Elhúzták a nótájukat

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.08. 23:44
Címkék
Nem kell többet számolgatni, találgatni, szombat délután a Werder Bremen matematikailag is megnyerte a bajnokságot.
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
A nyáron a Schalkéba igazoló Aílton bajnoki címmel búcsúzik Brémától
Thomas Schaaf legénysége – az első félidőben imponáló játékot nyújtva – 3–1-es győzelmet aratott a Bayern München otthonában, ezáltal két fordulóval a zárás előtt ledolgozhatatlan, kilencpontos előnyre tett szert a bajorokkal szemben. Mint elsők, a Weser-partiak 1965, 1988 és 1993 után negyedik alkalommal ünnepelhettek a Bundesligában.
Megint rá kellett döbbennünk: Oliver Kahn hús-vér ember. A sokak által isteni tulajdonságokkal felruházott német kapusidol nem először fogott ki pocsék napot ebben az idényben, ezúttal egyszer hatalmasat, egyszer parányit bakizott – el is ment rajta a meccs szépen.
A találkozó elején meleg perceket élt át a Bayern, Kahn előbb bokszolva tisztázott, majd a mellkasával (Aílton kilenc méterről találta telibe). Ezután a hazaiak próbálkoztak, kevés sikerrel. A 19. percben óriási kapushiba előzte meg a Bremen vezető gólját. Kahn fel akarta szedni Aílton Klasnicnak szánt, előrepasszolt labdáját (Lizarazu még biztosított is neki), csakhogy az a karján felgurulva kipattant róla. A horvát csatár élt a lehetőséggel: lefordult Kahnról, majd ballal az üres kapuba helyezett. Kisvártatva megduplázódott a vendégelőny. Álomszép brémai akció végén Micoud emelte át a labdát a kapuját újfent elhagyó Kahn fölött.
S ezzel még nem volt vége a brémai gálának. A vendégek a 35. percben – miután a saját térfelükön sikerült labdát szerezniük – néhány húzásból, villámgyorsan Kahn kapuja előtt teremtek. A jobb oldalon feltűnő Borowski (ő helyettesítette a sérült Lisztes Krisztiánt) Aíltonhoz játszott, és a brazil gömbvillám ügyesen ismerve fel a helyzetet, hogy a szőke hálóőr kicsit kint áll, hanyag eleganciával ballal a kapu jobb oldalába tekert. Huszonhetedszer volt eredményes a bajnokságban – legutóbb Horst Hrubesch (Hamburg) jutott el ennyi találatig, még az 1981–82-es kiírásban.
Nem lehet tudni, a szünetben mi hangzott el az öltözőkben, a Bayern mindenesetre odatette magát a térfélcserét követően. A 48. percben Pizarro labdájával Makaay ugrott ki jó ütemben a védők között, és 14 méterről elpöckölte a labdát a vetődő Reinke keze – és a bal kapufa mellett is. Nyolc perc múlva már pontosabb volt a holland: Szalihamidzsics, Santa Cruz volt a labda útja, a paraguayi centerezett, és a középen a második hullámban érkező Makaay nem teketóriázott sokat, a léc alá bombázott. Ez volt a 23. gólja.
A hátralévő időben, bár a címvédő hajtott becsülettel, nem változott eredmény – a brémai "muzsikusok" jól elhúzták a müncheniek nótáját. A Bayern ezt megelőzően 2003. április 12-én kapott ki hazai pályán, s minő véletlen: akkor is a brémaiak ellen maradt alul. A lefújást követően zöld-fehér örömünnep kezdődött az Olimpiai stadionban és a brémai Dóm téren is, utóbbi helyszínen a polgármester jelenlétében mintegy húszezer Werder-rajongó éltette az újdonsült bajnokcsapatot. "Nem találok szavakat, pályafutásom legnagyobb sikere ez a bajnoki cím" – összegzett fülig érő szájjal a Bremen trénere, Thomas Schaaf.
Ami a forduló további történéseit illeti, a Frankfurt hannoveri vereségével gyakorlatilag elbúcsúzott az első osztálytól, a Hertha és a Kaiserslautern ugyanakkor nagy lépést tett a bennmaradás irányába, miután mindkettő begyűjtötte a három pontot. A Dárdai Pált végig a soraikban tudó berliniek 6–2-re lelépték a papíron náluk sokkal acélosabb Dortmundot, mi ez, ha nem bődületes meglepetés! A szintén magyar érdekeltségű együttes, a Stuttgart 2–1-re kikapott Hamburgban (Szabics Imre 49 percet játszott kezdőként), így az ezüst helyett alighanem meg kell majd elégednie a bronzéremmel.
A másodosztályban már megvan az első feljutó, amely nem más, mint a tavaly a Bundesliga 1-ből kieső Nürnberg. A piros-fehérek péntek este 4–3-ra győztek Osnabrückben, ezzel gyakorlatilag már megnyerték a bajnokságot.

A Bundesliga utóbbi tíz bajnoka
2003–2004: Werder Bremen
2002–2003: Bayern München
2001–2002: Borussia Dortmund
2000–2001: Bayern München
1999–2000: Bayern München
1998–1999: Bayern München
1997–1998: Kaiserslautern
1996–1997: Bayern München
1995–1996: Borussia Dortmund
1994–1995: Borussia Dortmund ---- B ---- 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik