Bedarálta ellenfelét a BSE

BORBÉLY KÁROLY, FESZTBAUM BÉLABORBÉLY KÁROLY, FESZTBAUM BÉLA
Vágólapra másolva!
2005.05.03. 23:02
Címkék
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)
Nagyné Mátrai Veronika szokása szerint nem ismert elveszett labdát (Fotó: Danis Barna)

Futás

Csata utca, nem Gyöngyösi sétány.
Nincs ezzel baj. Csupán elfelejtettek szólni.
Nemcsak lapunkat csapták be, hanem azt a néhány röplabdabarátot is, aki tudósítónkkal együtt a portás nénitől értesült a fejleményekről, így kénytelen volt a másik csarnokba buszozni, futni. Az első szett közepére oda is értek, talán jobban megizzadtak, mint néhány játékos a parketten.
A szövetség munkatársa később egykedvűen közölte: a hazai csapat vezetői kedden délután, a Nemzeti Sport sportműsorát látva értesítették őket, a meccs helyszíne megváltozott. Maguk között megbeszélték. Magunk között legyen mondva: ők is "futhatnának", hiszen miattuk (is) tart itt nálunk ez a világszerte népszerű sportág… (a. z.)
A 3. helyért, 2. mérkőzés

BERTRANS-PHONEIX MECANO KECSKEMÉTI RC - BSE-FCSM 1:3 (21, -23, -13, -17)
Kecskemét, 100 néző. V: Adler, Mocsnik

KECSKEMÉT: ÉKES ESZTER 15, Szabó A. 3, Martinovics 5, ANDRUSZENKO 12, Czéh 7, Szórád 14. Cs: Ékes Erika (liberó), Dobos. Edző: Farkas Mihály
BSE: Adrianenko 5, JÁKA ZS. 15, Várhegyi 19, Horváth D. 2, Czakó 11, NAGYNÉ MÁTRAI 5. Cs: Tóth A. (liberó), MESTER 8. Edző: Kasziba István
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 2:4, 8:5, 12:6, 16:10, 22:15, 24:21. 2. játszma: 3:1, 6:2, 6:7, 10:8, 14:10, 16:14, 19:22. 3. játszma: 3:2, 6:10, 7:14, 9:17, 12:21. 4. játszma: 3:5, 6:8, 8:12, 13:16, 17:21
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-1

"Baj van!" - mondta Farkas Mihály a hazaiak mestere a meccs előtt, arra utalva, hogy hétfőn Fekete Krisztina, csapata kulcsjátékosa deréksérülést szenvedett, és nem tudta vállalni a játékot. Center és remek nyitásfogadás ide vagy oda, a Kecskemét felszabadult játékkal hozta az első szettet. A második etapban feléledt a BSE, kiegyenlített küzdelem folyt, többször is fordított mindkét alakulat, és úgy tűnt, ez még a végjátékban is összejön a hazaiaknak - 19:22-ről azonban csak 23-ig tudott feljönni a KRC, mert Várhegyi többre nem adott esélyt. A harmadik felvonásban viszont megmutatkozott Fekete hiánya, Farkas mester hiába próbálkozott különböző variációkkal, a BSE könnyedén zsebelte be a szettgyőzelmet a meglehetősen színvonaltalanra sikeredett játékrészben. A befejező felvonásban egy darabig tartották a lépést a vendégekkel a hírös városiak, majd beindult a fővárosi daráló, jöttek a kitűnő, nehezen fogható szervák és bezsebelte a győzelmet a Kasziba-alakulat.

A 7. helyért,2. mérkőzés

ANGYALFÖLDI DRC - ARCHITEKTON-GÖDÖLLÔI RC 1:3 (-14, -16, 19, -13)
Csata utca, 50 néző. V: Vári, Ortner
ANGYALFÖLD:Lovász 2, Antoni 9, Széles 6, Juhász 8, Botos 7, BALOGH 13. Cs: Nagy G. (liberó), Váradi 4, Balczó. Edző: Horváth Kristóf
GÖDÖLLÔ: Vargáné 4, KOVÁCS 20, KURUCZ 10, Gudmann 3, Balogh 8, KOVALJOVA 17. Cs: Nagy Sz., Magyar 1, Szabó. Edző: Hollósy László
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:7, 5:13, 8:16, 10:20, 12:23. 2. játszma: 1:5, 5:5, 6:13, 14:16, 16:22. 3. játszma: 5:1, 7:7, 10:10, 19:10, 23:16. 4. játszma: 1:7, 4:11, 6:18, 9:22
A két nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Gödöllő javára. Csak szépségtapasz az angyalföldieknek, hogy ismét nyertek egy játszmát, mert nyolcadik helyezésük az Extraligából való kiesést jelenti számukra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik