Már nem hullócsillagok

Nem túlzás, még sohasem állt ilyen közel a világbajnoki részvételhez a ghánai válogatott. A Fekete Csillagoknak" mindöszsze egy pont (de még ennyi sem feltétlenül kell) hiányzik a Németországba jutáshoz, amelyet az eddig nem éppen acélos formát mutató Zöld-foki-szigetek otthonában kell begyűjtenie a csapatnak. Nem tűnik reménytelennek a feladat teljesítése, és akkor beteljesülhet egy 1962 óta hiába űzött álom.

Mert az Afrikában négy kontinensbajnoki címmel Kamerunnal és Egyiptommal holtversenyben csúcstartó Ghána a legnevesebb futballnemzet a fekete földrész azon országai közül, amelyek még sohasem vettek részt a sportág legnagyobb seregszemléjén. De még csak közel sem járt hozzá…
A regionális nagyhatalmak (Marokkó, Nigéria) mellett olyan
agyágyúk" állították meg, mint Zaire (az 1974-es vb előtt, 1-0, 1-4), Guinea (1978, döntő meccsen 0-2), Líbia (1986, 0-0, 0-2) vagy éppen Libéria (1990, 0-0, 0-2). A legutóbbi két kvalifikációs sorozatnak úgy vágott neki a gárda, hogy ha törik, ha szakad, eljut a vb-re. Eljutni azonban csak az utolsó csoportkörig sikerült. Az 1998-as torna előtt Marokkó és Sierra Leone mögött a harmadik hely jutott a társulatnak, négy évvel ezelőtt pedig Nigéria, Libéria és Szudán (!) is több pontot gyűjtött nála.

Kívülálló számára megmagyarázhatatlan eredménysorok, mint ahogyan az is, hogy a Fekete Csillagok" mellett az Afrika braziljai" névvel is illetett ghánaiak eddig az összes vb-ről lemaradtak. Igaz, mit lehet olyan országtól várni, amelyben korábban rendre kimentek a meghívók, a játékosok visszaigazolták az érkezésüket - majd nem indultak el haza.

A 2006-os torna selejtezői során azonban ilyen kilengések csak ritkán fordultak elő. Az új kapitánynak, Ratomir Dujkovicsnak sikerült rendet tennie a fejekben, ami különösen annak fényében meglepő, hogy két éve nála jobban utált ember kevés volt Ghánában. Ő volt ugyanis a ruandai válogatott szövetségi kapitánya, amely általános elképedésre kiejtette Ghánát az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőiben. Nem sokkal utána a ghánaiak lecsaptak rá, és áldják is az eszüket eme lépésükért.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Németországba vezető úton ő már a harmadik
avigátor", előtte ugyanis Ralf Zumdick, illetve Mariano Barreto is irányította a nemzeti csapatot. A német Zumdick a Szomália elleni, ujjgyakorlatnak számító előselejtezőn ült a padon, kétszer is hazai közönség előtt, hiszen a rivális a feszült politikai helyzet miatt lemondott pályaválasztói jogáról. Igaz, a 7-0-s összesítés fényében aligha a két ghánai meccsen múlt a szomáliaiak sorsa…
A csoportkört már Barretóval kezdte a csapat, és arrafelé kivételes módon nem az eredmények miatt következett be a váltás. Az öt mérkőzésen szerzett nyolc pont bőven az elfogadható kategóriába tartozott (különösen úgy, hogy Dél-Afrikát sikerült 3-0-val térdre kényszeríteni), a továbbjutás elérhető volt, csak éppen Barreto ajánlatot kapott otthonról, Portugáliából, a Marítimótól, amelyet el is fogadott.

A szövetség ezt követően lépett kapcsolatba az 1991-ben segédedzőként a Crvena zvezdával BEK-et nyerő Dujkoviccsal, aki december közepén írta alá kétéves szerződését. A szerb szakemberrel pedig sikerült csúcssebességre kapcsolni. A jelenlegi első számú rivális, Kongói DK elleni, idegenbeli iksz (1-1) jelentette a kezdetet, majd jött három diadal - Burkina Faso (2-1), Dél-Afrika (2-0), Uganda (2-0) -, és már csak kilopni lehet a ghánaiak zsebéből a vb-re szóló belépőt.
Bár a korábbi érthetetlen szerepléseket figyelembe véve, nem árt az óvatosság.

Kaká és Davids egy személyben

Milyen párhuzamot lehet vonni a ghánai válogatott felemelkedése, illetve az Udinese között? Az afrikai futballszurkolók szerint ez nem is lehet kérdéses: mindkét együttesben szerepel Sulley Ali Muntari. A fiatal, mindössze 21 éves középpályás Michael Essiennel és Stephen Appiah-val nagyszerű háromszöget alkot a középpályán, triójukat nem csupán az afrikai együttesek irigyelhetik.

Muntari tehetsége egészen fiatalon kiviláglott, 2001-ben már az U20-as vb-n szerepelt (négy évvel idősebbek között), ahonnan ezüstéremmel távozhatott, igaz, még védőként foglalkoztatták.
Az Argentínában mutatott produkciója felkeltette az európai élcsapatok figyelmét, a Manchester United el is vitte, de röviddel később, az Udinese megkeresése után, túladott rajta. A zebramezes alakulatnál 2002. november 6-án debütált, a Milan ellen, a Football Italia szerint átütő sikerrel. Úgy kezelte a labdát, mint Kaká, úgy viselkedett a párharcokban, mint Davids" - hangzott a méltatás.

A nemzeti tizenegyben 2004 júniusában, az első vb-selejtezőn, Burkina Fasóban mutatkozott be, vereséggel, akárcsak a klubjában. Röviddel az olimpia előtt azonban fegyelmi okokból kikerült a keretből, megromlott a viszonya a szövetséggel, és örökre" lemondta a válogatottságot. Alighanem világrekordot jelentő ideig állt a nemzeti tizenegy rendelkezésére, mint ahogyan a megbocsátás is nagyon sebesen megérkezett. Októberben megkegyelmeztek neki, azóta pedig tart a szárnyalása.
Az Udinesével már eljutott az álmok birodalmába, a Bajnokok Ligájába, és hamarosan megteheti ezt a Fekete Csillagokkal" is.

A fiataloknál jobban ment

A felnőttekkel ellentétben a különböző korosztályos világversenyeken rendszeresen szerepet kaptak a ghánai csapatok. Az U17-es korosztályban például Brazília mögött Ghána a világ második legeredményesebb nemzete a két-két arany- (1991, 1995) és ezüst- (1993, 1997), illetve egy bronzéremmel (1999). Az U20-asoknál is tekintélyes az eredménysor, ott két ezüstérem (1993, 2001) mellett egy negyedik helyet könyvelhettek el a Fekete Csillagok".

Ugyanakkor a tehetséggondozással még nagyobb gondok lehetnek arrafelé, mint a többi afrikai országban, hiszen olyan játékosok kallódtak el, mint a kilencvenes évek elején a világ egyik legjobb fiatal labdarúgójának tartott Nii Odartey Lamptey. Másoknak, így például Anthony Yeboah-nak vagy Sammy Kuffournak meg az volt a balszerencséjük, hogy nem alakult ki mellettük igazi csapat.