Jó lenne már beszélgetni

Hosszú-hosszú böjt után tavaly a bajnokságban a négy közé jutott a Kecskeméti RC férficsapata, és miután az ügyeletes pontfelelős, ifjabb Nagy Péter nemet mondott a német Friedrichshafen invitálására, szeptemberben ugyanezt a célt tűzhették ki a hírös városban. Hogy nem megvalósíthatatlan a terv, arra nemcsak az előző szezonbeli eredmény adott okot, hanem például a Dunaferr jelentős meggyengülése is. Nos azóta elrohant hat hónap, de a Kecskemét nevével nem találkozhatunk az elődöntő két párharcában, a kudarcot jelentő szereplés után pedig levonta a konzekvenciát Nagy Péter vezetőedző: tudatta Harnos Istvánnal, a klubot működtető kft. ügyvezető igazgatójával, hogy a következő pontvadászatban már nem ül le a kecskeméti kispadra.
"Bíztam benne, hogy eredményes idényünk lesz –kezdte mondandóját a szakvezető, aki egy év megszakítással hat éve a KRC trénere. – Nem is feltétlenül azért, mert jól sikerültek a felkészülési tornák, és azt sem mondhattuk el, hogy sztárokat igazoltunk volna. Ellenben azt gondoltam, hogy a Szegeden kívül a Nyíregyházát és a Dunaferrt is megelőzzük, vagyis mindenképpen a dobogóra vártam a csapatot. Hozzáteszem, a döntőt sem tartottam elképzelhetetlennek. Sokáig jól alakultak a dolgok, hiszen voltunk elsők is az alapszakaszban, aztán másodikok-harmadikok. Az utolsó körben megvertük mumusunkat, a Kaposvárt, a hátralévő három fordulóban pedig elég lett volna egy győzelem a harmadik helyhez, hogy a Szegeddel játszhassunk az elődöntőbe jutásért. Sajnos kikaptunk a Nyíregyházától, ami nem lett volna még nagy baj, de aztán otthon veszítettünk a Dunaferr ellen, miközben a csapat görcsössé vált, elbizonytalanodott.”
A záró játéknapon Kazincbarcikán is sikerélmény nélkül maradtak az alföldiek, így aztán a Nyíregyháza következett a Szeged helyett a négy közé kerülésért. Az időközben a kupa negyeddöntőjében is búcsúzó játékosok azonban nem tudtak megbirkózni a feladattal, és hiába nyertek idegenben, a két hazai derbit elbukták – így számukra nagyon korán befejeződött az idény.
"Úgy látom, hiányzik a nyerő típusú, rámenős ember a gárdából, olyasvalaki, aki képes kihúzni a csapatot a gödörből – folytatta Nagy Péter. – Az edzésmunkával nem volt gond. Dolgoztak a fiúk eleget, de a pályán adott helyzetben nem tudták a jó megoldást választani. A magam eszközeivel igyekeztem lelkesíteni őket, a tanmesék sem hiányoztak a repertoárból, de vagy a csapat nem volt elég fogékony ezekre, vagy én csináltam rosszul. Ha csak egy paraszthajszálon is múlt, nem tudtuk megvalósítani tervünket, ezért meglehetősen kiábrándultam. Nem hiszem, hogy ezzel a csapattal én már nagyot tudnék alkotni, ezért is közöltem az elnökkel, hogy nem csinálom tovább az idény után.”
Nagy Péter úgy látja, nyitásban és sáncolásban maradt el leginkább tudásától együttese, amely nem érdemli meg, hogy a csalódást keltő produkció miatt elnyomják a jövőben. Nem, mert egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, a kezdő hatosból például öten saját nevelésűek. Mindenesetre hallatszanak olyan hangok, hogy a négy közé jutás elszalasztásának keserves következményei lesznek, de ezek egyelőre csak pletykák.
"Kicsit magára hagyottnak érzem a csapatot, talán nem lett volna baj, ha egy nyakkendős úr alkalomadtán megdicséri, vagy éppen megbünteti a társaságot – fűzte tovább gondolatait Nagy Péter. – Mi, akik régóta dolgozunk a kecskeméti röplabdában, mindannyian pedagógusemberek vagyunk, és már belátom: nem ártana, ha menedzser típusú elöljárója is lenne a klubnak. Ugye, az amatörizmustól megyünk a profizmus felé, de elvesztettük azt, ami jó az amatörizmusban, ugyanakkor sok minden hiányzik a profizmushoz.”
Ez utóbbi gondolat első felével arra utalt a vezetőedző, hogy az a bizonyos négy-öt, röplabdáért élő-haló pedagógus-sportvezető kevesebb szót vált, mint korábban, elmaradtak azok a jó pofa sör mellett folytatott beszélgetések, amelyekkel a maguk módján megváltották a világot, vagy egyszerűen csak segítették egymást. Állítólag a kudarc óta sem ültek össze úgy, mint a régi szép időkben – pedig, ahogy Nagy Péter szeretné, de jó lenne egy nagyot dumálni…