Ricardo Oliveira

Ricardo Oliveira - AC Milan
nemzetisége:
brazil
10/3
születési hely:
Sao Paulo
ideje:
1976.01.30.
pozíció:
csatár
magassága:
182 cm
súlya:
81 kg
korábbi klubjai:
Portuguesa-SP, Santos FC, Valencia, Sao Paulo (kölcsönben)
sikerei:
brazil bajnok (2002), Libertadores-döntős (2003, 2006), a Libertadores gólkirálya (2003), spanyol bajnok (2004), UEFA-kupa-győztes (2004), európai Szuperkupa-győztes (2004), Spanyol Kupa-győztes (2005), U-21-es vb-résztvevő (2001), Copa America-győztes (2004), Konföderációs Kupa-győztes (2005), az Év csapatának tagja Spanyolországban (2005)

Ricardo Oliveira napjaink egyik legjobb és legveszélyesebb támadója, akinek Carlos Alberto Parreira válogatott keretében biztos helye van annak ellenére is, hogy Adriano, Ronaldo és Robinho mögött csak a negyedik számú ék a rangsorban.

A kis Ricardo már 14 évesen a Corinthians igazolt labdarúgója volt, de amikor kinőtte az ificsapatot, az Associaçao Portuguesa de Desportos gárdájához igazolt, ugyanis a Corban a két világbajnok, Edílson és Luisao, valamint a fiatal Fernando Baiano mellett nem volt esélye a kezdőbe kerülésre. A Sao Paolo-i kiscsapatban együtt futballozhatott a veterán portással, Carlos Germanóval és a jobbhátvéd Mancinivel, akivel többször is együtt léphetett később pályára a nemzeti tizenegyben. Hősünk három év alatt 23-szor volt eredményes, s erre felfigyelt a Santos is, akik vele erősítették meg a bajnoki címvédő csikócsapatot. A fiatalok oldalán Ricardo valósággal megtáltosodott: a Diego-Robinho-Almeida-Leó-Alex-Nené-Renato-Oliveira-féle vonulat hamarosan bemutatkozhatott a válogatottban is! Köszönhetően 22 bajnoki találatának és a Libertadores Kupa aranycipőjének, 2004 tavaszán a Katalónia-Brazília szuperrangadón debütálhatott a támadó a Selecao színeiben, majd három mérkőzésen pályára lépett a nyári Copa Americán, a Mexikó elleni negyeddöntőben be is talált a zöldeknek. Ennek megfelelően, brazil módi szerint ő is íziben Európába került: a Valencia nem publikus összegért (a pletykák szerint olyan hat-nyolcmillió euró lehetett) vásárolta meg játékjogát. Bár a denevéresek szinte megváltóként fogadták, egyértelműen csalódást okozott az első spanyolországi gólját a Real Madrid ellen jegyző ék.

Mindössze a Mallorca elleni mesterhármasa alkalmával mutatta meg már-már eltűntnek nyilvánított oroszlánkörmeit, de gyengén sikerült szezonja végén a többiek remeklésének hála az ő nyakába is bajnoki és UEFA-kupa-aranyat akaszthattak. Nyáron így is pályára léphetett a már említett Copán, azonban Valenciában Rafa Benitez távozása után nem számoltak vele, így négymillió euróért eladták a Betisnek, akik igen optimista módon ötéves szerződést kötöttek a támadóval. Talán Sevillában sem gondolták volna, hogy Ricardo milyen pazar évet fog zárni, hiszen 22 góljával Forlán, Eto' és Ronaldo mellett a legjobb spanyolországi csatárrá avanzsált! A kupagyőzelemhez több góllal járult hozzá a bajnokságban uruguayi és kameruni vetélytársai mögött bronzcipőt szerzett támadó, aki a Copa del Rey fináléjában beköszöntött az Osaunának is. Nyáron Ricardo szerepelt a németországi Konföderációs Kupán, az elővilágbajnokságon, ahol többször is beállhatott Adriano és Robinho helyére a gárdába, egyszer pedig nem is középcsatárt, hanem szélső támadó középpályást játszott. A madridi nagy klubok is felfigyeltek rá, mind a blancók, mind a pokrócosok érdeklődtek ára iránt a zöldeknél, ám a 30 millió eurós kivásárlási summa igencsak elrettentette a fővárosiakat.

A Betisben 2005 őszén ott folytatta, ahol tavasszal abbahagyta, s a Monacónak lőtt duplája (az egyik egy különösen fantasztikus szóló volt) azt jelentette, hogy a klub kijutott a BL főtáblájára, ahol az Anderlechtnek egy győztes góllal mutatkozott be. A bajnokságban egy érdekes piros lappal igyekezett felhívni magára a nagyvilág figyelmét: udvariasan megtapsolt egy bírói ítéletet, amit a morcos spori egy piros lappal honorált. Legalább újra bejárhatta fényképe a világsajtót, ha már olyan jókat szokott vitatkozni Lopera elnökkel képi jogai fölött... Ám nemsokára súlyos térdsérülést szenvedett, majd felépülése után decemberben a Sao Paolóhoz került kölcsönbe, hogy ott kerüljön formába és a vb-re utazó válogatott keretbe. A góllövéssel nem is volt probléma, ám utóbbi nem sikerült számára a lyoni Fred miatt. Nyáron hazatért a Betishez (a spanyolok nem engedték őt pályára lépni a Libertadores Kupa döntőjében, amit pedig csak egyetlen nappal a kölcsönszerződés lejárta után rendeztek), de a vezetőséggel továbbra sem ettek egymás tenyeréből. Valljuk meg, általában a brazil volt a ludas és a provokatőr, így mindenki jobbnak látta, ha elválnak útjaik.

Ricardo Oliveira szerencséjére a Ronaldóval akkor megegyezni nem tudó Milannak sürgősen kellett egy jó csatár Sevcsenko elárvult 7-es mezébe, így hősünk 15 millió euróért és a svájci Johann Vogel játékjogáért cserébe Itáliába költözhetett, öt évre. Első bajnokiján, a Lazio ellen rögtön gólt rúgott, ám a folytatás már nem volt ilyen fényes, ennek ellenére az új szövetségi kapitány, Dunga behívta őt novemberben a Svájc elleni barátságos mérkőzésre. Hősünk télen Ronaldo miatt kis híján a Real Madridhoz került, ám végül is az érvényes FIFA-szabályok miatt (egy év alatt nem lehet három különböző klubban szerepelni) végül is letettek róla Mijatovicsék. De nem sokkal ezután jó híreket is hallottunk róla: márciusra végre szabadon engedték nővérét, akit még októberben ejtettek foglyul emberrablók Brazíliában. Remélhetőleg megszabadul ezzel a támadó is lelki terheitől, s végre hozzákezd a 15 millió eurós vételár ledolgozásához.

Oliveira egyébként kikapcsolódásként és regenerálódásként futball helyett futsalozni szokott, ami bár igencsak sérülésveszélyes, de fejleszti a gyorsaságot és a labdás ügyességet. Egy nem mindennapi büntetés is fűződik nevéhez: Lopera elnök egy alkalommal egymillió euróra büntette a támadót, amiért az több napot késve érkezett haza egy válogatott mérkőzésről.