A nagy menetelés, avagy Tóth már az elődöntőben

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.02.05. 22:22
Címkék
Kilenc próbálkozásból mindöszsze egyetlen érem.Kifejezetten gyenge Tóth Krisztina mérlege az eddigi Európa Top 12-bajnokságokon, aki persze minden alkalommal úgy futott neki a versenynek, hogy "na majd most megmutatom", de valamiért eddig rendre elpártolt tőle a szerencse.
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
A parádésan játszó Tóth Krisztinát eddig még megszorítani sem nagyon tudták Rennes-ben
Bármilyen jó formában is volt, ez a speciális bajnokság egy kivétellel mindannyiszor megbabonázta. A kakukktojás a 2003-as saarbrückeni torna volt, amelyen végre sikerült beverekednie magát az elődöntőbe, amelyben aztán a későbbi ezüstérmes horvát Boros Tamarától kapott ki, ám ő mégis elégedett volt, hiszen első Európa Top 12-érmét szerezte a német városban.
Háromból kettő.
Ez már jobban hangzik, ugye? Nos, ha egy kicsit szépítünk a múlton, és a 2003-as versenyt úgy tekintjük mint Tóth Krisztina pályafutásában egy új időszámítás kezdetét, akkor a tavalyi visszaesés után (a 9-12. helyen végzett) ismét a saarbrü-ckeni "fényében" ragyog az ötszörös Európa-bajnoknő: a Rennes-ben zajló 35. Európa Top 12-bajnokság végén ugyanis már egészen biztosan felállhat majd a dobogóra.
S mindezt - ha jobban megnézzük - egészen könnyedén érte el.
A csoportmérkőzések során előbb az orosz Szvetlana Ganyinával játszott, mégpedig szó szerint… Az orosz lány a négy játszma során két szett megnyeréséhez szükséges pontot sem tudott összekaparni, Kriszti gyakorlatilag leiskolázta a kontinens egyik legjobb védőjátékosát, majd ezt követően - csakhogy bizonyítsa technikai sokszínűségét - az egészen más asztaliteniszt játszó, nem mellesleg az egyéni Európa-bajnoki címvédő román Otilia Badescun is átgázolt. Villámgyorsan bejutott tehát a negyeddöntőbe, s kényelmesen hátradőlve nézhette, hogy a többi csoportból kik tudnak vele lépést tartani.
No meg szurkolhatott a fiatal Póta Georginának, aki újonc létére bizony nem elégedett meg az epizódszereppel: igaz, hogy klubtársát, a szintén statisztikás Borost nem tudta megszorítani, a negyeddöntős helyért lejátszott mérkőzésen viszont alaposan megizzasztotta a már Eb-aranyérmet is a vitrinjében tudó román Mihaela Steffet, s ha egy kicsivel rutinosabb, akkor…
Szóval ebből a csoportból Boros és Steff jutott tovább, Pótának pedig maradt a holtversenyes 9. hely, de biztos, hogy lesz ez még sokkal jobb is.
Olyan, mint például Tóth Krisztináé.
Fortuna pikáns módon a Németországban profiskodó Tóthnak német ellenfelet szemelt ki az elődöntőben, mégpedig régi nagy riválisát, Nicole Strusét.
Amúgy, ő a címvédő…
Az első szettet ijesztően simán meg is nyerte a német, felidézve ezzel a tavalyi frankfurti versenyt, ám ezt követően már Tóth pillanatai következtek. Mit pillanatai?
Szettjei!
Pontosabban négy szettje, majd az öröm és persze az elégedettség pillanata: a női mezőnyben elsőként kvalifikálta magát a vasárnapi elődöntőbe, amelyben a Borost kiverő holland Li Jiao lesz az ellenfele.
Aki persze kínai…
A másik ágon egyébként Steff az osztrák-kínai Liu Jiával csatázik majd, vagyis az elődöntők tétje akár az is lehet, hogy a hivatalosan még mindig Európa Top 12-nek nevezett versenyen valóban európai asztaliteniszezők vívják a finálét. Tóthon és Steffen tehát, ha nem is a világ, de a kontinens szeme: első lépésben legyen európai aranycsata, aztán a többi talán már úgy is jön magától… ---- 3 ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik