Egy lépcsőfokkal feljebb lépne

– Tudott, hogy már jó ideje vívódik, meghosszabbítsa-e a szerződését vagy sem. Mi adta meg a végső lökést a váltáshoz?
– Ez egy hosszú vívódás eredménye. Fél éve tárgyaltunk a Sturm vezetőivel, ők mindenáron azt szerették volna, ha maradok, nekem pedig fogalmam sem volt arról, mit tegyek. Szerdán is beszéltünk a folytatásról, és megkértek, most már tényleg döntsem el, mit szeretnék tenni. Hazamentem, sokat gondolkodtam, beszéltem a szüleimmel és a menedzseremmel, Lothar Heinzével, végül úgy döntöttem, nem írom alá a hosszabbításról szóló tervezetet. A döntés nem a Sturm ellen szól, pusztán arról van szó, hogy szeretném kipróbálni magam egy másik csapatban. Hálás vagyok az egyesületnek és a szurkolóknak, négy szép évet töltöttem el itt, de mindenkinek meg kell értenie, hogy vannak olyan időszakok az ember pályafutásában, amikor úgy érzi, váltania kell. Nálam most jött el ez a pillanat. Meg akarom mutatni, hogy máshol is helyt tudok állni.
– Miként értékelné a Sturmnál töltött időszakát?
– Szép emlékeket őrzök majd róla, lesz mire visszagondolnom. Játszhattam a Bajnokok Ligájában igazi nagycsapatok ellen, sokat fejlődtem, biztos, hogy komoly állomása volt a pályafutásomnak. Ivica Oszimtól és Franco Fodától is sokat tanultam, láttam jó játékosokat. Ivica Vastic volt közülük a legjobb, máig nem értem, miért nem juthatott szóhoz egy komolyabb csapatban.
– A döntéséhez mit szólt a környezete?
– A szüleim támogattak, az ügynököm is, ők mindannyian látják, hogy váltanom kell. Egy átlagos munkahelyen is sok a négy év, nemhogy a fociban, ahol jóval rövidebb az ember munkaideje.

Sok lett volna a három év

– Mi szólhatott volna a maradás mellett?
– Hosszú ideig mérlegeltem, egyszerűen nem tudtam, mi a jó a számomra. Maradjak még egy-két év Grazban, vagy most váltsak. Végül úgy láttam, hogy az itt eltöltött négy év nagy idő, a nyáron újabb három évre kellett volna aláírnom, annyi pedig már túlzás volna. Huszonegy éves múltam, új környezetre vágyom, és bízom benne, hogy jól alakul a sorsom.
– Elképzelhető, hogy idővel megbánja a mostani lépését?
– Erre csak később tudok válaszolni, jelenleg csak a reményeimet tudom megfogalmazni. Természetesen bízom benne, hogy nem… Nyárig szól a szerződésem, addig mindent megteszek a csapatért, amelyet szeretnék hozzásegíteni a második helyhez, ami Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentene. Ezzel akarom megköszönni a Sturmnak az itt eltöltött négy szép esztendőt.
– Említette, hogy nyárig szól a szerződése, ugyanakkor Hannes Kartnig klubelnök úgy nyilatkozott, hogy már télen szeretnének túladni Szabicson.
– Ez benne van a pakliban, tudok róla, mondták, hogy el akarnak adni. Nyilvánvaló, hogy pénzt akarnak látni belőlem, ha meg nem sikerül klubot találniuk nekem, akkor könnyen előfordulhat, hogy tavasszal csak a lelátón kaphatok helyet. Sajnos ez is előfordulhat, itt én már semmin sem lepődöm meg. Mindenre fel vagyok készülve… De bízom abban, hogy az edző látni fogja, ki hogyan teljesít majd az edzéseken, és az játszhat, aki jól produkál, aki a legjobb, nem pedig az, akinek hosszabb távra szól a szerződése. Én a teljesítményem alapján akarok bekerülni a csapatba, mert nem szeretném, hogy rám süssék: ez a Szabics fejben már máshol jár. Amíg a szerződésem a Sturmhoz köt, mindent megteszek érte.
– Mit gondol, hol játszik tavasszal?
– Nehéz ezt megmondani. Január harmincegyedikéig tart az átigazolási időszak, ha a Sturm addig talál olyan csapatot, amelyik meg- vagy kölcsönvesz, akkor valószínűleg megyek. Kellene a pénz a Sturmnak, én sem szeretnék konfliktusokat, de ami a legfontosabb: játszani szeretnék tavasszal is. Még mindig jobb valahol futballozni, mint a Schwarzenegger-stadion nézőterén ücsörögni. Olyan megoldásra vágyom, ami minden érdekeltnek megfelel.

– A szíve mit diktál?
– Ha játszhatok a Sturmban, akkor maradok. Ha nem, akkor meg kell találni az ideális megoldást. Nem tudom, mi lesz. Állítólag hétfőn nem akarnak elvinni a Gran Canarián sorra kerülő négyes viadalra, ugyanakkor ezen a hétvégén a grazi teremtornán ott leszek. Fájó lenne, ha nem mehetnék a Kanári-szigetekre, igazából nem is érteném ezt a lépést. De elfogadom, ha a vezetők így döntenek, mint ahogyan nekik is el kell fogadniuk az én döntésemet. A Sturmtól függ minden, tartozom nekik annyival, hogy hozzásegítem őket a második helyhez. Ha nem tartanak igényt a segítségemre, akkor megyek.

Ne álmodjunk a Realról!

– Hova?
– Van már egy konkrét ajánlatom, de csapat- és országnevet egyelőre nem szeretnék mondani. Azt tudom, illetve a Sturmból elment társaim példájából látom, hogy az osztrák bajnokságból európai élcsapatba nem lehet elmenni. Volt, aki Japánban kötött ki, más egy francia kiscsapatban vagy éppen a Bresciában. Ez a realitás. Senki se várja azt, hogy a Real Madridhoz megyek. Bízom benne, hogy egy olyan csapatban folytathatom, ahol játszhatok, és ahonnan majd egy komolyabb egyesülethez mehetek. Szerintem az nem jó, ha valaki elmegy egy nagycsapathoz, ül egy-másfél évet a kispadon, majd azt kéri, adják kölcsön egy kisebb gárdának, mert ő inkább futballozik, mint szurkol. Ennél sokkal normálisabb, ha egy fiatal lépcsőzetesen halad. Jobb, ha játszik, és mindezt egy, az aktuális képességeinek megfelelő alakulatban teszi.
– És Szabics Imrének az aktuális képességeihez mérten mi a megfelelő lépcsőfok?
– Ezt inkább azoknak a csapatoknak kell tudniuk, akiknek szükségük van rám.
– Nem egyszerű kihúzni önből egy csapat nevét… Akkor konkrétabban kérdezem: hallani, hogy a Rapid szívesen látná. Állítólag a válogatott Roman Wallner nyáron elmegy az Austriához, a zöld-fehérek vezetői pedig Szabics Imrében látják a megfelelő utódot.
– Engem még nem keresett senki, de lehet, hogy majd megkeresnek. Majd minden kiderül.
– De mikor?!
– Vagy január harmincegyedikéig, vagy nyáron. Március elsején kezdődik a bajnokság, addig még van időm. Ôsszel jó teljesítmény nyújtottam, és ha jól tudom, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Nyilvánvaló, hogy az emberért akkor jönnek a csapatok, ha jól játszik. Az nem jó, ha a játékost rá kell erőltetni egy vevőre.
– De mégis, milyen csapatban, milyen országban gondolkozik?
– Annyi biztos, hogy az osztráknál feltétlenül erősebb bajnokságban és az első osztályban. A négy nagy európai pontvadászat sokkal nagyob megméretés, mint az osztrák, azokban minden héten legalább egy komoly meccs várnak rám. Ugyanakkor a Sturm mellett szólt az, hogy a csapatnak garantált helye volt valamelyik európai kupában. Talán ez volt az egyik legfontosabb tényező, ami miatt sokáig mérlegeltem. A nagy bajnokságokban most nehezen találnék magamnak olyan együttest, amellyel évről évre a nemzetközi kupák egyikében is szerepelhetnék. Ez benne a kockázat. De azt hiszem, hogy a nívósabb bajnokságokban jobban szem előtt van az ember, mint ha az UEFA-kupában játszana mondjuk két fordulót.

Messze volt a vonal

– És onnan talán a válogatott is könnyebben elérhető…
– Szerintem ősszel olyan teljesítményt nyújtottam, ami alapján a válogatott számára is érdekes lehetek. Ahogy Gellei Imre kapitány urat ismerem, tavasszal lehetőséget kapok arra, hogy bizonyítsam, a felnőttek között is megállom a helyem. Ez számomra óriási segítség lenne. Egy játékos vagy a nemzeti tizenegyben tudja felhívni magára a figyelmet, vagy a nemzetközi kupákban. A bajnokikból sok van, a kupa- és válogatott meccsekből kevesebb, ezért ezekre hatványozottabban odafigyelnek a szakemberek, valamint a menedzserek.
– Nem bántja, hogy a mutatott játéka dacára ősszel sem debütálhatott a nagyoknál?
– Jó lett volna megmutatni magam, ez igaz. Megértem a kapitányt, hogy nem szavazott bizalmat nekem, de remélem, tavasszal már megmutathatom, mire vagyok képes. A válogatottban eddig háromszor ültem a kispadon, de valahogy a vonal mindig túl messze volt.
– Hogyan lehet átlépni azt a vonalat?
– Ha a futballista nem kap lehetőséget, akkor sehogyan sem. Ehhez két ember kell, az edző és a játékos. A játékos csak akkor tud bizonyítani, ha játszhat.