Harmadszorra összejött a Mainznak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.05.23. 22:30
Címkék
Az előző két idényben rendre az utolsó fordulóban bukta el az élvonalba jutást a Mainz, most viszont a végén sikerült kiharcolnia, hogy az ősztől  fennállása során először  a Bundesliga 1.-ben induljon.
Talán azért, mert ezúttal nem Bódog Tamás csapatáé volt a legtöbb esély a még kiadó pozíció megkaparintására.
A még az élvonalra aspiráló gárdák közül az Alemannia Aachen tartotta egyedül a kezében a sorsát, ha nyerni tudott volna Karlsruhéban, 1970 után ismét az első osztályban szerepelhetett volna. Csakhogy a bentmaradásért küzdő KSC Casey első félidő végén szerzett találatával nyert, "helyzetbe hozva" ezzel a Mainzot. A Klopp-csapat élt is a lehetőséggel, Bódog fejesét követően Thurk gyorsan megszerezte a vezetést a Trier ellen, majd a második félidő közepén eldőlt a három pont sorsa is. A lefújás után pedig csak néhány percet kellett remegni, nehogy Karlsruhéban olyan "csoda" történjen, mint tavaly, amikor a Frankfurt az utolsó (utáni) percekben kétszer betalálva, eggyel (!) jobb gólkülönbségével megelőzte a Mainzot. Bódogék idei szerencséje, hogy ilyen csodák ritkán fordulnak elő… ---- B ---- 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik