Bírják az erőltetett menetet

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.08.04. 22:31
Címkék
A jövő hét végén kezdődő holland bajnokságra erőltetett menetben készülő, szombat óta a harmadik barátságos mérkőzését vívó Feyenoord hátrányból talpra állva 2-1-re megverte a Tottenhamet a sevillai Kappa-kupa nyitányán.
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
Fehér Csaba kezdett az MU ellen
A néhány napja a Sportinggal (1-1) és a Rangersszel (0-0) is döntetlenező rotterdamiak kapuját ismét Babos Gábor védte, és ismét nem tehetett a kapott gólról. A 27. percben ugyanis a védői tájékozódási versenyt rendeztek a tizenhatoson belül (lehetetlen volt győztest hirdetni, illetve holtversenyben nyert mindenki…), Kanouté pedig élt a tálcán kínált lehetőséggel, és egy az egyben megverte Babost. A következő párbajukat már a kapus nyerte meg, midőn a léc alól kitornázta a mali csatár fejesét, és ez megnyugtatta a csapatot. Dirk Kuijt egy megpattanó lövéssel aztán az egyenlítésről is gondoskodott, majd ugyanő a második félidő derekán a fináléba kerülést is eldöntötte.
"Futószalagon játsszuk a meccseket jobbnál jobb csapatok ellen, ezeken lehet és kell javítanunk a formánkon - mondta a lefújást követően Babos. - Most újra léptünk egyet előre, különösen azt figyelembe véve, hogy rövid idő alatt ez volt a harmadik kemény mérkőzésünk, és most nem az angliai húsz, hanem a spanyolországi negyven fokban kellett futballoznunk. Csak az a baj, hogy mindig összehozunk egy gólt, tulajdonképpen tálcán nyújtjuk a lehetőségeket az ellenfeleinknek, aztán futhatunk a pénzünk után. Az előrejátékban már most nagyon jók vagyunk, ha hátul is összeállunk, sokra vihetjük."
Egy másik holland nagyágyú, a PSV Angliában, a manchesteri Vodafone-kupán vendégszerepel. A Fehér Csabát 55 percen át a soraiban tudó eindhoveniek az első napon a Manchester Uniteddel találkoztak, és a Giggs szögletét követően a hálóba bólintó Silvestre miatt egygólos vereséget szenvedtek.
"Ez még szezon előtti vagy talán annál is korábbi forma - jelentette ki önkritikusan Fehér Csaba. - Attól nem kell félni, hogy most úgy játszottam, amivel eladtam magam a Manchesternek. De azt megkockáztatom, ha jól nem is, legalább hasznosan futballoztam. Sok teendőnk van még a rajtig, sok az új játékos, meg kell szoknunk egymást. Tetszik a helyzet, a környezet, tisztában vagyok vele, mekkora kihívás vár rám, de állok elébe. A kezdő- csapat összetételéről még korai beszélni, Guus Hiddink edző a rotációs rendszer híve, folyamatosan variálja a felállást, és alighanem így lesz ez az idény során is, mert ő úgy számol, rengeteg találkozó vár ránk." ---- A ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik