Tóthnak nem ment a BSE ellen

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2005.01.08. 21:40
Címkék
Vajon kinek szurkol a nézősereg, amikor Európa második számú kupasorozatában a legjobb nyolc csapat közé jutás a tét, és a városmajori BSE néz szembe a német Bundesliga élcsapatával, a TV Busenbachhal?
Nos, Tóth Krisztinának mindenképpen, még úgy is, hogy nem a hazai gárdát erősíti. Szombat délután nem volt éppen csúcsformában olimpiai negyedik helyezettünk, aminek senki sem örült túlságosan. Elsőként Cornélia Vaida állt asztalhoz a kellemetlen védő stílusban játszó kínai származású Jing Hannal, s könnyedén hozta a nyitó játszmát. Majd a távolkeleti "német" összeszedte magát, ám végül az első pontot a BSE jegyezhette. Tóth Krisztina következett, de nem a tőle megszokott klasszis teljesítménnyel rukkolt elő. Rengetegszer ütötte a hálóba a labdát, nem találta magát Braun Évával szemben, s mindössze egyetlenegy szettet tudott csak ellopni. A harmadik "felvonás" szereplői a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok német Laura Stumper és Anna Iszajeva volt. Stumper egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az irányítást, így gyorsan behúzta csapatának az első pontot. A neheze pedig még hátravolt: jött újra a védő kínai, akinek játékstílusa Braun számára nehézséget okozott. Izgalmas labdameneteket játszottak, s bár az első szett a BSE-s hölgyé volt, azt követően Jing Han egyenlítéshez juttatta gárdáját. A mindent eldöntő ütközetet Vaidának kellett megvívnia Tóth Krisztinával, s utóbb kiderült, hogy több izgalomra számított a közönség, mint amennyi lett: a kezdő szett mindvégig nyílt volt, ezért azon lehetett körmöt rágni, ám ami azután következett, az egy súlyos szívbetegnek sem okozott volna ritmuszavart. A második szettben 6:0-ra elhúzott Vaida, majd Tóth a nyomába eredt, de a hajrában a BSE kiválóságának nem remegett meg a keze. Az utolsó játszmában Tóth egyetlen pontot sem tudott csinálni, 10:0-nál már nem is volt értelme küzdenie. Nem ment neki a BSE-s lányok ellen, amiért remélhetőleg senki sem orrol meg rá. Így a városmajoriak a legjobb nyolc csapat között várhatják a folytatást.A szombat délután másik kupabéli továbbjutója a Postás Matáv SE volt, miután a lehető legbiztosabb kézzel ütötte be magát a legjobb nyolc közé. Ellenfeléül a horvát STK Aquaestil Duga Rega szolgált, méghozzá igen készségesen, hiszen egyetlen szettre sem vette el a budapestiek jókedvét, Jie Schöppét, Lovas Petráét és Kertai Ritáét.ETTU-kupa, nyolcaddöntő
BSE-TV Busenbach (német) 3:2
Vaida-Jing Han 3:2 (9, -6, -3, 9,8), Braun- Tóth 3:1 (5, 7, -9, 9), Iszajeva-Stumper 0:3 (-6, -10, -3), Braun-Jing Han 1:3 (9, -6, -13, -8), Vaida-Tóth 3:0 (11, 9, 0)
Postás Matáv SE-STK Aquaestil Duga Rega (horvát) 3:0
Schöpp-Hszüe Han 3:0 (7, 14, 2), Lovas-Poljak 3:0 (9, 10, 6), Kertai-Malobabic 3:0 (9, 8, 9)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik