Ha csak az Arsenalon múlna

Semmi sem lehetetlen! – foglalható össze a tetőtől talpig modern XXI. századi ember életfilozófiája, nosza, formázzunk gyorsan szemüveget az Aranylabdából, és ha készen vagyunk, vegyük is föl! Nézzünk Thierry Henryra, majd döntsük el, hogy a szerencsés futballisták legpechesebbjét vagy a balszerencsések legboldogabbját látjuk-e magunk előtt. A helyzet ugyanis az, hogy ha a francia válogatott benyomult volna mondjuk az elődöntőbe a nyári világbajnokságon, akkor mai hősünkről biztosan nem most, hanem néhány nappal később, a France Football Aranylabdájára legesélyesebb futballisták között írnánk.
Az ismert, francia szemszögből mindenképpen sajnálatos események miatt azonban más a helyzet. Tegnap, Zinedine Zidane 2002-es produkcióját értékelvén, már felidéztük a "kékek” tragikus világbajnoki szereplését. Nem kerülhetjük el ezt most sem, tekintve, hogy Henryt is súlyos felelősség terheli a korai kiesés miatt. Zidane-hoz hasonlóan ő sem teljesen egészségesen érkezett Ázsiába, de végül pályára léphetett a Szenegál elleni rossz emlékű nyitómeccsen. Éktársához, David Trezeguet-hez hasonlóan, ő is csak kapufáig jutott, a csapat meg kikapott (0–1). S jött az Uruguay elleni második csoportmeccs, annak is a 25. perce, amikor egy "rátartós” becsúszó szerelésért kiállították. Ez volt az a pillanat, amikortól a címvédő kiesésével komolyan számolni kellett, és ez volt az a pillanat is, amikor befejeződött Thierry Henry világbajnoki szereplése. Ô volt az egyetlen, aki később nem szállt fel a többieket Párizsba szállító repülőgépre, inkább rögtön London felé vette az irányt.
Oda menekült vissza, ahol egész évben Aranylabda-gyanúsan futballozott. Világ- és Európa-bajnokként már korábban tekintélyt vívott ki magának a nagy-nagy nemzetközi porondon, volt francia bajnok a Monacóval, UEFA-kupa- és FA-kupa-döntős az Arsenallal, de a díszelőadás a 2001–2002-es évadra maradt. Úgy lett angol bajnok a londoni "francia válogatottal”, az Arsenallal, hogy 24 góljával egy füst alatt a Premier League gólkirályi címét is elhódította. Csapata bajnoki góljainak majdnem az egyharmadát ő szerezte! A diadalmenet folytatódott az FA-kupában is, Henry neve bevésetett az eddigi győztesek névsorába.
Ha nincs az a kellemetlen ázsiai intermezzo, amelyre mások XVII. labdarúgó-világbajnokságként emlékeznek…
Mert bizony lett légyen bármilyen rettenetes élmény is a dél-koreai szereplés, a 25. születésnapját az új idény első napjaiban ünneplő Henry hamar "felgyógyult”, és pazarul kezdte a 2002–2003-as évadot is. Az eddigi 17 bajnoki fordulóban 9 gólt varrt az ellenfelek hálójába, a Bajnokok Ligájában is eljutott 6-ig. November végén volt olyan időszaka is, hogy szerdán Rómában hármat vágott BL-meccsen, a rá következő szombaton pedig kétszer betalált bajnokin az Aston Villának is. A válogatott két őszi Eb-selejtezőjén sem lehetett rá panasz, hiszen már Szlovénia legázolásakor (5–0) is veszélyesen futballozott, Máltán pedig (4–0) kétszer be is talált a kapuba, mi több, eddigi 42 válogatottbeli fellépése első fejes gólját is ekkor jegyezte. (Az első találkozón, Cipruson, sérülés miatt nem lépett pályára.)
Henry balszerencsés, mert a vb-vel alaposan lerontotta idei mérlegét. Ugyanakkor boldog lehet, hisz klubjával hazavitt némi ,,ezüstneműt”, és amit ősszel nyújtott, abból megint csak éleslőszert gyárthatnak az "ágyúsok”. Ráadásul olyan fiatal, hogy a lábában van akár még két vb és két Eb is – nem is beszélve az Aranylabdáról…