A Real Madridnál még mindig Beckham a téma

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 20:29
Címkék
Igazi földindulást okozott Jorge Valdano minapi kijelentése, amely szerint David Beckham belleillik a Real Madrid igazolási politikájába. Azóta szinte másról sem beszélnek Spanyolországban (legalábbis a fővárosban), hogy a Manchester United sztárja mikor és mennyiért igazol a Bernabéuba, és ha tényleg átteszi a székhelyét, akkor kit szoríthat ki a "blancók csapatából.
A sajtóban egymás után jelennek meg a Real alkalmazottainak szájából elhangzott frappáns nyilatkozatok, amelyek mind Becks érkezését vetítik előre: "Ha Beckham idejön, akkor biztosan találunk helyet számára a csapatban” – így a csapatot edző Vicente del Bosque mester, míg a véleményét mindig hangoztató Roberto Carlos szerint "Beckham azon kevesek egyike, aki még tudna erősíteni a Madridon.”Ugyanakkor nagyon sokan úgy vélik, az angol válogatott csapatkapitányának érkezése egyet jelentene Luis Figo távozásával. A teória szerint ha a Real odaadná a korábban amúgy is a szigetországba vágyó portugált, akkor nem kellene akkora summát kipengetnie Beckhamért. A rengeteg találgatás aztán odáig vezetett, hogy Valdano,aki korábban azt mondta, a Manchester elleni BL-negyeddöntő lefolyásáig egy szót sem szól Beckham-ügyben, az egyesület honlapján, valamint televíziós csatornáján mégis felvetette újra a témát. "A rengeteget kommentált Beckham-féle hírrel kapcsolatban két dolgot mondanék. Először is, kicsi az esély, hogy Beckham egy nap a Real Madridban játszik, de – másodszor – még így is több, mint hogy Figo elhagyja a csapatot, ez ugyanis kizárt” – szögezte le a sportigazgató.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik