Jones bosszút állt a Lakersen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.02.05. 02:51
Címkék
Nagy napjuk volt a kiscsapatoknak az NBA-ben: a hat legrosszabb mérleggel álló közül öt győzött. A New York csak azért lóg ki a sorból, mert a szintén gyengén álló Torontóval találkozott. A Raptors, az Atlanta, a Houston és a Portland sikere egyaránt dicséretes, de talán egyik sem fogható a Charlotte-éhoz.
A Bobcats 13 vesztes meccs után tudott ismét diadalmaskodni, ráadásul a Los Angeles Lakerst győzte le. Bár a Lakers már nem ugyanaz a csapat, mint amelyik nemrég három bajnoki címet nyert zsinórban, azért még biztos playoff szereplőnek mondható, ellentétben a ligautolsó Charlotte-tal, amely meccseinek csupán a negyedét tudta megnyerni.A Bobcats győzelmében roppant fontos szerepe volt Jumaine Jonesnak, akit októberben, az idény előtti napokban éppen a Lakerstől csábított el az észak-karolinai gárda. Most, pályafutása során először 31 pontig jutott, és még Kobe Bryant is gratulált neki, félbeszakítva a meccs utáni televíziós interjúját. „Ez óriási – mondta Jones. – El sem tudom mondani, mit érzek most, hogy a korábbi csapatom ellen vezettem győzelemre a fiúkat. A tizenhárom meccses vereségsorozat után egyébként mindegy volt, ki az ellenfél, csak az számított, hogy nyerjünk már végre.”

„Jumaine az egyik legjobb barátom – árulta el a 35 pontig jutó Bryant, aki a meccsen viselt cipőit autogramjával ellátva odaadta Jonesnak a meccs után. – Nagyon rosszulesett, amikor elment tőlünk. Imádom, és nagyon hiányzik.”

A meccsen öt triplát dobó Jones az első negyedben mind a hat mezőnykísérletét értékesítette, vezérletével 40–25-ös előnyt szerzett a Bobcats. Az előny a harmadik negyed végére kétpontosra olvadt, de a záró periódusban a Bobcats nem adott esélyt a Lakersnek.

Távirati stílusban
Antonio Davis visszatért Torontóba, a Knicks ugyanis elcserélte a Raptorsszal Jalen Rose-ért.

A Minnesotát erősító Kevin Garnett hiába dobta be egy híján mind a 13 mezőnykísérletét, a Wolves kikapott a Portlandtől.

A Utah úgy nyerte meg 34–12-re a Sacramento elleni meccs negyedik negyedét, hogy a Kings mind a húsz mezőnykísérletét elrontotta.

NBA, ALAPSZAKASZ, 93. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Los Angeles Lakers 112–102 (40–25, 21–28, 27–31, 24–18).
Ld: Ju. Jones 31, Brezec 22, Felton 16, Knight 15, ill. Bryant 35, S. Parker 19, Mihm 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik