Maratoni száguldás Líbiában

Be kell vallani, Gat a több ezer éves romjaival tényleg a nagy semmi közepén fekszik. Pontosabban a sivatag közepén, hatalmas homokdűnék és az évszázadok során meglepő formákra csiszolt sziklák között.
Nappal abszolút barátságos itt a légkör, meleg van, szinte a beton is párolog, éjszaka azonban pokoli a hideg (egyébként ez egész Líbiára jellemző, nem csak Gatra). De annyira, hogy az ember hamar megtudhatja, mit jelent a hálózsákján a "limit komfort” kifejezés. Elvileg mínusz 22 fokban még jónak kéne lennie, ehhez képest mínusz ötben már gyakorlatilag képtelenség benne aludni. Az ember reszket, mintha nem lenne jobb dolga, és ha percekre elalszik, akkor arra ébred, hogy jéghideg a lába, és a hideg futkos a hátán.
Belegondolni is rossz, mi lenne, ha tényleg mínusz húsz fok lenne…
Vagy lehet, hogy a limit azt jelenti: kétesélyes, hogy megfagysz vagy nem?
Nos, Szilvási Péter valószínűleg egyáltalán nem bánta volna, ha még néhány napig fagyoskodhat Líbiában. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy még versenyben van. A Dakar-rali történetének első magyar motoros indulója azonban kedden kénytelen volt feladni a további küzdelmet.
Amint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, a speciálszakasz 153. kilométerénél tönkrement a kuplungja. Akkor még volt rá esély, hogy ha szerez valahonnan alkatrészt, megjavíthatja. "Minden kamiont megállítottam, de a KTM-csapatnál nem volt felírva a nevem, hát nem adtak alkatrészt – mondta Szilvási. – Pedig szétszedtem a motort, és meg is tudtam volna javítani. Amikor felszálltam a kamionra, amely végül behozott a táborba, már tudtam, hogy vége a versenyemnek. Sajnálom, mert nagyon szerettem volna célba érni.”
Volt még egy csapat, amelyről nem volt információnk kedd este. Benyó Miklós és Maurer Péter, valamint az őket kísérő Daf kamion napnyugtakor még küzdött az elemekkel. Sőt, még órákkal később is.
Utóbb kiderült, hogy a Vadas Tamás által irányított kamion elsüllyedt a puha homokban (sok mindenkinek volt ilyen problémája ezen a napon), Benyó utolérte, együtt kiásták, és mentek tovább. Csakhogy nyolcvan kilométerrel a cél előtt meg Benyó akadt el a Hyundai Terracannal, és amikor a kamion megpróbálta kivontatni a célig, kiszakadt a futóműve. A Daf tehát Benyóval a fedélzetén kénytelen volt elmenni a gadameszi táborig, hogy ott alkatrészeket felvéve visszamenjen, és megpróbálja kimenteni a bajba jutott Terracant. Az utolsó hírek arról szóltak, hogy Benyóék is elindultak vissza a sivatagba a másik kamionnal, hogy ott találkozzanak a többiekkel. Az biztos, hogy kora délután egyikük sem rajtolt el, ami azt jelenti, hogy kiestek a versenyből.
Akkor sem lett volna azonban könynyű dolguk, ha sikerül elindulniuk, hiszen szerdán kezdődött el az első maratoni szakasz. Ez azt jelenti, hogy most két napig nem segíthetnek a versenyzőkön a szervizautók és kamionok, csak a versenyzőtársak, vagyis a versenybe nevezett kamionok. Ja, és ehhez jön még, hogy a jubileumi viadal egyik legjobb (Gadamesz–Gat) és a Dakar negyedszázados történetének egyik legnehezebb szakasza (Gat–Sába) vár a mezőnyre szerdán és csütörtökön.
Három autós páros van még versenyben a honfitársaink közül, róluk egyelőre annyit lehet tudni, hogy ketten közülük – Jakab Tamás és Kis Sándor – biztosan elhagyták a hármas időellenőrző pontot, de a táv kétharmadán (a kettes ellenőrző ponton) Palik László is túl van.
A szelektív szakasz 422. kilométerénél Jakab és Fenesi József állt a legjobban a mieink közül (az 57. helyen), egyetlen pozícióval megelőzve Kist és Czeglédi Pétert.
Előbbi páros egyébként elég súlyos technikai gondokkal küszködött kedden, nem elég, hogy a hatból csak öt henger működött, ráadásul még a rükverc is eltűnt a váltóból. Éjszaka tehát váltót cserélt a nem kis izgalmak után megérkező (a kamiont a homokból jó néhányszor kiásó) szervizcsapat, és megbütykölte a motort is. Hogy mennyire volt hatékony az egész éjszakai munkájuk, azt egyelőre nem tudni, nagyon nagy gond azonban nem lehet, ha a Chevrolet ilyen részidőkre volt képes.
Kiséket eddig szerencsére megkímélte a technika ördöge – csak apróbb javításokat kellett eszközölni az elnyűhetetlen Nissan Navarán, és ha ez így marad, akkor a korábbi nyolcszoros autókrosszbajnoknak nem okozhat gondot a célba érés. Mert Kis kedden kijelentette: bízik az autójában és a jó szerencséjében, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ne érjen el Gatig, sőt, az utolsó állomásig, Sarm el-Sejkig.

Palik László és Darázsi Gábor azt találta ki, hogy ettől a naptól kezdve együtt megy két márkatársával: egy spanyollal és egy franciával – utóbbi egyedül állt rajthoz a versenyen. Mindhárman hasonló Toyotával autóznak, és a "hat lapátoló ember hatékonyabb, mint kettő” elven úgy döntöttek, hogy próbálnak közel maradni egymáshoz. Nos, egyelőre úgy tűnik, okos ötlet volt, hiszen szépen haladtak Gat felé. Valamikor az éjszaka folyamán remélhetőleg meg is érkeztek, bár bonyolítja a helyzetüket, hogy a szelektív szakasz végén van egy nyolcvan kilométeres dűnés rész, amit sötétben elég nehéz teljesíteni.
Az élmezőnyben két és négy keréken is a franciák hódítottak.
A motorosoknál az idén egész évben remek formában motorozó Richard Sainct volt a leggyorsabb, és ezzel növelte az előnyét az összetettben is. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Világkupa idei győztese megtalálta a kéthengeresek ellenszerét. Még nagyon a verseny elején tartunk, de a francia már most megérdemel minden dicséretet.
Csakúgy mint a tavalyi győztes Fabrizio Meoni és az évek óta az első helyért küzdő, de eddig nem sok szerencsével járó Joan Roma, akik ezen a napon Sainct után értek be a táborba.
Az olasz egyébként nem volt túlságosan elragadtatva a szerdára "rendelt” pályától, azt mondta, nem volt benne semmi különös, semmi, ami különbséget tehetett volna a pilóták között. Bevallotta, azt várja, hogy valaki hibázzon a vetélytársak közül, mert ő abból előnyt kovácsolhat. "Néha a legjobb nyeri a Dakart, néha pedig az, aki használja az agyát” – jelentette ki az elmúlt két évben verhetetlen Meoni.
Az autósoknál a Mitsubishik továbbra is hihetetlen fölénnyel uralják a mezőnyt, és ez az első igazán hosszú szakaszon mutatkozott meg a legjobban. A végső győzelemre is jó eséllyel pályázó, az idei versenyen negyedik szakaszgyőzelmét arató Stéphane Peterhansel 11 és fél perccel előzte meg csapattársát, Maszuoka Hirosit, és majdnem félórával a harmadikként érkező, korábbi négyszeres győztes Ari Vatanent. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy Vatanenék eltévedtek, és húsz kilométert tettek meg pluszban.
"Nem tudom, hogyan sikerült ilyen fölényesen nyernünk, mivel egyáltalán nem hoztuk ki az autóból a maximumot – mondta Peterhansel. – Egyrészt azért, mert az autónk túl nehéz volt a sok üzemanyag meg a négy pótkerék miatt, másrészt meg nem akartuk nagyon összetörni a kocsit.”
Ésszel menni – mondta Meoni, és láthatjuk, Peterhansel véleménye is ugyanez. Márpedig ők tudhatnak valamit erről a szakmáról, hiszen ketten együtt nyolc Dakar-győzelemmel büszkélkedhetnek.