Támad a kínai (nép)hadsereg

És nagy botorság lenne lebecsülni a messzi keleten küzdő csapatokat, elvégre egy vb-negyedik mégiscsak is ott van a résztvevők között, jóllehet ehhez a tényhez jelentősen hozzájárult anno Moreno, illetve Gandur sporttárs…
A helyszín a világ harmadik legnagyobb országa, Kína. A választás tökéletesnek tűnik, egyrészt az irgalmatlan léptekkel növekvő gazdaságot, másrészt a sportszakmai kérdéseket tekintve is. A hazaiak speciel a pályán is igen erőteljesek, annyit bátran mondhatunk, hogy a torna egyik esélyese a rendező ország. Náluk is a mostanság divatos formula van érvényben: a taktikailag kissé még tanulatlan, ámde tálentummal annál inkább felvértezett játékosokat a futball szellemi síkját is jól ismerő külföldi edző irányítgatja, jelen esetben Arie Haan. A holland mesternek egy-két kisebb gondja akad csak: Li Hsziao-peng eltörte az orrát, amikor összeakaszkodott az egyik csapattársával egy edzésen – a probléma azonban orvosolható, az egyik legkitűnőbb kínai középpályás vélhetően fitt lesz a nyitómeccsre –, Csang Jün-ing pedig "primadonnaként" ténfergett az edzőtáborban, ezért őt egy nappal a kezdés előtt kitették a keretből. Az első találkozó egyébként a szokásoknak megfelelően meg is határozhatja a házigazda további kedélyállapotát, s ezzel mindenki tisztában van. "Érzem, hogy a kínaiak érdeklődnek a bajnokság iránt, de csak akkor állnak majd mellénk, ha megnyerjük a nyitómeccset. Akkor viszont egy egész sereg jön majd" – mesélte a rajt előtti tájékoztatóján Haan. Az A-csoport amúgy nem tűnik különösebben izzasztónak Kína szempontjából, a helyi értők szerint Bahrein a legkeményebb dió – ezzel a bemutatóval startol a bajnokság.
A következő kvartettben szerepel majd a már citált vb-elődöntős Dél-Korea. Európai szemmel nézve Jo Bonfrere társulata tartalmazza a legtöbb egyéniséget, elég ha azt az An Dzsung Hvant említjük, akinek neve hallatán az olaszokat még mindig kirázza a hideg. A támadószekcióban pluszban ott van még az öreg kontinensen profiskodó Csa Du Ri és Szol Ki Hjeon. Mindazonáltal a dél-koreai válogatott koránstem olyan félelmetes manapság, mint a legutóbbi világbajnokság vége felé (…), erre kitűnő példa, hogy az országos hőst, Guus Hiddinket váltó portugálnak, Humberto Coelhónak a Maldív-szigetek elleni 0–0 után meg is köszönték az addigi munkáját – aztán a '96-os olimpiát Nigériával megnyerő Bonfrere lett a kapitány. A poszt-hiddinki mérleg viszont még így sem egetverő: 11 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség.
A további neves együttesek közé tartozna elvileg Szaúd-Arábia is, csakhogy a zöldeket eszméletlen sérüléshullám sújtja. Az már régi történet, hogy a veterán kapus, Mohamed el-Diaja sajgó bokája miatt nem lesz jelen, ám most újabb négy embert küldött haza dolgavégezetlen a kapitány. Ezen friss távozókkal együtt immár hét alapamber hiányzik majd a szaúdiaktól. Mindamellett a C jelű kvartett így is izgalmasnak ígérkezik, ha másért nem, hát lesz egy kis pályán kívüli sztori. Vladimir Radkevics, az üzbég válogatott elméleti balbekkje ugyanis nem biztos, hogy szerepelhet majd – minden a FIFA-tól remélt állásfoglaláson múlik. Radkevics üzbég születésű, de anno felelőtlenül elvállalta a szereplést a kirgiz U20-as csapatban – mindezt szovjet útlevéllel. Ez a bonyodalom alapja.
A kínai és a dél-koreai válogatott mellett papíron Japán a harmadik favorit, de a brazil Zico edzette társaság is igen foghíjas. A kontinesversenyhez nem vette ugyanis a fáradtságot többek között Hidetosi Nakata és Acusi Janagiszava sem. Ono Sindzsi az olimpiára készül, míg Inamoto Junicsi sérült. Az egykori zseni annyival szerelte le az aggódókat, hogy "nyugalom, így is megverünk bárkit".

13. Ázsia-bajnokság
Csoportbeosztás. A-csoport: Bahrein, Indonézia, Katar, Kína. B-csoport: Dél-Korea, Egyesült Arab Emírségek, Jordánia, Kuvait. C-csoport: Irak, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Üzbegisztán. D-csoport: Japán, Irán, Omán, Thaiföld
A program. Csoportmérkőzések: július 17.–július 28. Negyeddöntő: július 30.–július 31. Elődöntő: augusztus 3. Brozmeccs: augusztus 6. Döntő: augusztus 7.

Az eddigi győztesek

1956: Dél-Korea. 1960: Dél-Korea. 1964: Izrael. 1968: Irán. 1972: Irán. 1976: Irán. 1980: Kuvait. 1984: Szaúd-Arábia. 1988: Szaúd-Arábia. 1992: Japán. 1996: Szaúd-Arábia. 2000: Japán