Kemény-együttes: az igazi Dream Team

Ez a minidialógus Kemény Dénes és Kásás Tamás között játszódott le a harmadik és a negyedik negyed közti szünetben. A játékos kissé indignálódott hangon válaszolt - "nem csodálom, öt-hétnél még inkább kifacsartnak érzi magát az ember", mondta utóbb edzője -, majd visszament, és két góllal, valamint egy gólpasszal ügydöntő mértékben járult hozzá címünk megvédéséhez.

Vagyis - dehogy ahhoz. "Igaza van Molnár Tominak, nekünk nem kellett megvédeni az aranyérmünket, az elsőt már nem veheti el senki tőlünk. Mi szerezni akartunk még egyet" - idézte fel az olimpia előtti célokat még egyszer Kemény, aki többek között azért válhatott minden idők legeredményesebb magyar edzőjévé a második arany begyűjtésével, mert relatíve reménytelen helyzetben is tud olyat mondani, amivel hatni tud megroggyanni látszó csapatára. Például a fenti párbeszéd kezdeményezésével, amellyel talán kissé felpiszkálta Kásás önérzetét. Vagy azzal, hogy folyamatosan biztatta játékosait még 5-7-nél is, nem kiabált velük az amatőr módon bekapott gólok miatt. "Annyit mondtam, hogy lehetőleg ne kapjunk gólt, elöl ugyanis lőni fogunk kettőt vagy hármat, ebben biztos voltam." És abban, hogy a szerbek nem találnak be?

"Tagadhatatlan, sikerünkben ők is részvényesek, elvégre érthetetlen módon elkezdtek kapkodni - felelte a mester. - Illetve, ha azt veszem, hogy ebben a szezonban hatból ötször megvertük őket, akkor talán van némi részünk az elbizonytalanodásukban. Végül az idei hét mérkőzésen húsz-harminc százalékon tudtuk őket tartani a fórjaik kihasználásánál, ami részünkről nagy teljesítmény. Egyébként az a gyanúm, hogy ők sem gépek, és ez mégiscsak egy olimpiai döntő volt."

Egy másik kulcsmomentumnak Szécsi Zoltán "magánszáma" tűnt, elvégre 7-5-nél úgy nekiment a védőtársainak - verbálisan -, hogy az már-már tőle is riasztónak hatott. Igaz, a nagyjelenetet követő 13 percben kapusunknak egyszer sem kellett maga mögött kotorásznia. "Egy kapus veszekedjen a védőkkel, ez teljesen rendben van - kommentálta a történteket Kemény. - Még akkor is, ha esetleg ő hibázott. A védő ne érezze azt, hogy nem bízhat a háta mögött lévőben, mert attól fogva esetleg már ő sem tesz meg mindent. Azaz a kapus éreztesse, hogy ő a főnök."

Nagyjából ilyeneken múlt az arany megszerzése - amúgy a fenomenális záró hét percre készült egy tömörebb megfogalmazás is: "Egyszerűbb volt ezt a negyedet megfogni, mint várni további négy évet."
Így viszont lehetett csobbanni. "Hihetetlennek tűnt az egész - így a mester. - Azazhogy, a megelőző egy órát leszámítva nagyon is hihetőnek tűnt, hogy meglesz, aztán magán a mérkőzésen már elég kevés jel utalt erre, legfeljebb az utolsó két percben éreztem ezt. Illetve… Amikor Kása bevágta a négyest, pont úgy, ahogy négy éve, az olaszok ellen, szintén ilyen éles szituációban bevágta Attolicónak, fél ütemből ellőve, a válla fölé, akkor ez a magabiztosságot sugalló mozdulat nekem arról beszélt, most fordíthatunk. Persze, nem így képzeltem a döntőt, az előző hat mérkőzés nem erre utalt. Kemény meccs, egy-két gólos vezetés végig, ehhez képest igen sűrű lett ez az ötven perc… Szóval, amikor behullottam, az futott át rajtam, hihetetlen, hogy így is sikerült győznünk. A korábbi nyolc aranyérmet különféleképpen nyertük meg, ez egy új élmény volt, hogy egy három-nullás utolsó negyedre is képesek vagyunk egy fináléban." ---- F ---- &