„Egyszer visszatérek”

A curitibai napfény természetesen kreolra festette a bőrét, bár azt nem mondhatnánk, hogy nyugodtnak, kipihentnek tűnt. Most is vibrált, s a szeme olykor szikrákat szórt, amikor olyan témához ért. Úgy beszélt a magyar válogatottról, mintha még mindig ő irányítaná, mintha továbbra is az ő vállára nehezedne a gárda jövője. Pedig ő most már a brazil Atlético Paranaense vezetőedzője – igaz, a hírek arról szóltak, hogy nem megy vissza a dél-amerikai csapathoz. Ezt az információt csak erősíti, hogy a brazil klubtól a bajnoki idény közben csak úgy elengedték Lothar Matthäust, hogy elintézhesse az üzleti és családi ügyeit.

A brazilok csak a futballért élnek

– Amikor Magyarországon dolgozott, akkor félig-meddig magyarnak vallotta magát. Ugyanígy éli meg a curitibai hétköznapokat: már brazilnak érzi magát?
– Ne hasonlítsák össze a kettőt – ráncolta össze a szemöldökét Lothar Matthäus. – Magyarországon van a családom, itt otthonra találtam, és rengeteg barátra leltem. Valóban magyarként éreztem és gondolkodtam, és ez még most is érvényes. Brazília teljesen más. Nem tudnék rosszat mondani az ottani életemről, mindenem megvan, amit csak akarok, nincs olyan kérés, amit ne teljesítenének, ráadásul, s ezzel most aligha mondok újat, mindenki a futballal foglalkozik. Brazíliában két dolog fontos. A szamba és a futball. Ha nincs ennivaló, ha nem jut sörre, senkit sem zavar. De a meccs és a tánc, az szent dolog. Ott az emberek – legyen egyszerű szurkoló vagy épp klubtulajdonos – nem a futballból, hanem a futballért él, és ez óriási különbség Magyarországhoz képest.

– A jelek szerint ön ott sem tud kibújni a bőréből. Éppen most jött a hír, hogy harminc napra eltiltotta a brazil szövetség…
– Elmondom, mi történt. Az egyik bajnoki meccsünkön az egyik játékosom megsérült, és a földön feküdt. Három perc volt hátra, a bíró nem vette észre, én pedig határozottan odaszóltam a partjelzőnek. Ő vagy nem akarta meghallani, amit mondok, vagy szórakozott velem, mindenesetre megismételtem a mondandómat, csak már kicsit erősebb, durvább hangnemben. Ennek aztán az lett a vége, hogy összeült egy öttagú bizottság, amelyben hárman – akik, mondjuk így, nem a Paranaense hívei… – úgy döntöttek, hogy Lothar Matthäus pihenjen egy hónapot.

– Itt a lehetőség, hogy összepakoljon, megsértődjön, beintsen a braziloknak, aztán meg se álljon Németországig, ahol a világbajnokság előtt meglehetősen kaotikus állapotok jellemzik a futballt. Alighanem jutna most szerep önnek a saját hazájában is.
– Nézze, olyan ember vagyok, aki szeret megdolgozni a pénzéért. Ezzel azt akarom mondani, ha rajtam múlik, kitöltöm a szerződésemet, amely Brazíliához köt. Persze a futballban mindig minden lehetséges, így még ez is változhat. Ami pedig a német labdarúgást illeti, valóban válságban van, sőt inkább azt mondom, hogy válságba jutott, és nemcsak azért, mert előbb az olasz válogatott, aztán a Milan négyet rúgott…

Jürgen Klinsmann túlságosan egoista

– Jürgen Klinsmann rossz kapitány?
– Vele az a baj, hogy egoista. Nem hallgat a jó szóra, nem figyel oda a tanácsadóira. Pedig sokan és sokféleképpen próbálnak segíteni neki, de ő csak a saját feje után megy. A régi játékosok mind-mind felajánlották a támogatásukat, s remélem, Jürgen még észbe kap, s odafigyel mindenkire. Egyébként ez a különbség a német és a magyar futball között. Amíg ott a gondok közepette is összefogást sürget mindenki, addig itt a széthúzás a jellemző. A régi magyar klasszisok ahelyett, hogy a németekhez hasonlóan a segítségen törnék a fejüket, vagy a háttérben maradnak, vagy kárt okoznak.

– Németországnak van esélye a világbajnoki címre?
– Ugyan már! Örülök, ha a negyeddöntőig elvergődik a csapat. Fontos hangsúlyoznom, hogy ez nem egyedül Jürgen Klinsmann hibája, a játékosok képességeivel is baj van. Egyszerűen ennyi van ebben a válogatottban. De abban is biztos vagyok, hogy Brazília sem lesz ott a fináléban. Náluk vannak a legjobb játékosok, de a dél-amerikaiak túlságosan szeretik magukat, olykor nagyképűek és ezért sebezhetőek, ezért buknak majd el. Azt mondom, akár Svédország is bekerülhet a döntőbe, mindenképpen meglepetést várok.

– Mindenkit foglalkoztat a világbajnokság nálunk is, de sajnos mi kénytelenek vagyunk átugrani a németországi világeseményt, és a kétezer-nyolcas Európa-bajnoki selejtezőkre koncentrálni. Mit szól a sorsoláshoz?
– Azt, hogy remek! Ebből a csoportból tovább lehet jutni.

– A régi matthäusi optimizmus… Hogyan juthatunk tovább?
– Pofonegyszerű. A törökök a FIFA-tiltás miatt nem játszanak otthon, idegenben pedig igencsak verhetők. A görög válogatott ellen nem is olyan régen roppant tartalékos csapattal játszottunk izgalmas meccset, bizonyítva, hogy ők sem legyőzhetetlenek. A norvégok és a bosnyákok pedig nem jobbak, mint a mieink.

– Ez jó. Úgy beszél a magyar válogatottról, mintha még mindig ön lenne a kapitány.
– Kicsit úgy is érzem, mintha még mindig az én csapatom lenne. Sajnálom, rendkívüli módon sajnálom, hogy nem hagyták befejezni azt a munkát, amit elkezdtem. Írják csak le, amit most mondok: a magyar válogatott kétezer-tízre lesz csúcsformában. Azok a fiatalok, akiknek nagy részét az elmúlt két évben fedeztük fel, akkorra érnek majd be igazán. ---- A ---- &