Éppen csak kezdett lecsengeni a Real Madridnál végbement viharos edzőváltás, máris kapkodhatják a fejüket a labdarúgásért rajongók, a hétközi fordulóban ugyanis a Valencia még a helyi nívóhoz képest is káprázatos játékkal rukkolt ki a Deportivo vendégeként. A címvédő csillogása mellett még számos meglepetés - elsősorban az Atlético Madrid és az Espanyol veresége - tarkította a játéknapot.
Vicente a Valencia harmadik gólját ünnepli, ezután már érezni lehetett, hogy a Depor nem áll fel a padlóról
Vicente a Valencia harmadik gólját ünnepli, ezután már érezni lehetett, hogy a Depor nem áll fel a padlóról
A Riazor-stadionban bizakodó Depor-drukkerek várták az előző körben is kiválóan játszó címvédőt - Claudio Ranieri emberei a Real Sociedadot okították (3-1) -, mert bár a csapat csapnivalóan kezdte az idényt, egy döntetlent (Espanyol 1-1), majd egy vereséget (Osasuna 1-3) követően váratlan sikert ért el a Bilbao otthonában (2-1). Ehhez képest már az első percektől érezhető volt, hogy nagy különbség van a két gárda között - még véletlenül sem a kék-fehérek javára. A Valencia támadósora annyira erőteljesen játszott, hogy a csapatba húzódása miatt az utolsó pillanatban bekerülő Canizares munkanélküli segélyért folyamodhatott volna. A túloldalon viszont szegény Molina nem győzte szedegetni a labdát a hálóból: először a sérült Aimart helyettesítő és a Valenciában talán most először jól játszó Corradi volt eredményes, majd a félidő hajrájában beindult a henger. Di Vaio egy félig tudatos, félig szerencsés sarkazással duplázta meg az előnyt, hogy aztán Vicente akkora gólt ragasszon a balösszekötő helyéről a kapu bal felső sarkába, hogy még a helyiek is tapsviharral jutalmazzák a produkcióját. Egy perccel később Rufete lépett ki a védők közül, és Molinát kicselezve helyezett a tátongó kapuba.
A fordulást követően Baraja adta meg a kegyelemdöfést, így a Deportivón még az sem segített, hogy Pandianinak sikerült belőnie a becsületgólt. Igaz, ez a találat legalább ahhoz elegendő volt, hogy a galíciai egyesület fennállásának csak a harmadik és ne a második legsúlyosabb hazai vereségét szenvedje el. Az 1997-1998-as idényben a Compostela nyert a Riazorban 6-2-re, míg a távoli 1955-1956-os évadban a Barcelona mért súlyos csapást a La Coruna-iakra hazai pályán (0-7). "Boldog vagyok, de valamit tegyünk tisztába: amikor ilyen eredmény születik, látatlanban biztosak lehetünk benne, hogy az egyik csapatnak minden, a másiknak ugyanakkor semmi sem sikerült - mondta nagyon sportszerűen Ranieri mester. - Tudtuk jól, ha a szezon előtt nagyon keményen dolgozunk, az idény elején beleszaladhatunk egy-két rosszabb eredménybe, de ahogy felvesszük a ritmust, úgy javulunk. A folytonosság a kulcsszó." Az eddig kiválóan szereplő Atlético Madrid vereséget szenvedett a Levante otthonában, noha a mérkőzés képe alapján úgy tűnt, mintha a fővárosiak esetleges sikere jelentette volna a meglepetést. Bernd Schuster csapata végig fölényben játszott, és bizony nem az Atlético játékosain múlt, hogy csak minimális különbséggel nyert a Levante. "Tévedtem a taktikát illetően, ezért engem terhel minden felelősség a vereség miatt" - meakulpázott a találkozó után César Ferrando, a madridiak mestere. Hasonlóan váratlan volt az idényt három vereséggel nyitó Getafe sikere a forduló előtt még listavezető Espanyol felett. A madridi kiscsapat nagy szívvel játszva és némi szerencsével verte meg ellenfelét, győzelméhez az is kellett, hogy Gallardo szabadrúgása után Ibarra szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttassa a labdát. Szintén a meglepetések kategóriájába sorolható, hogy Baszkföld két büszkesége, a Real Sociedad és az Athletic Bilbao eddig nyeretlenül, a kiesést jelentő pozíciókban szerénykedik.