Edzés közben csak felpillant az önarcképére, máris jobban megy…
– Pontosan így érzem. De az edzések mellett a tanulást sem hanyagolhatom el, jövőre ugyanis diplomázom.
– Ma éppen milyen órái lesznek?
– Spanyolnyelv-óra és pszichológia. A tanulással szerintem nem lesz gond, de mivel ez az utolsó évem, az egyetemi versenyeken már nem szerepelhetek. Hiányozni fog, de remélem, a jövő évi barcelonai világbajnokságon mindez nem érezteti majd a hatását.
– Ha kint ennyire az amerikai bajnoki cím bűvöletében élnek, sejtem mit szóltak ahhoz, hogy a berlini Eb-n két ezüstérmet is nyert?
– Gratuláltak, de semmi több… Sokan nem is tudták. Mondom, ez Amerika.
– Amikor telefonon kerestem, egy kedves női hang vette fel a kagylót. Gondolom nem a bejárónő volt…
– Nem, egy amerikai lány, ő is az egyetemen tanul. Vele lakom, de nem vele élek… Egyébként jelenleg még két lány lakik itt, mindketten hollandok, és Floridában edzőtáboroznak.
– Három fiatal lánnyal egy fedél alatt. Tud élni…
– Mint már említettem, az edzések és a tanulás mellett szinte semmire sincs időm, reggel elmegyek, este hazajövök.
– Azért nem sajnálom…
– Nem is kértem rá.
– Egyébként ön az egyetem legeredményesebb műugrója?
– Jelenleg igen, de korábban egy bizonyos Greg Louganis volt a legjobb.
– Csupán minden idők legjobb férfi műugrójáról van szó… Ismeri személyesen?
– Floridában még nem találkoztunk, ellenben négy éve, a perthi világbajnokságon összefutottunk. Ô meghívott vendég volt, én meg ott lettem negyedik három méterről. Szóval ott találkoztunk.
– Ön kereste a társaságát?
– Fordítva történt, én éppen az uszoda előtt cigarettáztam, amikor mellém lépett.
– Jól értem, cigarettázott?
– Igen, igen, nem titkolom, néha rágyújtok. De ha lehet, folytatnám.
– Természetesen.
– Tehát ott álltam, mellém lépett, és azt mondta, Greg Louganis vagyok, tetszett, ahogy ugrottál, csak így tovább, sok van benned.
– Mit válaszolt?
– Mit szólhattam volna? Különben is, igaza lett…