Szó sincs szerencséről

„Lassan egy hete tart a pörgés, egyik stúdióból ki, a másikba be, de egyelőre csak a jó oldalát tapasztalom a médiaérdeklődésnek. Mindenki aranyos velem – lekopogom –, az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy az a kevés szabadidőm, ami volt, még kevesebb lett. No, de sokkal jobb népszerűnek lenni, mint illegalitásban dolgozni, reggelente fél ötkor kelni…” – torkollik a röpke telefonbeszélgetés filozófiai fejtegetésbe.
Persze mindezt már nyugodtan borítékolhattuk múlt hétfőn, amikor a torinói Casella repülőtér várócsarnokában cseréltünk eszmét az elmúlt két hónap legjobb magyar sportolójával. Milyen különös: ha valaki egy évvel ezelőtt fogadást ajánl, hogy kétszer egymás után Huszár Erika lesz a hónap sportolója lapunk voksolásán, reflexből azt kérdeztük volna: ki az a Huszár Erika?!
Tényleg: ki is az a Huszár Erika?

A nagykörűi cseresznye dicsérete

Tősgyökeres jászsági család sarja. A mama jászberényi, a papa Nagykörűből származik, a Tisza partjáról, onnan, ahol a világ legfinomabb cseresznyéje terem.
(„Nyaranta alig vártam, hogy lemehessek a nagyiékhoz, és degeszre egyem magam a cseresznyéjükkel. De ha az ikerbátyámat, a nálam négy perccel idősebb Attilát vagy a huszonhét éves Ágit, netán a másik nővéremet, a huszonhat esztendős Évát kérdeznék, ők is ugyanazt válaszolnák: a nagykörűi cseresznyének nincs párja!”)

Erika életpályájába odafönt belekódolták a sportot. Édesanyja a jászberényi tanítóképző főiskola testnevelő tanára, a négy gyerek alig tanult meg járni, máris sílécet csatoltak, a sítábor, a túrázás, majd a szertorna kikerülhetetlen állomásai Erika életének.
(„A tornától a kiváló egyensúlyérzékemet kaptam, talán felesleges hangsúlyoznom, a rövid pályás gyorskorcsolyázáshoz mennyire szükséges a tenyérnyi helyen történő manőverezés képessége.”)

Erika már óvodásként megtanult korcsolyázni, úgyszólván kikerülhetetlenül – az óvoda ott volt a jégpálya mellett. A kisgyermekkor a helyi jeles hokicsapat árnyékában telt, Mihonyik, Puskarjov, Donyika neve az ábécével együtt rögzült a memóriába.

(„Sok pályatársamhoz hasonlóan a görkorcsolyával kezdtem, telente automatikus kiegészítő sportnak számított a jeges változat. Belovai József tanár úr toborzott minket, kezdetben hokikorival, majd idővel már a speciális, rövid pályára tervezett korcsolyával gyakoroltunk. 1998 környékén már szinte minden versenyemen országos csúcsokat döntögettem, abban az évben St. Louisban, a junior-világbajnokságon tizennegyedik lettem ötszáz méteren.”)
Ami önmagában nem szenzáció, no, de ha elkezdünk számolni, és rájövünk, hogy Erika még csak 14 éves volt, akkor bizony le a kalappal. Aztán két évvel később, a székesfehérvári junior-vb-n tizenharmadik helyezés 500 méteren – akárcsak most, Torinóban…

Hajnali futás kétes alakok között

Ilyenkor szokott következni a sablonos életrajzokban, hogy megtört az ígéretesen induló sportolói karrier. Jászberényben bezárták a műjégpályát, s három évre a tanulás és a gyorsasági görkorcsolya került előtérbe. Egészen a 2003-as nagy visszatérésig.

(„Megijedtek a versenytársak, azt hitték – s magam is azt hittem –, hogy egy csapásra visszaszerzem a helyem a hazai ranglista élén. A valóság azonban sokkal keservesebb volt, nagyon meg kellett küzdenem a visszazárkózásért. De végül sikerült, miként a kvalifikáció is Torinóra.”)
A XX. téli olimpián történtek ismeretesek: 13. helyezés a kedvenc távon, 500 méteren, tizenegyedik 1000 méteren és negyedik hely a legkevésbé kedvelt számban, 1500-on. S közben folytonos önértékelési zavarok, kutakodás az internetes fórumokon, hogy vajon hányan vélik úgy, hogy a szerencse meg a bírói döntések is belejátszottak a valóban szédületes negyedik hely megszerzésébe.

(„Ne szédítsük egymást… Ezerötszázon, ahol negyedik lettem, nem érzem magam az első hatban a világon, ötszázon viszont, amit elszúrtam Torinóban, igenis ott vagyok! Sajnos a legrövidebb távon elsőre kiugrottam, s attól kezdve már nem igazán volt esélyem a jó szereplésre, hiszen többé nem kockáztathattam. A második korai rajt ugyanis kizárással jár.”)
Huszár Erika jászberényi létére most már jó ideje Budán, a Szent Gellért téren lakik, s onnan indul a hajnali edzésekre. Autója nincs, ezért – elviekben – a 7-es busszal bumlizik ki a Kisstadionhoz. Elviekben…

(„Igen, mert csak a Keletiig tudok eljutni tömegközlekedéssel, olyan korán ugyanis még nem jár a hetes busz, s gyakran futva kell eljutnom a stadion területéig. Nem finom, úri környék, olykor nagyon kell figyelnem, hogy bele ne botoljak afféle kétes alakokba. De mindent a sportért! Naponta két jeges edzésem van, egy reggel, egy este, ezenkívül hetente kétszer-háromszor kondizunk, meg futunk is éppen eleget, bemelegítés gyanánt, meg egyébként is.”)

Fohász minden verseny előtt

Esténként kilencre ér haza, de akkor még nem tud elaludni, a szobabiciklin teker egy órát.
(„A szobabiciklizés gátolja a savasodást, és elősegíti a regenerációt. Az elmúlt fél évben egyetlen edzésről hiányoztam, mert megnéztem a Diótörőt, azt nem lehetett kihagyni. Amúgy olvasni is szoktam, a kedvencem Lance Armstrong két önéletrajzi munkája. A hétszeres Tour-győztes bringás a példaképem.”)
No és a fiúk? Egy csinos, 22 éves hölgy esetében ez is kérdés.

(„Férjhez menetelről egyelőre szó sincs, a gyorskori teljes embert kíván. A sportos férfi a zsánerem. Nem kapkodok, amúgy is minden meg van írva valahol. Hiszek Istenben, bár nem vagyok templomba járó ember. Édesanyám szokta mondogatni, az kell, hogy minden cselekedetemet a szeretet vezérelje. Igyekszem is ennek szellemében élni. Egy másik, számomra fontos ismerősömtől pedig azt a tanácsot kaptam útravalóul, hogy versenyen a rajtnál tegyem össze a kezem, s annyit mondjak magamban: „Legyen meg a Te akaratod!” Aztán korcsolyázzak teljes erőmből, a többit úgyis elintézik odafönt. Ezért is dühít, amikor a szerencsét és a bírókat emlegették a negyedik helyezésem után. Én tudom, hogy egészen másról volt szó…”) ---- F ---- 1