Mäkinen: élet a rali után

A 39 éves finn versenyző eredménylistája rendkívül gazdag: 139 vb-futamából 24-et megnyert, négy világbajnoki címet szerzett (ráadásul sorozatban) a Mitsubishinek. Utóbbi egyébként mindmáig páratlan bravúr, és a mostani kiegyensúlyozott mezőnyt látva nem is túl valószínű, hogy valakit zsinórban négyszer megkoronázzanak.
A családjukban nem volt más autóversenyző, de a kis Mäkinen gyerekkorától kezdve tekerte a kormányt. Utólag már nem tudja pontosan megmondani, milyen jármű volt, amelyet először vezetett, de sem a személyautók, sem pedig a mezőgazdasági gépek nem álltak távol tőle. Olyannyira, hogy első sikereit nem is a raliban aratta, hanem a hazájában oly népszerű sportágban, a traktorhúzásban.
A világhírt azonban a rali hozta meg a szótlan finn számára. Tizenhat évvel ezelőtt debütált a világbajnoki mezőnyben, természetesen akkor még privát pilótaként, hazája viadalán (nem messze született a legendás Finn Ralik helyszínétől, Jyväskylätól). Egy évet eltöltött a Nissan gyári csapatában, ám a gyár akkor már a kivonulás gondolatával foglalkozott, Mäkinen tehát újra a privát pilóták kenyerét ette.
A fordulat 1994-ben következett, amikor a Ford-csapat Miki Biasion helyére meghívta gyári csapatába a Finn Ralira, amelyet az akkor 30 éves pilóta meg is nyert. A Mitsubishi kapcsolt leggyorsabban, szerződést ajánlott neki, és ezzel elkezdődött a sikertörténete.

Mind a négy világbajnoki címét szoros küzdelemben szerezte – azt mondják, ő attól volt igazán nagy pilóta, hogy a kritikus helyzetekben sohasem veszítette el a fejét. Mindig azzal és ott próbált meg nyerni, amivel és ahol lehetett.
A legemlékezetesebb világbajnoki címe talán az 1998-as volt. Az idényzáró viadal döntött a címről, amelynek első napi gyorsasági szakaszait Silverstone környékén jelölték ki. A mezőny előtt azonban elrajtoltatták a Historic-rali indulóit, és valamelyik kocsiból olaj folyt az útra. Mäkinen ezen csúszott meg, és abban a pillanatban, amikor a kocsija a betontömbnek csapódott, érezte, hogy itt a vég. A gyorsasági szakaszt még teljesítette, de a rendőrök félreállították, mondván: kiszakadt jobb hátsó futóművel a Lancer nem alkalmas a biztonságos országúti közlekedésre.
Bánatában beült egy bárba iszogatni – ott kapta a hírt, hogy legfőbb riválisa, Carlos Sainz autója nem sokkal a cél előtt bedöglött, következésképp ő a világbajnok. Hitte is, meg nem is, de egyre többen győzködték, meg veregették a vállát, úgyhogy lassacskán elkezdett örülni.
Az idei Brit Ralin is örült, igaz, ezúttal nem a saját sikerének, hanem csapattársa, Petter Solberg világbajnoki címének. Ahogy beért az utolsó gyorsasági szakasz céljába, leállította az autóját, és elkezdett rohanni a célkapu felé. Hogy ő legyen az első, aki gratulál az újdonsült világbajnoknak. Felkapta, majd hátba veregette, talán még egy-két könnycseppet is ejtett. Ô, aki korábban oly sokszor nyert, most valaki mást ünnepelt. És őszintén örült – valahogy megszerette ezt a hebehurgya norvégot az együtt töltött két év alatt…
A lábán aranycipő – visszavonulási ajándékként kapta – a szemében gyűlnek a könnyek, de nem engedi őket kibugygyanni, mert hát mégiscsak négyszeres világbajnok, ha a győzelmekkor nem sírt, a búcsúzáskor már csak nem kellene.
Szóval, ott ült Mäkinen pályafutása utolsó sajtótájékoztatóján, és búcsúzott mindenkitől. Bevallotta, furcsa lesz, hogy nélküle kezdődik az idény. De ő majd bebizonyítja, hogy van élet a rali után, hogy el tudja foglalni magát. Majd síel, meg dolgozgat a farmján, ahol mindig van tennivaló. A négyszeres világbajnoknak egyébként nem csupán farmja van, hanem saját kis szigete is, ami az ő országában nem ritkaság, hiszen egy statisztika szerint minden 37. finnre jut egy tó. Rá egy sziget is jutott.
Kérdés, lehet-e ez a boldogság szigete a rali nélkül?