Az akasztói bűn és bűnhődés

"A hülyék többsége azért kényszerül dolgozni, hogy pénzt keressen. Nekem azért van szükségem a pénzkeresetre, hogy nyugodtan dolgozhassak.”Salvador Dali Gyaníthatóan a Nap is unhatta már, hogy ezen a télen kiszavazták a mókából. Bazi nagy felhők jönnek-mennek felettünk hetek, hónapok óta, napsugarat pedig legfeljebb az afrikai páviánokról szóló természetfilmben látni. Erre tessék, itt ez a szerda, s olyan tiszta, egyenletes az égbolt, hogy gombfocizni lehetne rajta, a Nap pedig ott ragyog teljes fényességében. Mámorító, szerelmetes reggel lehetne ez, ha nem épp most emelték volna fel a csillagos égig a benzin árát, ha a fővárosi utakon nem kellene dodzsemszerűen kerülgetni a kátyúkat, ha nem riogatna bennünket valami átkozott háború Irakban, ha nem haldoklana megint a magyar futball, ha…

Visszarohanna az időben

Ha nem a Legfelsőbb Bíróságra igyekezne az ember.
Az pedig nem egy vicces hely. A kapuban posztoló egyenruhások sem tréfálkoznak senkivel, még véletlenül sem mondják, hogy "Na srácok, megmondhatjátok kinél van géppuska, aknavető, Molotov-koktél…”, ehelyett szépen, csendben, katonásan beállítanak a sorba, és olyan szigorú tekintettel figyelnek ránk, mint az elhagyott kereskedelmi televízió vezetői az áruló Pongóra. Szánalmas valóságshow részesei vagyunk valamennyien, a bíróság épületében is kamerák pásztázzák lépteinket.
Sokan vagyunk – szörnyűek vagyunk.
Mi, a média igen tisztelt képviselői.
Jön Stadler József, de nem is jön, inkább vánszorog, mint Don Quijote, miután megtámadta a szélmalmot. De nincs kegyelem, nincs tapintat, három centiről fotózzák, filmezik, kérdezik. Senkit sem érdekel, hogy a vállalkozó élete legfontosabb napját éli; lecsapnak rá az újságírók, tévések, hogy bemutassák, elkapják a lelkében dúló harcot, a bűnt és a bűnhődést. Csak most, csak itt, csak önöknek. Pedig az akasztói üzletember legszívesebben visszarohanna az időben, vissza a birkáihoz, amikor még juhász volt. Akkor egyszerűnek tűnt az élet, aztán tessék, most azt akarják tőle, hogy megint megjuhászodjon.
Írhatnám azt is, hogy öltöny feszül rajta, de inkább csak lötyög lefogyott testén a szürke csíkos ruha (mintha már készülne…), arcán pedig világosan kirajzolódik az elmúlt évek szenvedése. Felemelte, aztán placcs, leejtette őt az élet, hiába a nagy pusztaság ott Akasztón, Stadler József a Himalájáról pottyant vissza a földre. Vakít odakint a Nap, ám itt bent ebből semmi sem érződik, csak a vakuk villannak, miközben várunk. Tele van a kisterem, a tárgyalás nyílt. Az egykori futballklub-tulajdonos az első számú vádlott, ül némán a falócán, és néz bele a semmibe. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne, aki annak idején kilóra megvette a fél világot. Aki pénzért vásárolt gyönyört, gyémántot, győzelmet. Sikert sikerre, forintot forintra halmozott, Görgey alispán élhetett így, amíg le nem fejezték a Fekete városban.
De ez itt és most nem egy romantikus történet.
Eltűnt pénzekről, festményekről, számlákról és barátokról szól. Barátokról, akik Júdás módjára árulták el a vállalkozót; volt, aki rá vallott a rendőrségi kihallgatáson, kicsikart bizonyítékot szolgáltatva az ítészeknek. Aztán az aszszony is elhagyta szégyenszemre, lelépett egy fiatalabbal, pedig Marika, Akasztó szexszimbóluma azt csinált mesésen gazdag ura mellett, amit csak akart. Ha a kedve úgy hozta, taktikai megbeszélést tarthatott a saját futballcsapata játékosaival… Nagy kérdés, hogy Stadler József akkor is itt ült volna-e a vádlottak padján, ha megmarad egyszerű milliárdosnak, aki unottan kortyolja az Orgazmus-koktélt a Seychelles-szigetek valamelyik forró strandján, vagy éppen fókákra vadászik az Antarktiszon. De Stadler József mindezek helyett a futballt választotta, az azzal járó népszerűséget, és meg sem állt az NB I-ig, na meg a pusztába épített saját stadionig.

Bízott a felmentésben

A meccset immár végleg elvesztette, ez nem is vitás.
Amikor a bíró véget vetett szerda dél körül a nagy találkozónak, s kihirdette a jogerős ítéletet, a vállalkozó sírt. Apró könnycseppek gyűltek össze a szeme sarkában, fáradtnak, megtörtnek és szánalomra méltónak tűnt, egyfolytában azt hangoztatta, hogy ártatlan.
A bíróság, no meg a közvélemény egy része másként vélekedik. Azt mondják, rengeteg pénzt lenyúlt, megállás nélkül ügyeskedett, és alaposan megkárosította az államot. Az akasztói vállalkozó és társai ellen 1995-ben kezdődött a büntetőeljárás különösen nagy kárt okozó csalás és adócsalás miatt. Az ügyészség szerint 1993-ban, valamint 1994-ben több milliárdos kárt okoztak az államnak fiktív számlákkal, jogtalan áfa-viszszaigényléssel. Ezekért a bűnökért a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1998-ban kilenc évre ítélte, és egyben előzetes letartóztatásba helyezte. A Legfelsőbb Bíróság 1999-ben az ítéletet hatályon kívül helyezte, majd jött a megismételt eljárásban az újabb döntés, amikor is a megyei bíróság öt és fél évre enyhítette a büntetést. A vállalkozó az eljárás során egy évet töltött előzetes letartóztatásban a kecskeméti börtönben, több évet pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt.
Így érkeztünk el a napsütötte szerdáig.
Amikor a Legfelsőbb Bíróság egyik tárgyalótermére pillanatnyi csönd telepedett, Stadler József még reménykedett. Ott ült néhány méterre a bírótól, és abban bízott, hogy felmentik. A többéves procedúra alatt végig ártatlannak vallotta magát. Azt már csak a barátai tették hozzá, igazi áldozat ő, a politika áldozata, hiszen több tízmillió forintról hallani, ami tőle ilyen-olyan politikusok zsebébe vándorolt. Ma már ez nem számít. Csak az ítélet a fontos, arra vár mindenki, és a bíró nem sokat húzza az időt. Ez nem egy film, amiben hatásszünetet tartanak, itt rögtön a közepébe vágnak, némi fészkelődés után visszhangoznak a szavak a teremben: "Stadler József csalás és más bűncselekmények miatt első fokon kiszabott öt és fél éves börtönbüntetését az eljárás elhúzódása, illetve a vádlott megrendült egészségi állapota miatt négy és fél év fogházra enyhítette a Legfelsőbb Bíróság. Ugyanakkor az első fokon kiszabott kétmillió forintos pénzmellékbüntetés jogerőre emelkedett, ami meg nem fizetés esetén átváltható szabadságvesztésre.”
Aztán a bíró még hosszú ideig beszélt. Csendben, monoton hangon mondta az érveket és ellenérveket, hivatkozott sok mindenre, fontos és kevésbé fontos dolgokat említett, ám Stadler József ekkor lelki szemeivel már rabruhában látta saját magát. Az az egy év, amit már benttöltött, felért neki egy frontszolgálattal, testileg-lelkileg összetörve vánszorgott ki a börtönből, állandó gyógykezelésre szorulva. Azóta többször is nyilatkozta, nem bírná ki, ha újra rács mögé kerülne.
Erre tessék, várhatóan huszonkét hónapot kell fogházban töltenie.

Együtt sírt édesanyjával

A vele kapcsolatban emlegetett milliárdokhoz képest csekély büntetés, ám egy beteg embernek bezárva, elzárva szeretteitől, még egy nap is végtelennek tűnik. Hogy pontosan mikor és hová kell bevonulnia, az egyelőre nem derült ki. Most csak annyi biztos, Stadler József elkezdhet csomagolni és búcsúzni. A tárgyalóteremből kifelé megint körbefogták őt az újságírók, mindenki azt akarta hallani, kibírja-e a börtönt. A vállalkozó minden kérdésre válaszolt, ha kellett, századszor is elmondta ugyanazt, de mindig azzal kezdte a mondókáját: "Ártatlan vagyok.” Ott állt szorosan mellette az édesanyja, aki, ha tehetné, kezébe kapta volna a fiát, mint egy csecsemőt, hogy meg se álljon vele Akasztóig, ahol nincsenek szenzációéhes újságírók, ahol nem néz szigorúan gyermekére a talárba öltözött bíró, és ahol minden olyan egyszerűnek tűnik.
De innen már nincs visszaút.
Illetve van – csak az a rácsok mögé vezet.