Okosan játszott a Kaposvár

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.08. 22:27
Címkék
A hazai pályán máskor is tapasztalható idegesség 4:2-es vezetés után ragadt rá az első bajnoki címükre hajtó barcikaiakra, és Geiger ügyes pörgetésével, Pásztor ászával már a Kaposvár vezetett 12:8-ra. Ez a tény időkérésre kényszerítette Daniel Oravecet, ám a második technikai szünetnél is négypontos (12:16) volt a somogyiak előnye. Míg a messzeföldön híres hazai nyitások hiányoztak, addig Tomanóczy szervája mattolta Bencsiket, és 13:18-ra alakult az állás. Oravec 15:20-nál újból időt kért, Tomanóczy pedig azt kérte társaitól a pályára visszatérőben, hogy ne lankadjon az összpontosítás. A csapatkapitány szavait jól bevésték tudatukba a kaposváriak, és amikor Morozov támadást rontott, már készülhettek is a térfélcserére. Az orosz egy nyitáshibával szerezte meg a szettpontot a Kométának.
Oravec mester felettébb ideges volt a szünet alatt, pedig csapata jól kezdte a második felvonást is. Elsősorban Jánosi használta hatásosan a benne rejlő dinamitot. Ezúttal nagyon vigyázott minimális előnyére a Kazincbarcika, jóllehet mindkét csapat adós maradt a színvonalas játékkal. Rossz volt nézni, hogy a nyitások mindkét oldalon sorra célt tévesztettek, igaz, a hazaiak öröme határtalan volt, amikor Krnic hárompontos előnyhöz juttatta együttesét (14:11). Pásztor egy ásszal még egyenlített, ám a játszma hajrája felé közeledve Herich három "takarót” is kiosztott (kettőt Tomanóczynak), így a Vegyész lényegében behozhatatlan előnyre tett szert Csakhogy a Dávid által sáncolt Krnic hálórángatással kívánta érzékeltetni, hogy ellenfele beleért a hálóba, amiért sárga lapot kapott – azaz 18:22-ről 20:22-re feljött a Kométa. Ráadásként Morozovot blokkolták, majd az orosz feleslegesen beleért egy vonalon túlra tartó labdába, és máris 22:22 állt az eredményjelzőn. Ha kis szerencsével is, de a házigazda begyűjtötte az amúgy már régen megnyert szettet.
Ha pszichológiai tanulmányt akartunk volna készíteni, akkor elsőként mindenképpen azt jegyeztük volna fel, hogy a hazaiak az eredménykényszer terhe alatt, láthatóan feszülten tették a dolgukat, míg a somogyiak arcán többször a mosolyt is felfedezhettük, legalábbis a jó megoldások után.

Geiger András remekül fogadta a nyitásokat, és 16 pontot termelt
Geiger András remekül fogadta a nyitásokat, és 16 pontot termelt
Geiger András remekül fogadta a nyitásokat, és 16 pontot termelt
Morozov formájával ezúttal sem lehettek kibékülve a barcikai szurkolók, igaz, éppen az ő két ászával lépett meg 15:13-ra a Vegyész. De csak pillanatokra, mert a nyitásfogadás minősége nagyot zuhant, a kaposváriak több bravúrra is képesek voltak a mezőnyben, a kontrákat pedig kegyetlenül bevágták. A házigazdát néhány jól időzített sánc kihúzta a csávából, rögvest nyílttá is vált a párharc. A Kométa kétszer, a Vegyész négyszer kísérletezhetett a szett bezsebelésével, végül egy hibásan felépített somogyi akció ajándékozott játszmaelőnyt a hazaiaknak. A negyedik felvonásban viszont a Barcika segítette rengeteg bakival a Kaposvárt, a somogyiak csak három pontot szereztek ütésből, mégis 12:19-re vezettek. A pályán egyedül Krnic termelt döntőhöz méltó intenzitással, majd a szett közepétől Tomanóczy is belekezdett a túloldalon. A hazaiak egy helyben toporogtak, ráadásul Krnic is elvesztette a fonalat – így következhetett az ötödik szett.
Ebben a játékrészben furcsa felfogásban röplabdázott a Barcika: 6:4-ig minden támadását beütötte, ugyanakkor három szervarontással gyűjtögette a pontot ellenfelének, amiért keményen meg is fizetett! A Kaposvár lassan rátalált saját ritmusára, Geiger rendkívül okosan ütögette a sáncra a labdákat, és szétesett a sárga-kékek nyitásfogadása is. Mi más is lehetett volna a vége, mint kaposvári siker, ezzel pedig oda is lett a barcikaiak pályaelőnye.

Mestermérleg

Daniel Oravec:
– Kemény mérkőzés volt, könnyebbre számítottam. Sajnos a kulcsjátékosok tudásuk alatt teljesítettek.

Demeter György: – Hosszú még a döntő, most kezdődik a java. Úgy fogalmaznék, hogy most egyenlítettünk.

Somogyi fölény aranyban mérve

A bajnoki címeket tekintve óriási fölényben van a Kométa-Kaposvár, hiszen játékosai öszszesen 35 alkalommal vehettek át aranyérmet az idények végén. Közülük is kitűnik Mészáros Péter, Pásztor Attila és Zarka Péter teljesítménye, ők hatszor nyertek bajnokságot,ráadásul mindig somogyi színekben. A kazincbarcikaiak döntő többsége viszont még sohasem ivott pezsgőt a bajnoki serlegből, az élvezet csak Schildkraut Krisztiánnak és Vitalij Morozovnak adatott meg. Előbbi négyszer, utóbbi egyszer, tavaly a Dunaferr játékosaként nyert aranyérmet. Leginkább valószínűleg Nagypál Ferenc, a borsodiak második számú feladója vágyik a finálé megnyerésére, hiszen – lévén, hogy januárban betöltötte 36. életévét – már pályafutása végefelé jár.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik