Souness a "szarkáknál"

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.09.06. 20:30
Címkék
Graeme Souness négy és fél év után megválik a Blackburn Roverstől, és a Newcastle United vezetőedzője lesz.
A Sir Bobby Robsont nemrégiben menesztő "szarkák" szombaton éppen a Roverst fogadják, de a skót szakember csak hétfőn lép hivatalba. "Szomorú vagyok a távozás miatt, egyúttal nagyon izgatott is. Az egyik legnevesebb angol klubhoz szerződöm, remélem, a Blackburnnél mindenki megérti a döntésemet" - mondta Souness, aki első teljes idényében feljuttatta a klubot a Premiershipbe, majd a 10., a 6. és a 15. helyen végzett vele, továbbá 2002-ben megnyerte a Ligakupát.Ami az új tréner szakmai múltját illeti: eleinte a Rangersnél, majd a Liverpoolnál edzősködött, és noha 1992-ben szívműtéten esett át, azóta is szinte egyfolytában dolgozik. Megfordult a Galatasaray, a Southampton, a Torino és a Benfica kispadján is, mielőtt az Ewood Parkba került. Egyelőre nem tudni, ki lesz az utódja a Blackburnnél, a vezetőség ideiglenesen Tony Parkest bízta meg a feladattal.Beckham sérült

Veszélybe került David Beckham szereplése a szerdai, Lengyelország elleni vb-selejtezőn. A hétfői edzést ő és Steven Gerrard is kihagyta, de a válogatott illetékesei elárulták, hogy míg a liverpooli középpályás csak elővigyázatosságból nem edzett, a Real Madrid játékosa a bordáját fájlalta.

Reiziger: hosszú pihenő

Az év végéig is harcképtelen lehet Michael Reiziger. A Middlesbrough holland védőjének vállát a napokban megoperálták, és a műtét közben derült ki, hogy a baj nagyobb, mint gondolták.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik