Elbúcsúzott a Professzor

Magát a tényt ugyan már a 2001–2002-es idényt követően bejelentette, de szombaton végérvényessé vált a búcsú: Olaf Thon, a közelmúlt német labdarúgásának egyik legnépszerűbb alakja lelépett a labdarúgás színpadáról. Az Arena AufSchalkéban két egykori csapata, a Schalke és a Bayern München kizárólag az ő tiszteletére csapott össze egy barátságos (már ha a két alakulat esetében lehet ilyenről beszélni) mérkőzés keretében, méltó búcsúestét összehozva ezzel a volt világbajnoknak.
A gelsenkircheni születésű, a város egyik külső kerületének csapatában, az STV Hortsban nevelkedő Thon 1983-ban, alig 17 évesen mutatkozott be az akkor éppen a másodosztályban ügyködő Schalkéban, és német források szerint máig ő a legfiatalabb profijátékos. Egy évvel később, egészen pontosan egy nappal a 18. születésnapja után pedig már ismerte őt egész Németország. Az említett napon a Schalke és a Bayern a Német Kupában feszült egymásnak, a mérkőzés hosszabbítást, és máig is emlegetett 6–6-os végeredményt hozott. Ez már önmagában elegendő beszédtéma lett volna, de ha hozzátesszük, hogy a zöldfülű ezen a meccsen három gólt szerzett – méghozzá a teljes repertoárt felvonultatva, egyet fejjel, egyet jobb, egyet pedig bal lábbal –, akkor elképzelhető, mennyi beszédtémát szolgáltatott ez az összecsapás.
Röviddel később aztán Thon az élvonalba kormányozta alakulatát, majd bedörömbölt és bebocsátást nyert a válogatott ajtaján. Nyugodtan mondhatjuk, szemtelenül fiatalon, hiszen nála ifjabb futballista csak egy, a Nationalelf örökös tiszteletbeli csapatkapitánya, Uwe Seeler mutatkozott be a nemzeti tizenegyben. Ezek után szinte természetes volt, hogy Franz Beckenbauer szövetségi kapitány számít rá az 1986-os vb-csapat összeállításakor, csakhogy egy sérülés "közbeszólt”, a mexikói túra pedig odalett. Két évvel később jött az újabb mélypont: a Schalke katasztrofális szezon után, utolsó helyezettként elbúcsúzott az élvonaltól.
Thon azonban akkor már nagy sztár volt, így természetesen nem szállt alá a másodosztályba, hanem eligazolt a királykékek egyik legnagyobb riválisához, a Bayern Münchenhez. A lépése miatt megorroltak rá szűkebb környezetében – Charly Neumann, a Schalke legendás alakja nemes egyszerűséggel hazaárulásnak minősítette a lépést –, ám a középpályás nem foglalkozott ezzel, hanem elkezdte gyűjtögetni a trófeákat. Első müncheni évadja végén megszerezte az első bajnoki címét, rá egy évre pedig a Bundesliga salátástálja mellett a Világkupát is a magasba emelhette.
Az olaszországi diadalmenet után még négy, sikerekben kevésbé gazdag Bayern-idény következett, majd egy újabb klubváltással sikerült meglepnie a világot. Thon ugyanis elfogadta Rudi Assauernek, a Schalke menedzserének az invitálását, és hazatért. Az akkor már jobbára liberóként tevékenykedő játékos lett az egyik alapköve annak az együttesnek, amely 1997-ben az Internazionale legyőzésével megszerezte a klub történetének első, és máig utolsó nemzetközi trófeáját, az UEFA-kupát. Ezt követően még két trófea került a vitrinbe, a Stevens-csapat 2001-ben és 2002-ben is megnyerte a Német Kupát, a második sikerrel tulajdonképpen le is zárult Thon pályafutásának érdemi része.
Szombaton pedig végképp pont került Thon karrierjére. Az Arena AufSchalke több mint 60 ezer nézője előtt – a szervezők bevallása szerint 120 ezer jegyet is eladhattak volna –, olyan hírességek, mint Franz Beckenbauer, Uwe Seeler, Rudi Völler, Gerhard Mayer-Vorfelder, Gerd Müller, Udo Lattek vagy Klaus Fischer szeme láttára a Professzornak becézett Olaf Thon végleg elköszönt.