A múltba veszett klubhűség

A legendás futballista – aki ma az MLSZ-ben az utánpótláscsapatok koordinátora – ilyenkor mindig nyilatkozik tudósítónknak, és érdekes témákat feszeget, most arról beszélt, hogy szerinte a Bozsik-program körül fellángolt háborúnak a gyerekjátékosok látják a kárát, s a felnőttek acsarkodása tönkreteszi a magyar labdarúgás jövőjét.– A Magyar Labdarúgó-szövetség alkalmazásában az utánpótlás-nevelés területén tevékenykedik. És bár néhány héttel ezelőtt nagyobb lélegzetű interjúban nyilatkozott a lapunknak, mégis érdekelne, hogy változatlan-e a lelkesedése és kitartása?
– Nos, természetesen néhány hét alatt semmi nem változott, azaz ugyanazt mondhatom, mint néhány napja is: szeretek a gyereklabdarúgókkal foglalkozni. Amit azonban most még inkább hangsúlyoznék, az az, hogy az utánpótlásnevelés jövője a közeli időszakban eldől. Az utóbbi napokban ugyanis igencsak éles vitákat váltott ki a Bozsik-program. Szerintem bűn lenne a programra szánt pénzt elvenni a gyerekektől, ám félek azonban, hogy az a rendszer, amelyet felépítettünk, és amelyik a magyar futball jövőjét biztosíthatja, az egyik pillanatról a másikra öszeomolhat. Függetlenül attól, hogy mi váltotta ki ezt az áldatlan harcot, szerintem minden ország kormányának kötelessége támogatni az ifjúságot, és ezen belül a labdarúgást.
– Önnek nem hiányzik a reflektorfény, egy élvonalbeli felnőttcsapat kispadja?
– Miért hiányozna? Fél év alatt nyolc edzőváltás történt az élvonalban. Nem akarom még egyszer kitenni magam annak, hogy olyan emberek dirigáljanak nekem, akik kevésbé jártasak a futballban. No, de, sajnos ilyen a világ: akié a pénz, az parancsolgat.

– Amúgy lennének ajánlatai?
– Nincsenek, de nem is lehetnek, hiszen elköteleztem magam a szövetséghez, egyre jobb összehangban dolgozunk a munkatársaimmal. Jó lenne, ha a Bozsik-programot folytatni tudnánk, hiszen szeretnék alkotni. Szeretném, ha továbbra is rendelkezésre állna az az anyagi és szakmai háttér, ami nélkülözhetetlen a magyar futball jövője szempontjából. Nem győzöm hangsúlyozni: a pénz nem nekünk kell, hanem a gyerekek versenyeztetésére, fejlesztésére.
– Televíziós szakkommentátorként gyakran említi, hogy a magyar futballt nem szabad összehasonlítani a külföldi csúcsbajnokságokkal. Érzése szerint ez meddig lesz így?
– Szerintem még sokáig, mert egyelőre áthidalhatatlan szakadék választ el bennünket a legjobbaktól, még akkor is, ha olykor egy-egy csapatunk elcsíphet néhány jó eredményt a nemzetközi porondon. Azzal, hogy a kétezernyolcas Európa-bajnokság rendezésére kiírt pályázaton másodikok lettünk, az európai szövetség és a futballnagyhatalmak deklarálták, hogy nincs idejük, pénzük és energiájuk a kelet-európai, és így ezen belül a magyar futball felzárkóztatására. A rendezés elnyerése nagy lökést adott volna a sportágnak, óriási lehetőség lett volna nem csupán nekünk, hanem a környező országok számára is. Lehetőség lett volna arra, hogy fellendüljön és üzleti alapokon működjön Európa keleti felén is a labdarúgás. Hogy nem ez történt, így a jövőt sem látom túl rózsásan. Most még van pénz a kluboknál, de ez nagyon hamar elfogyhat. Az érdektelenség, amely jellemzi az első osztály küzdelmeit, előbb-utóbb arra készteti a gazdaság különböző területein tevékenykedő támogatókat, hogy a pénzt ne a futballba, hanem máshová helyezzék.
– Milyen a kapcsolata a Ferencvárossal?
– Amikor eljöttem, nem azért csuktam be magam mögött a kaput, hogy állandóan visszajárjak. Egy-egy érdekesebb mérkőzésre kilátogatok az Üllői útra, de akad elegendő más elfoglaltságom. Azt szomorúan tapasztalom, hogy a Fradinál – és a többi csapatnál is – a klubhűség és az érzelmi kötődés már a múlté. A játékosok zsoldosokká váltak, és odavándorolnak, ahol több pénzt sejtenek. A Fradi jó anyagi háttérrel rendelkezik, így minden lehetőség adott arra, hogy megnyerje a bajnokságot.